NTP-KTK-20-A-0005

Minden mozog – Mozduljunk rá! pályázat


NTP-KTK-20-A-0005 Beszámoló

NTP-KTK-20-A-0005 Kisfilm a pályázatról


Zárórendezvény

2021. június 11-én projekt- és virtuális családi nap keretében rendeztük meg az NTP-KTK-20 kódjelű „Minden mozog – Mozduljunk rá!” elnevezésű pályázatunk zárórendezvényét.

Pályázatunk során több képességterületen, 5 tehetségműhely foglalkozásain a mozgást középpontba állítva, a digitális kompetenciát is fejlesztő, élmény- és felfedezés központú komplex tehetségprogramot valósítottunk meg.

Zárórendezvényünk programja is az egyik legelemibb lételemünk, a mozgás köré szerveződött. A délelőtt folyamán, öt tehetségműhelyben zajlottak a foglalkozások, a pályázat műhelyfoglalkozásainak tematikáját követve:

•          A Mozgó-hang tehetségműhelyben instrumentális műhelyfoglalkozás történt kottaolvasással, mely során a dalok énekes, mozgásos feldolgozása valósult meg.

•          A Mozgó-kép tehetségműhelyben a részt vevő tanulók különböző rajzolt animációs- és mozgókép készítő technikákkal ismerkedtek meg. A zárórendezvény során iskolánk tanulói mozgó alkotásokat készítettek, pörgettyűk formájában.

•          A Mozgó-darab tehetségműhelyben a tanulók mozgásos, dramatikus játékokon keresztül saját élményeket szereztek, dolgoztak fel, valamint a környezet adott területeinek formáit, mozgásmintáit figyelték meg, utánozták le és gondolták újra.

•          A Test-mozgás tehetségműhelyben a kondicionális és koordinációs képességfejlesztés során fittségi szintnövelő és megtartó testgyakorlatokat végeztek, mozgássorokat tanultak meg a tanulók.

•          A Progra-mozgatás tehetségműhely foglalkozásain digitális eszközökkel: padlórobotokkal és GoPro kamerával mozgásokat tanulmányoztak diákjaink, valamint a programozás alapjait sajátították el.

A projektnap zárásaként egy interaktív színházi előadással mutatták be a pályázatban részt vevő tanulók a tehetségműhelyekben zajlott munkát. A produkcióba az egész iskola becsatlakozott egy közös éneklésre, táncra, valamint az osztályok játékos feladatokat is kaptak. Minden osztály húzott egy betűt, melyhez egy, az adott betűvel kezdődő szót kerestek, amit a produkció közben elmutogattak. A játék jó hangulatban és főként izgalmasan telt, hiszen az előadók nem tudták előre a megfejtést, ott helyben kellett kitalálniuk.

A jelenleg is hatályban lévő járványügyi intézkedések miatt a szülők sajnos nem tudtak személyesen jelen lenni a projektnapon, ezért rendhagyó módon, online csatlakoztak be a műhelyfoglalkozásokra és a rendezvényre.

A „Minden mozog – Mozduljunk rá!” pályázatot és a projektnapot egy kis meglepetéssel zártuk. Iskolánk udvarán állófogadást rendeztünk diákjaink számára, mely során lehetőségük nyílt egy sajtburger és egy adag sültkrumpli elfogyasztására.


Szabaduló szoba a JEGYMIÁI-ban

2021. június 7 és 10-e között csapatépítő foglalkozást valósítottunk meg iskolánk szabadulószobájában. A tanulók osztálykeretben vettek részt a foglakozáson, mely során közösen oldottak meg logikai rejtvényeket, feladványokat. A csapatoknak 60 perc állt rendelkezésükre, hogy megtalálják a szoba kulcsát.

A csoportok együtt kerestek homokban betűket, majd ezekből szavakat állítottak össze, valamint különböző feladványok alapján számkombinációkat kerestek, melyekkel lakatokat nyitottak ki. A lakatok által bezárt szekrények újabb rejtvényeket rejtettek magukban. Miután minden rejtélyt megoldottak a tanulók, előkerült a szoba kulcsa is. Az osztályok nagyon ügyesek voltak, mindenki idejében kiszabadult. Kicsik és nagyok egyaránt élvezték a programot, mely során közös sikerélményben volt részük.


