NTP-KTK-17-A-0004

Az Üveggolyó pályázatunkról

A Józsefvárosi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Általános Iskola Üveggolyó című pályázata 2 millió forintos támogatásban részesült „A hazai kettős vagy többszörös különlegességű tehetségeket segítő tehetséggondozó programok támogatása” címet viselő pályázaton.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett tenderen a hazai köznevelési intézmények vehettek részt. A Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2017-2018. évi cselekvési programja alapján közzétett nyílt pályázat célja azon tehetséggondozó programok támogatása, amelyek keretén belül a hazai kettős vagy többszörös különlegességű tehetségeket segítő, integráló környezetben fejlesztik. Az NTP-KTK-17 kódjelű pályázati kiírásnak eleget téve első műhely-foglalkozásunkra 2018. február 5-én kerül majd sor.

Üveggolyó – Köszönetnyilvánítás

Iskolánk, a Józsefvárosi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Általános Iskola ezúton szeretné megköszönni mindenkinek az „Üveggolyó” című pályázat megvalósulásáért tett erőfeszítését.

A program felelős szakemberei voltak:

Bakó Antalné
Csaba Imola
Csirinyi Luca
Deák Norbert
Kovács Ádám
Kovácsné Andréka Zsuzsa
Kóti Gyöngyi
Laczik Anikó
Nyitrai Sára
Szatmári Edit
Szilvás Nóra
Tomaskovic Dijana
Vigh Laura
Zilizi Nikolett

A pályázat megvalósulását segítő művészmunkatársaink voltak:

Elek Ányos
Fenyő Fruzsina
Szabó Márton
Czető Zsanett
Horváth Csongor
Sőnfeld Mátyás
Dangel Artúr
Turóczi Levente

Köszönjük a pályázat záró rendezvényét segítő tantestületi kollégák hathatós közreműködését és fáradhatatlan munkáját.

Külön köszönjük Fábián Tibornénak, a Belső-Pesti Tankerületi Központ pályázati referensének a program sikeres megvalósulásához nyújtott napi szintű segítségét.

Végül és nem utolsó sorban pedig köszönetünket szeretnénk kifejezni az alábbi partnerintézményeink felé:

Losonci Téri Általános Iskola
Deák-Diák Általános Iskola
Molnár Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Lakatos Menyhért Gimnázium 10. osztályos tanulói

Az NTP-KTK-17-A-0004-Üveggolyó program bemutatása – záró rendezvénye

Projekt- és családi nap keretében rendezett T-Faktor-Tehetségnapot és hozzá kapcsolódóan egy kiállítást 2018. április 13-án a Józsefvárosi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Általános Iskola.

Délelőtt négy helyszínen zajlottak az érzelmek tükrében megtartott foglalkozások:
– A sportkör – testi kinesztetikus és táncműhely szekciójában zsonglőrködhettek, mazsorettezhettek és a diaboló, az ördögbot, ileltve a mazsorettbot használatával ismerkedhettek meg a gyerekek.
– A Művészpalánta – téri, vizuális művészeti műhely berkein belül só-liszt kerámiát formázhattak, pólót és kaspót festhettek és a pixelhobby technikával ismerkedhettek meg a csapatokba osztott tanulók és vezetőik.
– A Fibula=Híd, kapocs zeneművészeti műhely a hangszerkészítés lehetőségeit tárta a „kisérdemű” elé a Zenebatyu Zengő Élményprogram égisze alatt.
– A Szín-Kör-Játék – „Játszva tanulni” műhely dramatikus játékok formájában a spontán szerepformálás alapjaival szórakoztatott kicsiket és nagyokat egyaránt.

A programon készített megannyi produktumot és alkotást tekinthették meg eztán az érdeklődők a szünetben, mely alatt állófogadást is tartott a vendéglátó Józsefvárosi EGYMI.

