NTP-INNOV-22-0044

Művészeti és digitális ötlet-tár – február

Február elején megkezdődtek az NTP-INNOV-22-0044 pályázat műhelyeiben a foglalkozások. Tehetséges tanulóink sok érdekes és izgalmas élménnyel gazdagodtak.

Zene-tár – művészeti műhely
Vezető: Bakó Antalné
NTP-INNOV-22-0044 pályázat Zene – tár tehetségműhelye februári programjai nagyon érdekesen kezdődtek: olyan magyar népdalt tanultunk, amely vidám, vicces, és egyik ének – zene tankönyvben sincs benne! Kodály Zoltán gyűjtötte, „Három hordó borom van”.
Ezután magyar népdalokat is elfújtunk.
De más népeknek is vannak dalai – ebbe a kincsbe is bepillantottunk. Pl. Liten Vals, a Kis valcer – ünk, vagy a romák vándorlásáról szóló: Csóré roma.
Készülünk a különleges örömzenélésre, ismerkedésre a hangszerekkel, a Forrásházba.

Tánc-tár – művészeti és digitális műhely:
Vezető: Kis Lili
NTP-INNOV-22-0044 pályázat Tánc-tár foglalkozásai már a kezdetektől sok izgalmas pillanatot tartogatott a tanulóknak. Az első foglalkozáson ritmusgyakorlatokat végeztünk, illetve megfigyeltük a sokat hallgatott zenék tempóját. A Youtube nagyon sok érdekes ritmusgyakorlatot rejt olyan dalokra, amelyeket a gyerekek is ismernek – ezen videók segítségével játszottunk a második foglalkozáson. A harmadik alkalommal körjátékokkal foglalkoztunk, amiket a gyerekek határtalanul élveztek.

Mese-tár – művészeti műhely:
Vezető: Vigh Laura
A Művészeti és digitális ötlet-tár elnevezésű pályázat Mese-tár műhelyében a mesék mellett a játékoké és a nevetésé volt a főszerep. Az első alkalommal A csillagszemű juhász című mesét olvastuk el, majd különböző dramatikus játékokat játszottunk. Állatok bőrébe bújtunk, volt lánykérés és vicces párbeszédek.
A második alkalommal A kiskakas gyémánt félkrajcárját néztük meg diafilm feldolgozásban. Ezután igazi farmmá alakult a terem, és egymást kergettük, hisz mindenki a ,,kincset” szerette volna.
A következő alkalmon kipróbáltuk milyen egy érzékszervünk nélkül. A vakok és az elefánt hindu népmesét hallgattuk meg papírszínház előadásként, majd szembekötős játékokat játszottunk.

Zene-tár – digitális műhely:
Vezető: Kovács Ádám
A Zene-tár digitális műhelyében februárban magyar népdalok mai feldolgozásaival és a kevert stílusú magyar zenékkel, valamint külföldi zenei stílusokkal foglalkoztunk. A gyerekekkel közös linkgyűjteményt készítettünk a youtube-on fellelhető feldolgozásokból és kevert stílusú zenékből, melyeket kategóriákba rendeztünk. A tanulók megismerkedhettek az online mp3 cutter oldallal, ahol megtanulták hogyan kell kivágni részleteket zeneszámokból. A profi keverő munkához a Mixxx nevű szoftveren keresztül kaptak betekintést a foglalkozásokon részt vevők.


Művészeti és digitális ötlet-tár – március

Márciusban folytatódtak az NTP-INNOV-22-0044 pályázat műhelyeiben a foglalkozások.