A Magyar Zsonglőr Egyesület látogatása

2021. június 10-én a Vigh Laura által vezetett „Mozgó-darab” tehetségműhely utolsó foglalkozására ellátogatott hozzánk a Magyar Zsonglőr Egyesült néhány tagja, hogy egy kis cirkuszt csempésszen iskolánk falai közé. A tanulók forgószínpad szerűen próbálhattak ki különböző zsonglőrmutatványokat. Volt hulla-hopp karika, diaboló, labdadobálás és tányérpörgetés. Kicsik és nagyok egyformán nagyon élvezték. A végén lehetőséget kaptak az egyéni szabadságra, hogy azzal az eszközzel játszhassanak, gyakorolhassanak, amivel szeretne, ami a legjobban tetszett, a legnagyobb örömet okozta számára. És ahogy egy igazi cirkuszban lenni szokott, nem maradhatott el a műsor sem. Diákjaink megmutathatták egyénileg és közösen is, hogy mit tanultak a délelőtt folyamán. Igazi móka, kacagás és életöröm töltötte be a levegőt.


Kirándulás a Csodák Palotájába

2021. június 8-án volt a 8. és egyben utolsó foglalkozása a „Mozgó-kép” tehetségműhelynek. Ebből az alkalomból a tanulók ellátogattak a Csodák Palotájába Blevins Kulcsár Krisztina vezetésével. Diákjaink megnézték és kipróbálták a különböző eszközöket, játékokat. Emellett részt vettek egy előadáson, ahol kémiai kísérletek szemléltetése során szerezhettek új ismereteket és mélyíthették el tudásukat a szárazjégről, folyékony nitrogénről. Az élményvetítések során az 5D moziban gyorsan beutazták a világegyetemünket, és megnézték, hogy az ősrobbanástól napjainkig, az évmilliárdok alatt mi minden keletkezett. Sivatagi hullámvasutaztak a 9D moziban, mely segítségével a környék legfurcsább helyeit járták meg, miközben fújt a szél, az arcukba fröccsent a víz, villámok csapkodtak a fejük felett és még a tűz is fellobbant. Igazi vidámparki élmény volt. A körmoziban a csoport egyik fele a kanyonban raftingolt, míg a másik fele egy autó anyósüléséről nézve próbálhatták ki a drift élményt. A legjobban mégis a hosszú csocsó-asztal tetszett tanulóinknak, ahol egyszerre tudtak mindannyian játsazni.


Kirándulás a Fővárosi Állat- és Növénykertbe

2021. június 7-én, a „Mozgó-kép” tehetségműhely hetedik foglalkozásán a tanulók testközelből is megfigyelhették a különböző állatok mozgását Kulcsár Krisztina vezetésével. Az állatkertben láttak többek között oroszlánt, denevért, csimpánzt, muflont, házi nyulat, varacskos disznót. Útközben egy teknős „állta” útjukat, valamint közelről láthatták a nemrég született kis elefántot. A Varázshegyben bálnahangot hallgattak, és még egy olyan biciklire is felülhettek, amit egy csontváz „hajt”. A gyerekek nagyon jól érezték magukat, és kedvenc állatnak a zsiráfot szavazták meg.


Hetedik műhelyfoglalkozások

Mozgó-hang tehetségműhely

2021. május 26-án, a szép napsütésben, a „Mozgó – hang” tehetségműhelyben, Bakó Antalné vezetésével kemény munka folyt. A kiválasztott darabokat több szólamban, valamint kánonban furulyáztuk, gyakoroltuk. Énekeltük is. Nagyon várjuk a zárórendezvényt, ahol mindezt előadhatjuk!

Test-mozgás tehetségműhely

2021. május 31-én a „Test-mozgás” műhely megtartotta a 7., egyben utolsó foglalkozását, melyen a gyerekek “Just Dance” videókon látható tánclépéseket utánoztak, másoltak le. Diákjaink nagy lelkesedéssel vágtak bele ebbe a rendkívül szórakoztató programba, melyet többszöri gyakorlás után már kitűnően magukévá tettek. A programot Kovácsné Andréka Zsuzsanna vezette.