A T-Faktor elnevezésű tehetségkutató „műsor” a szünetet követően vette kezdetét „Játsszunk cirkuszt!” címmel, amelyen a programban részt vevő tanulók mutatták be számaikat. A Tehetségnap a Fibula Zeneművészeti Műhely fellépésével indult, amikor is a Fenn a csillagok felett és a Kocsi szekér, kocsi szán című darabokat adta elő. Ezt követte a Szín-Kör-Játék – „Játszva tanulni” műhely, amelynek kis művészpalántái kollégánk, Deák Norbert Cirkusz a cirkuszban című dramatikus játékát adták elő. A folytatásban a Sportkör – Kinesztetikus és táncműhely bemutató produkciójában gyönyörködhettek vendégeink, míg végül utolsó produkcióként az Artistaképző Bohócosztályának két előadója, Dangel Artúr és Turóczi Levente bohócokként szórakoztatták őket.

Az Üveggolyó pályázatot és magát a Tehetségnapot intézményvezetőnk, Jenei Andrea búcsúbeszéde zárta, s a nap végére a koronát egy pizzás állófogadás tette fel.

Üveggolyó – Látogatás a Hatszín Teátrumban

Az Üveggolyó pályázat keretein belül április 9-én ismét ellátogattunk a Hatszín Teátrumba, ahol az Ann-droid című mesejátékot tekinthették meg tanulóink. Csatlakoztak hozzánk a Deák Diák Általános Iskola növendékei is. A gyerekek nagyon jól érezték magukat, nagyon tetszett nekik a digitális képi- és hang-effektekkel teletűzdelt darab. Az előadás után tanulóink felmehettek a színpadra, ahol közös képet készíthettek a szereplőkkel, majd a kulisszák mögé is beleshettünk.

Üveggolyó – A Sportkör hetedik foglalkozása

Az Üveggolyó pályázat keretében a tavaszi szünet utáni első tanítási napon tartottuk meg utolsó Sport Műhely foglalkozásunkat. A gyerekek még utoljára gyakorlatoztak a diabolóval, az ördögbottal és a labdákkal, hogy végül megszülethessen a végső koreográfia.

Üveggolyó – A Művészpalánta Műhely hetedik foglalkozása

Üveggolyó pályázatunk Művészpalánta műhelyének utolsó foglalkozásán, játékosan igyekeztük lezárni az elmúlt heteket. Milyen élmnyek érték, mi tetszett nekik igazán, mi volt az, ami emlékezetes volt a számukra. Végül pedig az általuk leginkább kedvelt technikával készíthették a műhely utolsó alkotását.

Üveggolyó – A Zenei Tehetségműhely hetedik foglalkozása

Utolsó zenei műhelyfoglalkozásunkon összefoglaltuk az eddigi együttléteink témáit, élményeit. Átismételtük mely érzelmekkel foglalkoztunk az eddigiek során, és megbeszéltük jellegzetességeiket. Visszaemlékeztünk énekeinkre, és mindet elénekeltük Fenyő Fruzsina segítőnk zongorakíséretével. Majd kedvenc játékaink közül a legkedvesebbet újra eljátszottuk. A legemlékezetesebb szemelvényt Verdi: Rigolettojából választottuk. Végül kötetlenül beszélgetve, pár finom falat mellett köszöntünk el segítőnktől és ettől a kedves projekttől!

Üveggolyó – A Szín-Kör-Játék Tehetségműhely hetedik foglalkozása

Az Üveggolyó pályázat utolsó Szín-Kör-Játék foglalkozásán, március 26-án, Czető Zsanett vezetésével gyakorolhatták tanulóink az eddig tanult színházi módszereket és technikákat. A záró foglalkozás alkalmával is mindenki nagyon jól érezte magát.

Üveggolyó – Sportkör hatodik foglalkozása

Március 22-én az Üveggolyó pályázat keretében a Sport Műhely 6.
foglalkozásán az undor volt a téma! A mazsorett csoport főpróbát tartott! A gyerekek nagyon ügyesen forgatták a botot!

Üveggolyó – A Szín-Kör-Játék Tehetségműhely hatodik foglalkozása

A Szín-kör-játék műhelyének 2018. március 19-ei hatodik foglalkozásán az undort fejezhették ki tanulóink a különböző drámajátékokon és színházi technikákon keresztül. Ez alkalommal is segítségünkre volt Elek Ányos színművész.

Üveggolyó – A Művészpalánta Műhely hatodik foglalkozása

A 2018.03.21-ei foglalkozáson az előző alkalommal megismert pixelhobby technikával készülő kép kirakását folytattuk. A ma feldolgozásra kerülő alapérzelmünk az undor volt. A tanulók táblái egyre színesebbé válnak és kezdenek kibontakozni belőlük a megtervezett kép részletei.