Zene-tár – művészeti műhely
Vezető: Bakó Antalné
A Zene – tár tehetségműhely márciusi programja egy fantasztikus látogatással indult: Forrásház Gondozási Központba kirándultunk Kispestre. Ritka gazdag, színvonalas, interaktív programban volt részünk! Mike Judit vezetésével a legkülönbözőbb, legkiválóbb minőségű Orff hangszerekkel játszhattunk, próbálgathattuk azokat, játékosan közösen zenélhettünk. Hatalmas élményben volt részünk, azóta is vágyódunk az ott kipróbált hangszerek után!
A következő foglalkozásokon népdalfeldolgozásokat énekeltünk, furulyáztunk, hallgattunk. A „PANkreátorok Dalpantomim A csitári hegyek alatt” feldolgozásán nagyot nevettünk. Mi is megpróbáltuk a Tavaszi szél vizet áraszt c. népdalt pantomimként feldolgozni.
A hangbotozás mindig nagy móka. Kipróbáltuk, hogy hogyan szólnak a hangközök, hármashangzatok botozva. Rájöttünk, hogy az nem is olyan egyszerű. De fejlődünk!

Tánc-tár – művészeti műhely:
Vezető: Kis Lili
A februárban elsajátított tudást a márciusi műhelyfoglalkozások során alkalmaztuk csak igazán, hiszen ebben a hónapban belepillanthattunk a magyar néptánc rejtelmeibe. A modul harmadik foglalkozásán a néptánc alaplépésével, a csárdással ismerkedtünk meg, mind az egylépéses, mind a kétlépéses csárdást is gyakoroltuk.

Kép-tár – művészeti műhely:
Vezető: Szilágyi Erzsébet Judit
Márciusban megnyitotta kapuit a Kép-tár műhely is. Az első foglalkozás központi témája színkompozíciók voltak. Különböző technikákkal kellett színes képet alkotni.
A második foglalkozás alkalmával a népi motívumokkal és a nemezeléssel ismerkedtünk. Ki is próbáltuk, milyen egy-egy motívumot tűnemezeléssel vászontáskára készíteni.

Mese-tár – művészeti műhely:
Vezető: Vigh Laura
A Mese-tár művészeti műhelyének negyedik foglalkozásán Séverine Vidal: Farkas doktor című művét vettük górcső alá. Megkerestük, mely mesék bújtak meg a történetben, majd egy párosítós játékot játszottunk. A foglalkozást egy interaktív kvízzel zártuk.
Az ötödik alkalmon szintén Séverine Vidal egyik művét dolgoztuk fel drámafoglalkozás keretén belül. Igazi törzset alkotva néztük meg Hogyan nőtt nagyra az égbolt?
A hatodik alkalommal kipróbáltuk, hogy milyen a bábozás. Egy általunk kitalált történetet játszottunk el bábuk segítségével.
A művészeti műhely utolsó foglalkozása áprilisban lesz, mely során a Batyu Színház társulata látogat el hozzánk.

Tánc-tár – digitális műhely:
Vezető: Kis Lili
A digitális modul márciusi foglalkozásai is sok izgalmas és vidám pillanatot okoztak számunkra. Az egyik foglalkozáson a gyerekek által már jól ismert és kedvelt Just Dance-játékkal játszottunk. A foglalkozás során a gyerekek maguk választhatták ki, hogy melyik dalra szeretnének táncolni.
A másik foglalkozáson pedig a művészeti modul alatt elsajátított csárdást alapoztuk meg videós megsegítéssel. Ezen az alkalmon a gyerekek már párban is táncoltak egymással.

Kép-tár – digitális műhely:
Vezető: Kovács Ádám
A Kép-tár digitális műhelyében az első foglalkozáson a legalapvetőbb digitális rajz programot a Paint lehetőségeit tekintettük át.
A második foglalkozáson a stop motion technikával ismerkedtünk és elsősorban a világításon, felvevő eszköz rögzítésén és a Stop Motion Studio applikáció megismerésén dolgoztunk.

Zene-tár – digitális műhely:
Vezető: Kovács Ádám
A Zene-tár digitális műhelyében márciusban elsősorban a RAP műfajjal foglalkoztunk. Tehetséges tanulóink saját RAP számain dolgoztunk. Megvágtuk és klipet is készítettünk hozzá.
A gyerekekkel a már jól ismert hangbotokkal is játszottunk, a kivetített dalokat közösen szólaltattuk meg. A kép-tár foglalkozásokon készülő rövid filmekhez vettünk fel zajokat és zörejeket, hogy ezzel is gazdagítsuk a vizuális élményt.