Progra-mozgatás tehetségműhely

2021. június 7-én került sor a „Progra-mozgatás” műhely utolsó foglalkozására. Ez alkalommal különböző kép- és videószerkesztő programokkal ismerkedtünk meg, illetve áttekintettük az elmúlt alkalmakon készített felvételeinket. Ezeket felhasználva Pálmai Krisztina vezetésével összeállítottunk néhány rövidfilmet. A gyerekek nagyon élvezték a számtalan lehetőséget kínáló programok használatát, kiválasztották kedvenc felvételeiket, és speciális effektekkel és zenei aláfestéssel tették még izgalmasabbá azokat.


Hatodik műhelyfoglalkozások

Mozgó-hang tehetségműhely

Ezen a szép május 19-én a „Mozgó – hang” tehetségműhelyben szorgos gyakorlásba kezdtünk. A kiválasztott zeneműveket aprólékosan elkezdtük szólamonként gyakorolni Bakó Antalné vezetésével. Figyeltünk a hangokra, a ritmusra, a dinamikára, a pontos tempótartásra. „Jó mulatság, férfimunka volt!”

Mozgó-kép tehetségműhely

2021. május 20-án a „Mozgó-kép” képzőművészeti műhelyben egy újabb optikai játékkal ismerkedtünk meg: a pörgetős füzettel, flip book-kal. Ezen technika, hasonlóan a többi animációs technikához, a mozgás fázisról fázisra történő ábrázolásán alapszik. Blevins Kulcsár Krisztina segítségével a tanulók szabadon választott mozgássorokat ábrázoltak kis méretű papírlapokon, mindig egy picit máshogy, a következő mozdulatban. A papírlapokat binder kapcsokkal kis füzetté fűztük össze, amelyek lapjait kézzel végigpörgetve láthatóvá vált a mozgás. Mivel a foglalkozások során már többször megtapasztaltuk, hogy szemünk becsapható, tudtuk, hogy a fázisképeknek a lehető leggyorsabban kell lepörögniük a szemünk előtt, így érhető el ugyanis a folyamatos mozgás illúziója. Emiatt pörgetős füzeteink oldalait digitális formában is rögzítettük, s ezáltal stoptrükk animációt is létrehoztunk.

Test-mozgás tehetségműhely

2021. május 24-én a „Test-mozgás” műhely 6. foglalkozása alkalmával folytattuk a gurulóátfordulások tanulását, gyakorlását. A gyerekekkel az előző foglalkozáson tanultakat átismételtük, majd újabb gyakorlatokkal bővítettük a tanulási folyamatot. Az óra végére már bátran, magabiztosan gyakorolták a „tigrisbukfencet”, melyet már nekifutásból is egyre ügyesebben hajtottak végre. A foglalkozást Kovácsné Andréka Zsuzsanna vezette.

Mozgó-darab tehetségműhely

2021. május 26-án „arcoskodtunk” egy kicsit Vigh Laura irányításával. A „Mozgód-darab” műhelyben a mimika és gesztusok felismerése, utánzása, a helyzetnek megfelelő alkalmazása volt a téma. Különböző arcjátékokat tartalmazó népi gyermekjátékok és nagy gesztikulációkat tartalmazó improvizációs gyakorlatokat végeztünk.

Progra-mozgatás tehetségműhely

2021. június 4-én a „Progra-mozgatás” műhelyben a művészi mozgásformák megfigyelése következett. A többi tehetségműhely foglalkozásaiba is bepillantottunk, néhány képkockányit meg is örökítettünk a GoPro kamera segítségével. Ezt követően Pálmai Krisztina vezetésével különböző videófelvételeken a balett táncosok, a műkorcsolyázók és a szinkronúszók mozdulatait figyeltük meg. A gyerekeket különösen a szinkronúszók ügyessége nyűgözte le.


Kirándulás a Hűvösvölgyi Nagyrétre

2021. június 3-án a „Progra-mozgatás” műhely keretein belül kirándultunk egyet a természetben, ahova a GoPro kamerát is magunkkal vittük. A túra során számos képet és videófelvételt készítettünk a tájról, a növényekről és az állatokról. A leglátványosabb felvételeken színes páncélú bogarakról és kecsesen szálló madarak láthatók. Később, az iskolába visszaérkezve Pálmai Krisztina vezetésével nem csak saját képeinket és videóinkat néztük meg, hanem további állatok mozgását bemutató videókat is tanulmányoztunk. Kígyók, lovak, és nyulak jellegzetes mozgását is megfigyeltük.