Üveggolyó – A Zenei Tehetségműhely hatodik foglalkozása

Az Üveggolyó újabb zenei műhelyfoglalkozása az undort, mint érzelmet vette górcső alá. Képeink segítségével megbeszéltük az undor lehetséges változatait, majd mozgásos – mimikai – zenés játékot játszottunk a témával kapcsolatban.
Két zenei szemelvényünk: Mussorgskij :Gnóm – ja volt, mely egészen felkavaró érzelmeket fejez ki a zene eszközeivel, és Susan Boyle első fellépésekor a megjelenésére adott reakciók megfigyelése, és a reakciók változása a produkció meghallásakor.
Várjuk az utolsó, összefoglaló alkalmunkat!

Üveggolyó – Sportkör ötödik foglalkozása

Március 8-án ismét a mazsoretté volt a főszerep az Üveggolyó pályázat keretében! A gyermekekkel már a végső koreográfiát gyakoroltuk! Nagyon ügyesek és lelkesek voltak!

Üveggolyó – Látogatásunk a Hatszín Teátrumban

Intézményünkben futó Üveggolyó pályázat keretén belül március 9-én, pénteken a Hatszín Teátrumban jártunk, ahol is a Széttáncolt cipellők című darabot tekinthették meg tanulóink. Hozzánk csatlakozott még a Molnár Ferenc Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 5 tanulója is.  A gyerekek nagyon élvezték a Coincidance Táncszínház előadásában bemutatott mesejátékot. A végén még a színpadra is felmehettek a szereplőkkel egy közös fénykép erejéig.

Üveggolyó – A Művészpalánta Műhely ötödik foglalkozása

A 2018.03.07-ei foglalkozáson egy új eszközzel a pixelhobby segítségével készítünk a tanulókkal egy fotorealiztikus képet. A munka több foglalkozáson átívelően zajlik a végeredmény pedig egy több kisebb képből összeállított egységet fog alkotni az érzelmeink témához kapcsolódva. A gyerekek nagy lelkesedéssel és koncentrációval végezték a nem egyszerű feladatot.

Üveggolyó – A Szín-Kör-Játék ötödik foglalkozása

Az Üveggolyó pályázat ötödik hetében a Szín-Kör-Játék tehetségműhely tanulói, a félelem alapérzelmet járták körbe játékosan. A 2018. március 6-án megtartott műhelyfoglalkozáson részt vevő gyerekek mellé, csatlakoztak a Losonci Téri Általános Iskola növendékei is. A jókedv és közös mókázás oly jól sikerült, hogy minden félelmet elűzött.

Üveggolyó – A Zenei Tehetségműhely ötödik foglalkozása

Az Üveggolyó-féle ötödik zenei tehetségműhely-foglalkozáson újabb érzelemmel foglalkoztak a gyerekek és a kis „workshop” vezetői 2018. március 6-án, amikor is a félelem témakörét járták körbe. Felelevenítették borzongásos, félelmetes filmélményeiket és beszélgettek valós félelmeikről. Mindezt a játék eszközeivel, hangeffektek egymásra montírozásával próbálták meg kifejezni. A műhely tradícióit követve Prokofjev Péter és a farkas címet viselő zenés mesejátékából hallgatták meg a félelmetes farkas megjelenését bemutató szemelvényt, majd a Hegedűs a háztetőn című musicalből az álomjelenetet.

Üveggolyó – A Sportkör negyedik foglalkozása

A meglepődés alapérzelmének kifejezését valósították meg sportkörös kisdiákjaink 2018. március 1-jén a legújabb zsonglőr-összejövetelen.

Üveggolyó – A Művészpalánta Műhely negyedik foglalkozása

A Művészpalánta kreatív műhelyének 2018. február 28-ai negyedik foglalkozásán a meglepődést fejezhették ki tanulóink a textilfestés technikáján keresztül. A gyerekek egyedi tervezésű és színvilágú pólóikon egyértelműen sejlett fel az örömteli meglepődés kellemes érzelme.