Művészeti és digitális ötlet-tár – április

Áprilisban is folytatódtak az NTP-INNOV-22-0044 pályázat műhelyeiben a foglalkozások.

Tánc-tár – művészeti műhely

Vezető: Kis Lili Barbara

A Tánc-tár műhelyének soron következő foglalkozását Csasztvan András meghívott vendég tartotta. Csasztvan András szarvasi származású néptánctanár, tagja volt az ExperiDance Táncegyüttesnek, jelenleg Budapesten oktat néptáncot fiataloknak.

A gyermekek izgatottan várták az aznapi foglalkozást. A foglalkozás kezdetétől fogva megvolt az összhang a gyermekek és András között, az eltöltött idő végig nagyon jó hangulatban telt. Első lépésként labdás játékkal bemutatkoztak a gyermekek, majd ritmus-és mozgásgyakorlatok következtek. Utána népi motívumokból kellett kiválogatni a virágokat a gyermekeknek, szintén mozgásos játék keretein belül. Játszhattak népi fogójátékot, utánozhattak állatokat zenére, illetve meg is mutathatták, milyen ügyesen tudnak már táncolni különböző stílusú népzenékre. A gyermekek nagyon élvezték a foglalkozást, legszívesebben még több időt játszottak és táncoltak volna Andrással.

Áprilisban a néptánc után bepillantást nyertünk a modern tánc világába is. A hónap elején még a néptánctudásunkat csiszolgattuk és megtanultunk pár alaplépést a népi ugrós és verbunkos táncok világából, a második foglalkozáson pedig a gyerekekkel a hip-hop műfajához kapcsolódóan a forgás technikáját igyekeztünk elsajátítani. Nagy koncentrációra és összehangoltságra volt szükség a foglalkozás során, hiszen figyelnünk kellett a helyes fej-és testtartásra, a lábak mozgására, és egymásra is. A gyerekek nagyon ügyesen helyt álltak ezen a foglalkozáson is, a hangulat pedig az eddigiekhez hasonlóan nagyon vidám volt.

Kép-tár – művészeti műhely

Vezető: Szilágyi Erzsébet Judit

Áprilisban folytatódtak a művészeti foglalkozások. A harmadik foglalkozás témája a meseillusztrálás volt. A csillagszemű juhász című népmesét dolgozták fel a gyerekek változatos technikákat alkalmazva, valamint a mese tanító, erkölcsi mondanivalójáról is sokat beszélgettünk. Megnéztük a mesefilmet is ötleteket merítve a csodálatos formavilágból.

A negyedik alkalommal fakanál báb formájában örökítettük meg a főhőst, betekintést nyerve a dramatizálás, bábműhelyek életébe. A térbeli megjelenítést is fontos célul tűztük.

Ötödik alkalommal egy újabb művészeti technika rejtelmeibe avattuk be a gyerekeket, ez a pasztellképek, a pasztellkréta használata, lehetőségei, szabadsága a kreatív alkotó folyamatban. Ez által megszületett néhány varázslatos virág pasztell alkotás.

Mese-tár – művészeti műhely

Vezető: Vigh Laura

Áprilisban a Mese-tár hetedik foglalkozására külsős előadókat hívtunk. A Batyu Színház látogatott el hozzánk. Gerencsér Alexandra adta elő Beatrix, avagy Mátyás okos felesége című mesét bábokkal. A gyerekek nagyon élvezték a bábjátékot, valamint, hogy ők is részesei lehettek a történetnek. Az előadás után közösen megtanultunk egy reneszánsz táncot. Végezetül

pedig mi is elkészíthettük királyi és királynői bábjainkat. A program kicsiknek és nagyoknak is igazán élvezetes volt.