Ötödik műhelyfoglalkozások

Mozgó-kép tehetségműhely

2021. május 13-án a „Mozgó-kép” képzőművészeti műhelyben egy különleges optikai játékkal, a zootróppal ismerkedtünk meg, melyet a rajzfilmkészítés egyik őseként tartanak számon. A zootróp egy tengelye körül forgatható henger, tetején hosszúkás bemetszésekkel, amelynek belső falára mozgásfázisokat hordozó szalagot tudunk beilleszteni. A henger forgatásakor a réseken keresztül kell betekintünk a zootróp belsejébe, mert ekkor a forgó fázisképek a mozgás illúzióját keltik. A részt vevő tanulók Blevins Kulcsár Krisztina segítő irányításával újrahasznosított anyagokból elkészítették saját zootrópjukat, majd papírszalagokra rajzoltak mozgó jeleneteket, képkockáról képkockára. A kész szalagokat a tanulók behelyezték a zootrópba, és a henger megforgatásával életre keltették azokat.

Mozgó-hang tehetségműhely

2021. május 17-én Bakó Antalné csoportjában, a „Mozgó-hang” tehetségműhelyben furulyadarabot választottunk a zárórendezvényre. Meghallgattunk pár lehetőséget, kiválasztottuk, ami legjobban tetszett. Megnéztük a dallammozgást, lekövettük több módon, lelkesen készülünk a „megmutatkozásra”.

Mozgó-darab tehetségműhely

2021. május 19-én elővettük tánccipellőinket és „felszántottuk a parkettát” Vigh Laura vezetésével. A „Mozgó-darab” műhely foglalkozásán megkíséreltük bebizonyítani Charles Batteux mondásának igazát, miszerint a „táncmozdulat nem egyéb, mint utánzás, poétikus hangok és mozdulatok művészi szövedéke, amelynek alapja a valóság látszata.” Ha ránézésre nem is voltak hibátlanok a lépések, azért a hangulat kiváló volt.

Test-mozgás tehetségműhely

2021. május 24-én folytattuk a munkát a „Test-mozgás” műhelyben, ezúttal a gurulóátfordulás előre, hátra, valamint a repülő gurulóátfordulás, ismertebb nevén a „tigrisbukfenc” volt a témánk. A gurulóátfordulásokat már ismerték a gyerekek testnevelés órákról, ezért azoknak az alapjai már megvoltak, a kivitelezésen, a pontos végrehajtáson viszont csiszoltunk még. A repülő gurulóátfordulás még ismeretlen volt tanulóinknak, így itt a rávezető gyakorlatokkal kezdtünk. Ennek a mozgásnak a megtanulásához nagy bátorságra, figyelemre van szükség, de diákjaink ismét lelkesen vágtak bele a feladatba. Összességében nagyon élvezetes óra volt, melyen öröm volt nézni, ahogy a gyerekek lelkesen és nagy izgalommal tanultak meg új mozgásokat. A foglalkozást Kovácsné Andréka Zsuzsanna vezette.


Negyedik műhelyfoglalkozások

Mozgó-kép tehetségműhely

2021. május 6-án a „Mozgó-kép” képzőművészeti műhelyben rajzolt animációt készítettünk fehértábla, színes táblafilcek, és a tanulók által már jól ismert és kedvelt stopptrükk technika felhasználásával. Ezen technika segítségével most egy ’lehetetlen’ emberi mozgást – ujjbeggyel történő írást – tettük élethűvé a következő módon: a tanulók a reális írásmozgás helyett fázisról fázisra, képfelvételről képfelvételre, apránként mozdították el ujjukat, miközben társaik két felvétel között berajzolták a szükséges betűelemet. Az így létrehozott fotókat egymás után lejátszva mozgóképet, animációt kaptunk. Blevins Kulcsár Krisztina segítségével a tanulók saját nevüket és pályázatunk nevét is leírták, majd rajzolt animációs elemekkel életre is keltették.