Üveggolyó – A Zenei Tehetségműhely negyedik foglalkozása

Az Üveggolyó pályázat negyedik hetének muzikális szekciója az éppen aktuális alapérzelem, a meglepődés kellemes és kellemetlen változatát járta körbe. A 2018. február 27-én megtartott műhelyfoglalkozás lelkesítő játékai után a segítőként jelen lévő Fenyő Fruzsina különböző verzióban és több esetben is meglepő módon adta elő a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt.
A Zenei Tehetségműhely tradicionális szokásait szem előtt tartva Giuseppe Verdi két háromfelvonásos operájának hallgatásával koronázták meg a meglepődés zeneművészeti elemzését: egyrészt Az álarcosbál című opera azon részletét analizálták, amelyben Amelia megakadályozza, hogy a merénylők megtámadják a grófnak vélt Renatót, s mindezzel felfedi saját kilétét, másrészt pedig a Rigoletto végébe hallgattak bele, hogy kiderüljön számukra, miként élte meg a címszereplő, hogy a tulajdon lánya vált áldozattá.
A kellemes, tartalmas és jó hangulatban eltöltött együttlét (nem) meglepően jól sikerült.

Üveggolyó – A Szín-Kör-Játék negyedik foglalkozása

A meglepetés erejével hatott kis színészpalántáinkra soron következő diákszínjátszós foglalkozásunk témája, a meglepődés. A 2018. február 26-án immár negyedik alkalommal tető alá hozott Szín-Kör-Játék-os összejövetel első meglepetését a szinte már okleveles mókamesternek nevezhető Elek Ányos távolléte, s az okozta, hogy magát a foglalkozást kivételesen Horváth Csongor és a fülnek mindig kedves hangú Czető Zsanett tartotta. A délutánt amúgy kellemes irányban befolyásoló új helyzetért cserébe a kis színinövendékek is meg tudták hökkenteni mesterüket az improvizációs feladatok során bevetett ügyességükkel és kreativitásukkal.

Üveggolyó – A Sportkör harmadik foglalkozása

Testi, kinesztetikus és táncműhelyünk sorban harmadik órája az eddigi üveggolyós sportfoglalkozásokhoz hasonlóan a mazsorettről szólt. Csaba Imola és Andréka Zsuzsa tanárnők 2018. február 22-ei foglalkozásán a mazsorettművészet legutóbb elsajátított alapjait ezúttal a meneteléssel kombinálták, s tették mindezt a héten terítéken lévő harmadik alapérzelem, a düh bevonásával.

Üveggolyó – A Művészpalánta Műhely harmadik foglalkozása

Az Üveggolyó égisze alatt megvalósított harmadik képzőművészeti összejövetelünk központi témája maga a düh volt 2018. február 21-én. Művészpalántáink a kezdet kezdetén Kovács Ádám tanár úr gondolatébresztő kép- és videoösszeállítását tekintették meg, hogy ennek hatására megoszthassák egymással, ki mikor és miért volt mérges legutóbb. A lelki mélységeket érintő eszmefuttatás konklúziójaként egyöntetűen állapíthatta meg műhelyünk minden tagja, hogy az alkotás megnyugtathat, s akár bosszúságunk, haragunk levezetője is lehet. Azt ezt követő agyagozás során dühmentesen gyúrtak, gömbölyítettek, lapítottak a gyerekek, akiknek kezei közül fantáziadús agyagművészeti mestermunkák kerültek ki.

Üveggolyó – A Zenei Tehetségműhely harmadik foglalkozása

„Dühös” foglalkozást tartott Bakó Katalin tanárnőnk 2018. február 20-án, kedden, mivel az öröm és a bánat után az „idegesség párját” tűzte műsorára a Zenei Tehetségműhely. A harmadik alapérzelem át- és megbeszélésének központi kérdésköre arról szólt, hogyan s miért lehetünk mérgesek az élet különféle területein, majd apróbb játékok formájában a düh kezelésének alapjaival is megismerkedhettek a növendékek. A műhely párhetes hagyománya szerint komolyzenei szemelvények hallgatásával egybekötve elemezték e legújabb negatív érzelmet: Verdi Rigolettójának azt a részletét vették górcső alá, amelyben a címszereplő elmondja, hogy a lányát rabolták el. A műhelyfoglalkozás zárásaként előkerültek természetesen a furulyák is, hogy rajtuk keresztül próbálják meg gyerekek és felnőttek kiadni magukból a felgyülemlett dühöt.