Tánc-tár – digitális műhely

Vezető: Kis Lili Barbara

Ebben a hónapban a művészeti modulon tanultakat erősítettük meg videós megsegítéssel. A néptánchoz kapcsolódóan egyszerű páros táncot tanultunk meg a gyerekekkel Youtube-videó segítségével, majd a következő alkalommal a street dance műfajába nyertünk bepillantást szintén a videómegosztó használatával. Ezen a foglalkozáson négy alaplépést sajátítottunk el. A gyerekek nagyon élvezték, hogy a néptáncon kívül valami mást, valami modernebbet is tanulhattak, rögtön felvették a fonalat a videóval és nagyon jó hangulatban telt ez a foglalkozás is.

Kép-tár – digitális műhely

Vezető: Kovács Ádám

A 3. foglalkozáson bábok fotózásával és lehetséges beállításaival kísérleteztünk. Végig jártuk az iskolát és a legkülönbözőbb pózokban és helyszínekben kaptuk lencsevégre a bábokat. A készített képeket a zárórendezvény kincskereső feladatához is fel fogjuk használni. A gyerekeknek nagyon kreatív ötleteik voltak.

Az 4. alkalommal, a műhelyfoglalkozáson készült képekből készítettünk kollázsokat, amiből videót is készítettünk, ami kikerült az iskola honlapjára és facebook oldalára is.

Az 5. alkalommal ellátogattunk a Magyar Állami Operaház új művészeti központjába, az Eiffel Műhelyházba. Körbejártuk és sétáltunk egyet a hatalmas parkban, ahol megtekintettük Magyarország legrégebbi működő vasútjait. A csarnokban lévő kiállítást is nagyon élveztük. A gyerekek csak ámultak az ott kiállított vonaton, valamint a biatorbágyi híres robbantás vasútjának kazánján. Tanulóinknak annyira tetszett a kirándulás, hogy még napokkal később is szívesen meséltek róla tanáraiknak, társaiknak.

Mese-tár – digitális műhely

Vezető: Vigh Laura

Március végén megismerkedtünk a mangákkal. Utána néztünk mi is az a manga, milyen stílusjegyei vannak. Ezután megpróbálkoztunk saját karakterek megrajzolásával. Ez annyira megtetszett néhány tanulónak, hogy a későbbiekben többször is visszaköszöntek a karakterek.

A Mese-tár művészeti műhelyében már foglalkoztunk a diafilmmel, és most a digitális műhelybe is nagy szerepet kapott. Első alkalommal különböző szituációkat fotóztak le a gyerekek. Az elkészült fotókból összeállítást készítettek és történetet írtak hozzá.

Másik alkalommal hasonló dologgal próbálkoztunk. Mindenféle eszköz (storykocka, mesekészítő könyv) segítségével történeteket alkottunk, melyekhez illusztrációkat készítettünk. Végezetül a képeket digitalizáltuk és a történetet bemásolva diafilmként készítettük el.

Mivel a japán képregényekkel már megismerkedtünk, így most a hazai képregényeken volt a sor. Összehasonlítottuk a stílusjegyeket, karaktereket, szövegeket, majd a korábbi foglalkozáson készült fotókból mi is megpróbálkoztunk a képregénykészítéssel.

Az ötödik foglalkozáson újra a rajzoké volt a főszerep. Mesekártyák segítségével történetet alkottunk, melyhez illusztrációkat, karaktereket rajzoltunk. A digitalizált rajzokból képregényt szerkesztettünk.


Művészeti és digitális ötlet-tár – május

Májusban befejeződtek az NTP-INNOV-22-0044 pályázat műhelyeiben a foglalkozások.

Zene-tár – művészeti műhely

Vezető: Bakó Antalné

Májusban egy alkalommal újra találkoztunk, hogy előkészítsük és begyakoroljuk a zárórendezvényre szánt produkciót. Az In the hall of the mountain King című dalt gyakoroltuk hangbotokkal, majd a PANkreátorok A csitári hegyek alatt című népdalhoz készített mozgást igyekeztünk memorizálni.