Mozgó-hang tehetségműhely

2021. május 12-én ismét Camille Saint-Saëns: Az állatok farsangja c. művéhez nyúltunk a „Mozgó-hang” műhely foglalkozásán. A Madárház hallgatása után a fuvola hangját hasonlítottuk össze a digitálisan rögzített madárhang felvételekkel. Mindenki megpróbált valamilyen mozgást mutatni, a furulyán hangot kiadni, amely hasonlít egy madáréhoz. Bakó Antalné műhelyében csivitelős óra volt.

Mozgó-darab tehetségműhely

2021. május 12-i alkalommal a „Mozgó-darab” műhelyben a fizikai törvényszerűségből eredő mozgásokat figyeltük meg, majd ezeket Vigh Laura segítségével beépítettük a különböző dramatikus játékokba. A foglalkozás során előkerült a színes ernyő és a labda, melynek segítségével még jobban megvizsgálhattuk a sebesség, a gravitáció és az egyensúly játékos tulajdonságait.

Test-mozgás tehetségműhely

2021. május 17-én a 4. foglalkozás alkalmával a kúszások, mászások, támaszhelyzetek, valamint a kötélmászás volt a témánk a „Test-mozgás” tehetségműhelyben. A gyerekek különböző utánzó járásokat hajtottak végre padon, ferde padon, valamint akadályok alatt a kúszásokat is gyakorolták. A kötélmászás némely diákunknak még kisebb nehézséget okozott, de tanulóink kitartásról és bátorságról tettek tanúbizonyságot, melynek eredményeképpen többségüknek sikerült felmásznia a csúcsra is. A foglalkozást Kovácsné Andréka Zsuzsanna vezette.

Progra-mozgatás tehetségműhely

2021. május 28-án a „Progra-mozgatás” műhelyben megismerkedtünk a GoPro kamerával. A kicsi, könnyen használható és strapabíró eszköz nagyon megtetszett a gyerekeknek. A GoPro kamera és tartozékainak bemutatása és a biztonságos használat feltételeinek ismertetése után Pálmai Krisztina irányításával kipróbáltuk a fejpántot, a selfie-botot és az állványt is rövid felvételek készítése közben a tanteremben és az iskolaudvaron is. A gyerekek hamar beletanultak az eszköz használatába, és rengeteg ötletük volt, amit megörökíthettünk videók formájában.


Harmadik műhelyfoglalkozások

Mozgó-kép tehetségműhely

2021. április 29-én a „Mozgó-kép” képzőművészeti műhelyben a fizikai törvényszerűségekből, pontosabban a gravitációs kölcsönhatásból eredő mozgások felé fordítottuk figyelmünket. A foglalkozást egy egyszerű kísérlettel kezdtük: megfigyeltük, mi történik három különböző súlyú tárggyal – tollpehely, ceruza és gyurma – ha leejtjük őket. Bár a gravitációs kölcsönhatás miatt mindhárom tárgy földet ért, nem ugyanolyan módon tették ezt. A tárgyak mozgásában levő különbségeket videófelvételek segítségével elemeztük, melyeket a tanulók készítettek Blevins Kulcsár Krisztina irányításával. Ezután a tárgyak szabadesésének egyes fázisait rajzolt képeken is megjelenítettük. A képekről fotókat készítettük, melyeket egymás után lejátszva egyszerű, rajzolt stopptrükk animációt hoztunk létre.

Mozgó-darab tehetségműhely

2021. május 5-én „űrhajósaink” földkörüli pályára álltak Vigh Laura irányításával. A „Mozgó-darab” tehetségműhelyben az űrbéli mozgások, a bolygók forgása és keringése volt a téma. A különböző fizikai mozgáselemeket tartalmazó népi gyermekjátékok és dramatikus játékok során különféle eszközök (hinta, trambulin, bordásfal) segítségével próbáltunk az égig repülni, és mint kis csillagok ott elhelyezkedni.