Üveggolyó – A Szín-Kör-Játék harmadik foglalkozása

Színjátszó körünk harmadik üveggolyós foglalkozása a harmadik alapérzelem, a düh köré csoportosult 2018. február 19-én, hétfőn, amikor is a „mókamesterségből kitűnő” Elek Ányos szórakoztató formában vezette be intézményünk és a Losonci Téri Általános Iskola kíváncsisággal teli növendékeit a düh(ítő) helyzetek világába.

Üveggolyó – A Sportkör második foglalkozása

A Magyar Zsonglőr Egyesület tagjai tanították sportkörünk mazsorettező tagjait, akik a 2018. 02.15-én, csütörtökön megvalósított foglalkozáson diabolózhattak és ördögbotozhattak. Az Üveggolyó pályázat e második sportösszejövetelét rendkívüli módon élvezték a sportkörös kisdiákok.

Üveggolyó – A Művészpalánta Műhely második foglalkozása

Az intézményünkben zajló Üveggolyó pályázathoz kapcsolódott legújabb képzőművészeti összejövetelünk is 2014. február 14-én, szerdán, mely napon Csirinyi Luca és Nyitrai Sára tanárnők iránymutatását követve érzelmeink mind jobb megismerését, megélését és kifejezését tanulhatták meg a diákok. A saját magunk és egymás megismerését elősegítendő ráhangolódó játékokat játszhattak, majd beszélgethettek felnőttek s gyerekek, hogy ezt követően mindenki maga gyúrja meg saját sólisztgyurmáját. Ebből az alapanyagból aztán izgalmasabbnál izgalmasabb formák és kreálmányok születtek: emberek és állatok keltek életre. Igaz ugyan, hogy az Üveggolyó pályázat második hete a bánat jegyében telt, s maga a feldolgozandó téma is e negatív alapérzelem volt, művészpalántáink mégis az alkotás örömét élhették meg ezen a délutánon.

Üveggolyó – A Szín-Kör-Játék második foglalkozása

Intézményünk Szín-Kör-Játék Tehetségműhelyének 2018. február 13-án, kedden tető alá hozott második foglalkozásán az előző héten terítékre került öröm után a bánattal foglalkozhattak a műhely „kis dolgozói”. Ezen érzelem negatív töltete ellenére az Elek Ányos színművész által vezetett összejövetelen remekül érezte magát minden gyermek, akik ezúttal találkozhattak Czető Zsanett szinkronszínésznővel és énekesnővel, valamint Horváth Csongor színésszel is.

Üveggolyó – A Zenei Tehetségműhely második foglalkozása

Az öröm után a bánaté volt a főszerep a Zenei Tehetségműhely következő, 2018. február 13-ai foglalkozásán. Az Üveggolyó pályázat második muzikális kis ülésén Bakó Katalin tanárnő és a növendékek első körben megbeszélték a bánat érzésének leglényegesebb jellemzőit, majd segítőjük, Fenyő Fruzsina előadóművész zongorakíséretével elénekelték a Csillagok, csillagok című magyar népdal modern feldolgozását. Ezt követően a bánat leghatékonyabb ellenszereként bevethető vigasztalásra kerítettek sort egy közös mozgásos játék formájában és Caramel egyik dalát hallgatva-énekelve. A Fonogram-díjas énekest Mozart és Vivaldi követte a sorban, ugyanis a műhely kis tagjai meghallgatták, miként dolgozta fel műveiben a bánat témáját az osztrák bécsi klasszikus és az olasz barokk-kori zeneszerző. A bánat tematikáját körüljáró második zenei műhelyfoglalkozás záróakkordjaként közösen furulyázták el a Fenn a csillagok felett című dalt.

Üveggolyó – Látogatásunk a Nemzeti Színházban

Az Üveggolyó pályázathoz kapcsolódóan Petőfi Sándor emblematikus művét, a János vitézt tekintették meg intézményünk tanulói és pedagógusai 2018. február 12-én, hétfőn a Nemzeti Színházban. A magyar népies irodalom egyik legjelentősebb alkotását ezúttal Vidnyánszky Attila vitte színre, méghozzá úgy, hogy Kukorica Jancsi próbatételes kalandjait a gyermekek is sajátjuknak tekinthessék. A kétfelvonásos színpadi mű teljes egészében lekötötte diákjainkat.