Kép-tár – művészeti műhely

Vezető: Szilágyi Erzsébet Judit

A májusi foglalkozás első témája a felszabadult vegyes technikák használata volt. Olyan alkotást hozva létre, amin több technikai megoldást, eszközt is alkalmazhattak a gyerekek.

A következő alkotó műhelymunka már kötöttebb, rendigénylő, ritmusos mandalakészítés volt. Adott formahalmazból válogathattak a gyerekek, de egy idő után saját formavilágukra rátalálva igazán egyedi alkotások születtek.

Az utolsó együtt töltött műhelymunkát az összegzés, közös elemzés és a projektnap előkészítése jellemezte.

Tánc-tár – művészeti műhely

Vezető: Kis Lili Barbara

A május hónap műhelyfoglalkozásainak nagy része már a zárórendezvényre történő felkészüléssel telt. A hónap elején megismerkedtünk a zumba műfajjal, ezen a foglalkozáson mindenki alaposan elfáradt. A hónap hátralévő részében a zárásra készültünk: közösen kiválasztottuk azt a táncot, amellyel végül az egész iskolát megismertettük a zárórendezvény során. A foglalkozások, bár fárasztóak voltak, ugyanúgy jó hangulatban teltek.

Mese-tár – művészeti műhely

Vezető: Vigh Laura

A májusi foglalkozáson közösen egy mese kvízt állítottunk össze a zárórendezvényre. Ismert mesékhez írtunk fejtörőket, találós kérdéseket.

Kép-tár – digitális műhely

Vezető: Kovács Ádám

A 6. foglalkozáson Victor Vasarely munkásságával ismertünk, meg. A gyerekek kutatómunkát folytattak az interneten fellelhető munkáiról. Megpróbálkoztak saját geometrikus alakzatokat készíteni, amihez a digitális rajztáblát is segítségül hívták.

A 7. alkalommal a fraktálok lebilincselő világába csöppentünk. A tanulók az Online Fractal Generator programmal készítettek különböző ismétlődő alakzatokat. Nagyon érdekes alkotások születtek.

A 8. találkozásunkkor a projekt zárórendezvényére készítettük elő a bábok felhasználásával a kincskereső játékunkat. Az iskola épületének 10 pontjára helyeztünk ki bábukat, amiket a

korábban készített fényképek alapján kell megkeresniük a kincskeresőknek. Az iskola udvarától, a pincén keresztül, az iskola összes rejtett zugát felfedeztük.

Tánc-tár – digitális műhely

Vezető: Kis Lili Barbara

Május hónapban az első foglalkozáshoz a TitTok közösségi média felületet hívtuk segítségül: a gyerekek kérésére az egyik ott felkapott táncot tanultuk meg videó segítségével. A gyerekek nagyon lelkesek voltak az egész foglalkozás alatt, motiváló erejű volt számukra, hogy olyan felületet használtunk, és olyan tudást sajátítottunk el, ami hozzájuk közel áll. A következő foglalkozáson különböző régi táncokról beszélgettünk és néztünk azokról videókat. Az utolsó foglalkozást a zárórendezvény felkészülésére szántuk: gyakoroltuk a táncot videós megsegítéssel, hogy a rendezvény során minél gördülékenyebben menjen.

Mese-tár – digitális műhely

Vezető: Vigh Laura

A májusi foglalkozások középpontjában a StoryBoardThat elnevezésű program állt. Az első alkalommal csak ismerkedtünk vele. Megnéztük, hogyan kell alkalmazni, milyen lehetőségek vannak benne.

A második alkalommal már történetet készítettünk vele, melyet le is töltöttünk, hogy aztán megoszthassuk az iskola minden tanulójával. A gyerekek nagyon élvezték a programmal való foglalkozást.

Az utolsó alkalmon a zárórendezvényre készültünk. Különböző ismert rajzfilmeket kerestünk és hozzájuk tartozó dalokat, melyeket aztán letöltöttünk és megvágtunk.