Mozgó-hang tehetségműhely

2021. május 10-én, a hosszú karantén után nagyon örültünk, hogy végre együtt lehettünk – mi, és a zene! Bakó Antalné útmutatásaival újra kezünkbe vettük a furulyákat, néztük, elemeztük a kottákat. Figyeltük a dallammozgásokat, összefüggéseket a kotta hangjegyei és az ujjunk mozdulatai / mozgásai között. Megnéztük az AudioSurf játékot, hogyan lehet a dallammozgást, ritmust digitálisan megjeleníteni.

Test-mozgás tehetségműhely

2021. május 17-én folytattuk a munkát a „Test-mozgás” műhelyben, ezúttal a mozgás a természetben témakörben. Különböző futó-és fogójátékok keretében ismerkedtek meg a gyerekek az állatok mozgásával, melyet Kovácsné Andréka Zsuzsanna irányított. Az ügyesség, figyelem, akaraterő és a versengés ezekben a játékokban jelentős szerepet játszanak, melyet diákjaink remekül alkalmaztak.

Progra-mozgatás tehetségműhely

2021. május 25-én a „Progra-Mozgatás” műhelyben tovább vizsgáltuk a mozgást tudományos szempontból. Megismerkedtünk az egyenes vonalú egyenletes mozgással, a gyorsuló-, illetve lassuló mozgással, és a körmozgással is. A BeeBot-ok segítségével mi magunk is alkothattunk ilyen mozgássorozatokat, Pálmai Krisztina vezetésével különböző pályákat építettünk, és modelleztük a megismert mozgásokat. Pályáinkon már „különleges hatások” is érvényesültek (képzeletünkben), egyes akadályok lassították, mások gyorsították a méhecskék mozgását, így gondos tervezést igényelt a legelőnyösebb útvonal megalkotása.


Második műhelyfoglalkozások

Mozgó-hang tehetségműhely

2021. március 3-án a Furulya – „Mozgó – hang” zenei műhelyben állatos dalokkal ismerkedtünk tovább Bakó Antalné segítségével. Örültünk, hogy „Szép állat az elefánt”, ezért újra elénekeltük, gyakoroltuk furulyán. Próbáltuk utánozni a madarak mozgását, énekkel a trillázásukat is. Meghallgattuk a madarak hangját fuvolán, és a Fülemüle c. dallal meg is idéztük őket furulyával.

Mozgó-kép tehetségműhely

2021. április 22-én a „Mozgó-kép” képzőművészeti műhelyben az ember mozgásait vettük szemügyre, majd stop-motion avagy stoptrükk technikával rövid animációkat készítettünk. Blevins Kulcsár Krisztina segítő irányításával a részt vevő tanulók lassított videófelvételeket készítettek egymásról mozgás közben, és a felvételek segítségével alaposan megfigyelték az egyes mozgásformák fázisait. Ezután zseníliadrótra fűzött gyöngyökből elkészítettük animációink főszereplőit: az emberfigurákat. A figurák “mozgásait“ lépésről lépésre gondosan beállítottuk, és a mozgásfázisokról egyenként egy-egy állóképet készítettünk. Az így keletkezett képeket egymás után lejátszva hoztuk létre a mozgás illúzióját, az animációt.

Mozgó-darab tehetségműhely

A „Mozgó-darab” műhelyben a kislétszám ellenére is „állati” volt a hangulat 2021. április 28-án. Felidéztük az előző alkalommal megismert mozgásokat, így újra előkerült, az elefánt, az oroszlán és a gólya. Ezután dramatikus játékok segítségével békákat, bogarakat és legyeket kergettünk Vigh Laura vezetésével.

Test-mozgás tehetségműhely

2021. május 10-én a „Test-mozgás” műhelyben még mindig az állatok mozgása volt a téma. A pók-, rák-és medvejárást a talajon, a padon és a ferde padon is végrehajtották. Levezetésként pók-focit játszottak a nebulók Kovácsné Andréka Zsuzsanna irányításával.

Progra-mozgatás tehetségműhely

2021. május 19-én a „Progra-Mozgatás” műhelyben a különböző mozgások tudományos hátterébe tekintettünk be. Megismerkedtünk a gravitáció, tömegvonzás, passzív mozgás és ellenállás fogalmakkal. A BeeBot-okat különböző pályákon vezettük végig, ez alkalommal már összetettebb parancssorokat összeállítva és alkalmazva Pálmai Krisztina irányításával. A gyerekek több eltérő útvonalat, megoldási módot is kitaláltak, illetve versenyezhettek is.


