„ÉRTEM” egészségnevelési program – projekt és családi nap

Az „Értem” komplex egészségnevelési program és pályázat zárásaként – szülők közreműködésével – 2017. november 29-én  „ÉRTEM” projekt- és családi napot szerveztünk. A rendezvény programismertetéssel, csoportalakítással és a menetlevelek átadásával kezdődött, a tevékenységek, foglalkozások pedig öt helyszínen valósultak meg:

1.      Életterünk (környezettudatos életmód, környezetvédelem):
Kézműves foglalkozás az újrahasznosítás jegyében

2.      Rendszeres mozgás:
Akadályverseny

3.      Táplálkozás (Egészséges alapanyagok – egészséges ételek):
Ehető adventi koszorú – saláta készítése

4.      Egészségmegőrzés (testünk ismerete, testi épség védelme):
Alapvető elsősegélynyújtási ismeretek

5.      Mentálhigiéné (életvezetési ismeretek):
Szelektív hulladékgyűjtés

A rendezvényt közös salátázással (a csoportok által készített ehető adventi koszorúk elfogyasztásával) zártuk. Köszönjük a Karácsony Sándor Közalapítvány a Józsefvárosért alapítványnak, hogy lehetővé tette a pályázat megvalósulását!

„Temperált” festői élmény

A Józsefvárosi Galéria kiállítótermében jártak intézményünk diákjai, hogy elsajátítsák vagy éppen továbbfejlesszék a temperakép festésének fogásait. A Galéria mindig izgalmas képzőművészeti foglalkozásainak legutóbbi alkalmán néhány negyedikes, ötödikes és hatodikos tanulónk Tenk László festményein keresztül észrevétlenül mélyedhetett el a színek és a fények világában. Mint minden eddigi foglalkozásnak, úgy ennek is az volt a célja, hogy a gyermekek a megszokott iskolai környezetükből kilépve megtapasztalhassák saját kreativitásukat és alkotó énjüket.

Gyerekek az idősek klubjában

Az „ÉRTEM” Pályázat égisze alatt megvalósított érzékenyítő foglalkozáson vettek részt iskolánk diákjai az idősek klubjában. A karácsonyt megelőző négyhetes várakozási időszakra, az adventre hangolódás jegyében néhány dalt adtak elő furulyán, majd kézműveskedtek az idősekkel.

Kirándulás, kilátó, kőfejtő

A Budapest II. kerületében található Árpád-kilátóhoz látogattak el iskolánk ötödik, hatodik, hetedik és nyolcadik osztályos diákjai 2017. november 10-én. Az 1929-ben Friedrich Lóránt tervei szerint terméskövekből felépített, népies stílusú építmény mellett kirándulást tettek a Budai Tájvédelmi Körzethez tartozó Kecske-hegyi kőfejtőhöz is, túrájuk legkülönlegesebb élménye pedig egy libanoni cédrus megtekintése volt.

Pályaorientációs projekt- és családi nap

Az iskolánkban megrendezett Pályaorientációs projekt- és családi nap az élet értelmének megtalálása, az értelmes jövőkép, a céljaink megvalósulásának lehetőségeként felfogható tanulás jegyében tartott program. Továbbá az intézményünkbe járó gyermekek, tanulóink szülei, pedagógusaink és meghívott vendégeink (roma származású példaképek, speciális szakiskolák) együtt gondolkodására épült.

A program hat helyszínen valósult meg:

Példaképek 1.: dr. Orsós Zsuzsanna biológus
Példaképek 2.: Jónás Tímea diplomás főápoló, Nyírő Gyula Kórház
Példaképek 3.: dr. Horváth Ferenc rendőr őrnagy, Roma Rendőrök Országos Egyesületének elnöke
Példaképek 4.: Menyu Csaba üzletvezető, szociális asszisztens
Példaképek 5.: Rostás Árpád a nép asztalosa

Szakiskolák:
Budapesti Komplex SZC Mándy Iván Szakközépiskolája és Szakiskolája
Budapesti Komplex SZC Újbudai Szakiskolája
Budapest XVIII. Kerületi SOFI Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és EGYMI

A meghívott példaképeink beszéltek gyermekkorukról, a tanulás, a szorgalom, a tisztesség jelentőségéről, a kitűzött célok fontosságáról és a kitartó munkáról, s arról, hogy ők miként érték el mindezt, kik segítették céljaik elérését. Ezek a közös gondolatébresztő beszélgetések nemcsak motiváló, hanem érzelmileg megindító hatással is voltak a résztvevőkre. A rendezvény a tolnais Sztárban Sztárral zárult, amelyen meghívott példaképeink zsűrizték tanulóink fergeteges produkcióit.

Hálásan és nagy tisztelettel köszönjük vendégeinknek, hogy elfogadták meghívásunkat!

Közlekedjünk okosan! – Novemberi klubnapközi

November hónapunk klubnapközijének témái a közlekedési és elsősegélynyújtási ismeretek voltak. Az „ÉRTEM” Pályázat keretein belül tető alá hozott november 10-ei foglalkozáson intézményünk alsó tagozatos kisdiákjai egy felvezető ismertető végighallgatása után közlekedési táblákról, szabályokról és az elsősegélynyújtás fontosságáról beszélgettek.  Ezt követően fejlesztő hatású kézműves feladatokkal foglalkoztak, záróakkordként pedig megnézték a Bori közlekedik című mesét. A 2.b osztályos gyerekek ezek mellett egy minden képzeletet felülmúló terepasztal készítésébe is belevágtak.

Sütemény egy 100-asért!

Süteménysütés zajlott a tankonyhán 2017. november 8-án Tomaskovic Dijána és a 7-8. osztályos lányok közreműködésével. Egy szelet sütemény ára kereken 100 garas volt, a kis vásárlók pedig kétféle (gyümölcsös-grízes és kakaós-krémes) süteményből is választhattak.

Terematlétika

Terematlétika-bajnokságot rendeztünk 2017. november 8-án. 2-6.osztályos tanulók vettek részt rajta, s a nevezési díj 200 garas, a szurkolói díj pedig 100 garas volt.

Újra Mozisuliban

Két ötödikes tanuló a Kino Moziban járt 2017. november 7-én, hogy megnézzék a Vili a veréb című magyar animációs filmet a Mozisuli keretein belül.

„ÉRTEM” – Rendszeres mozgás, testnevelés

Az „ÉRTEM” Pályázat jóvoltából sporteszközökkel, kerékpárokkal és rollerekkel bővítettük a sportköri tehetségműhely foglalkozásainak eszközállományát a közlekedéssel kapcsolatos ismeretek hatékonyabb elsajátításához.
A vásárolt sporteszközök használatával elkezdődött a FODISZ és Ki Mit Tud? versenyekre való felkészülés és edzés, a gyermekeink pedig nagy örömmel kezdték el használni az új drótszamarakat és hajtányokat.