Üveggolyó – Látogatásunk a Fővárosi Nagycirkuszban

Az Üveggolyó pályázat égisze alatt magával ragadó karneváli hangulat részesei lehettek diákjaink 2018. február 9-én, pénteken, amikor is ellátogattak a Fővárosi Nagycirkuszba, hogy megtekintsék a Győztesek karneválja a cirkuszban című műsort. A XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál díjnyertes produkcióiból összeállított előadás fergeteges élménnyel ajándékozta meg nem csupán tanulóinkat, de az őket kísérő tanárokat is.

Üveggolyó – A Sportkör első foglalkozása

Sportkörünk is az érzések és az érzelmek feldolgozását megcélozva vette górcső alá 2018. február 8-án az örömöt mint alapérzelmet. Testi és kinesztetikus műhelyünk első foglalkozásán Csaba Imola és Kovácsné Andréka Zsuzsa táncművészeti alkotásokon keresztül ismertette meg a gyerekekkel ezt a pozitív alapérzelmet, amelynek mozgásos kifejezését nagyszerűen segítette elő az erre a napra szervezett mazsorett-foglalkozás. A mazsorettbotok használatának alapjait bemutató sportkörön fiúk és lányok egyaránt részt vettek.

Üveggolyó – A Művészpalánta Képzőművészeti Műhely első foglalkozása

Az iskolánkban zajló Üveggolyó pályázat keretein belül 2018. február 7-én megnyitotta kapuit Művészpalánta Képzőművészeti Műhelyünk is, hogy a gyerekek az elkövetkezendő hetekben minél jobban meg tudják majd ragadni és jeleníteni a bennük rejtőző érzelmeket a legkülönfélébb kézműves technikákkal. A Szín-Kör-Játék és a Zenei Tehetségműhely „szakköreihez” hasonlóan a képzőművészeti műhely legelső foglalkozásán is az öröm témakörét járták körbe a gyerekek. Egyedi díszítésű „örömbödönöket” készítettek, munkájuk során pedig szabadon alkalmazhatták a festés, a rajzolás, a ragasztás és a dekupázsolás technikáját, melyek révén szebbnél szebb cserepeket alkottak.

Üveggolyó – A Zenei Tehetségműhely első foglalkozása

Az öröm jegyében telt a Zenei Tehetségműhely első foglalkozása is 2018. február 6-án. Iskolánk ének-zene tanárának, Bakó Antalnénak a vezetésével megvalósított műhelyfoglalkozáshoz csatlakozott Fenyő Fruzsina előadóművész, akivel vadonatúj játékokat játszhattak a gyerekek. E „zenei szakkör” nem titkolt célja az öröm mint alapérzelem megjelenítése a zeneművészeti alkotásokban hangszerekkel, ritmushangszerekkel és énekekkel. Ennek keretében egy nagyszerű délutánt töltöttek együtt gyermekek és felnőttek játékokkal, zenéléssel és szemelvények hallgatásával.

Üveggolyó – A Szín-Kör-Játék első foglalkozása

Szín-Kör-Játék Tehetségműhelyünk 2018. február 5-ei „szakkörével” nyitottuk meg üveggolyós műhelyfoglalkozásaink sorát.
Az NTP-KTK-17-A-0004 kódjelű, „A hazai kettős vagy többszörös különlegességű tehetségeket segítő tehetséggondozó programok támogatása” című pályázat első alkalma az „öröm” alapérzelem köré épült. A Tehetségműhely és a Losonczi Téri Általános Iskola diákjai megismerkedhettek az állatok érzésekre és érzelmekre gyakorolt jótékony hatásával, majd Vigh Laura, Szilvás Nóra és Elek Ányos színművész vezetésével és drámapedagógiai eszközökkel jeleníthették meg az örömöt mint alapérzelmet.
Tanárok és tanulók egyaránt jól szórakoztak a „Játszva tanulni” Műhely legelső foglalkozásán, amelyen egy kis törpehörcsög személyében még segítőtársat is kaptak maguk mellé.