Művészeti és digitális ötlet-tár – zárórendezvény

2023. május 26-án rendeztük meg az NTP-INNOV-22-0044 kódjelű „Művészeti és digitális ötlet-tár” elnevezésű pályázatunk zárórendezvényét. A családi- és projektnap során diákjaink és meghívott vendégeink komplex művészeti és digitális foglalkozásokon vehettek részt.

Pályázatunk során a művészeti, valamint a digitális kompetenciák erősítését segítő műhelyekben, élmény-, felfedezés- és alkotásközpontú, komplex tehetséggondozó programot tudtunk megvalósítani. A zárórendezvényen 4-4 tehetségműhely munkáiba nyertek betekintést a részt vevők.

· A Zene-tár művészeti és digitális tehetségműhely foglalkozását Bakó Antalné vezette. A jelenlévők kipróbálhatták, milyen a hangbotokkal való zenélés. YouTube videó segítségével Grieg: In the Hall of the Mountain King című művét is lejátszhatták közösen.

Ezután a PANkreátorok csoport „A csitári hegyek alatt” című népdalára készült videót nézték meg, melynek koreográfiáját gyorsan meg is tanulták.

· A Kép-tár művészeti műhelyt Szilágyi Erzsébet Judit vezette. Kicsik és nagyok egyaránt színes papírból készült, 3 dimenziós mandalákat és füzéreket készíthettek különböző technikákkal.

· A Kép-tár digitális műhely foglalkozásán a csoportok tagjai kis detektívekké válhattak. Kovács Ádám műhelyvezető bábukat rejtett el az intézmény területén, melyeket meg kellett keresni. Ám ez nem volt olyan egyszerű, hiszen a képek, melyek útbaigazították a nyomozókat, nem sokat meséltek. Ha segítségre volt szükségük, kaphattak egyre gazdagabb további nyomok álltak rendelkezésükre

· A Tánc-tár művészeti és digitális műhelyében a különböző táncstílusoké volt a főszerep. A műhely vezetője, Kis Lili Barbara a klasszikustól a modern táncokig, mindenféle stílussal és lépéskombinációval ismertette meg a vendégeket. Leginkább a magyar ugrós néptánc rejtelmeiben merültek el.

· A Mese-tár művészeti és digitális műhelyében is nagy munka várt a csapatokra. Vigh Laura műhelyvezető különböző meséket hozott, melyeknek képeit nemcsak össze kellett illeszteni, de egy online kvíz során ki is kellett találni, melyikről van szó. Szerencsére ez minden alkalommal sikerült.

A pályázat műhelyeiben készült alkotásokat, produktumokat kiállítottuk, így mindenkinek lehetősége nyílt megcsodálni a műalkotásokat.

A zárórendezvényen az iskola Furulya tehetségműhelye, valamint Szín-kör-játék tehetségműhelye is fellépett a Fővárosi Kulturális Fesztiválon bemutatott nyertes produkcióikkal. Ezen felül a délelőtt során a Zene-tár műhelyben tanult „A csitári hegyek alatt” című népdalt közösen elénekeltük és elmutogattuk, ahogy azt sikeresen megtanultuk. Végül, de nem utolsó sorban felhúztuk a tánccipellőinket és közösen roptuk a Tánc-tár műhelyben elsajátított koreográfiát.

A program végén állófogadás keretében megvendégeltük diákjainkat és vendégeinket üdítővel, egy szelet pizzával és fagyival.

Jó érzésekkel, testileg-lelkileg feltöltődve zártuk a napot és a pályázatot!

NTP INNOV-22-0044 Művészeti és digitális ötlet-tár pályázat szakmai beszámolója:

NTP-INNOV-22-0044_Szöveges szakmai beszámoló

NTP INNOV-22-0044 Művészeti és digitális ötlet-tár pályázat közbeszerzési dokumentumai:

bptk_megrendeles

bptk_visszaigazolas