Első műhelyfoglalkozások

A Miniszterelnökség Családokért Felelős Tárca Nélküli Miniszter és a Nemzeti Tehetség Program által kiírt és támogatott nyertes pályázatunk munkálatai március elején megkezdődtek. A pandémia kicsit késleltette a program indítását, és megvalósítását, de az iskolába visszatérve újult erővel folytatjuk a tehetségműhelyekben a munkát.

Mozgó-hang tehetségműhely

2021. március 1-jén, a Furulya – „Mozgó – hang” zenei műhelyben az állatok mozgásával, hangjával ismerkedtünk. Első választottunk az elefánt volt. Meghallgattuk hangját, megnéztük mozgását. Megállapítottuk, hogy „Szép állat az elefánt”, ezért ezt a dalt elénekeltük, és elfurulyáztuk Bakó Antalné irányításával. Camille Saint-Saëns: Az állatok farsangja Elefánt tétel hallgatásakor próbáltuk utánozni a nagy test mozgását – ez nagy derültséget keltett.

Mozgó-kép tehetségműhely

2021. március 4-én a „Mozgó-kép” képzőművészeti műhelyben növények és állatok mozgását tanulmányoztuk, majd ábrázoltuk agamograph-harmonikakép technikával, Blevins Kulcsár Krisztina segítségével. Elsőként lassított videófelvételeken figyeltük meg a kiválasztott élőlények jellegzetes mozgásformáit, ezután szabadon választott technikával ábrázoltuk azokat. Az elkészült képeket csíkokra vágtuk, ragasztottuk, majd harmonika szerűen meghajtottuk. A jó hangulatú foglalkozás végére igazán ’varázslatos’ alkotások születtek, melyek különlegességét az adja, hogy az ábrázolt növény vagy állat mozgása attól függően változik, milyen szögből nézzük azt.

Mozgó-darab tehetségműhely

2021. március 3-án a növényeké és az állatoké volt a főszerep. A „Mozgó-darab” tehetségműhelyben képek és videók segítségével megfigyeltük a természetben élők mozgását, majd utánoztuk őket. Ezután különböző népi és dramatikus játékokat játszottunk Vigh Laura vezetésével.

Test-mozgás tehetségműhely

2021. május 10-én az állatok mozgásával ismerkedtünk meg a „Test-mozgás” műhely keretein belül. A gyerekek talajon, padon, illetve ferde padon utánozták a különböző állatok mozgását. A nyuszi- és békaugrás örök kedvenc a diákok körében, ezeket a talajon gyakorolták leginkább. A pók-, rák-és medvejárást már a padon és a ferde padon is végrehajtották. Az utánzó járások talajon és emelt helyen is nagyon jó képességfejlesztő feladatok, melyet ezen a foglalkozáson játékosabb formában gyakoroltak a tanulók Kovácsné Andréka Zsuzsanna irányításával.

Progra-mozgatás tehetségműhely

2021. május 18-án a „Progra-mozgatás” digitális műhelyben megismerkedtünk a padlórobotokkal. A robotok segítségével a programozás alapjaiba tekinthettek be tanulóink, miközben téri tájékozódási- és tervezési képességüket is fejlesztették. A BeeBot-ok bemutatása és a biztonságos működtetés feltételeinek ismertetése után Pálmai Krisztina irányításával egyszerű mozgássorozatokat alkottunk, majd ezek lépéseit betápláltuk a robotokba. A gyerekek különböző pályákat is építettek a méhecskék számára, melyeken ügyesen végigvezették robotjaikat.


Minden mozog – mozduljunk rá! pályázat

Örömmel értesítünk Mindenkit, hogy a Nemzeti Tehetség Program és a Miniszterelnökség Családokért Felelős Tárca Nélküli Miniszter által meghirdetett nyílt, NTP-KTK-20 kódjelű pályázaton intézményünk 1.400.000 forintos támogatásban részesül. A pályázat címe: „Minden mozog – mozduljunk rá!”. A Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2019-2020. évi cselekvési programja alapján közzétett nyílt pályázat célja A hazai kettős vagy többszörös különlegességű tehetségeket segítő, integráló környezetben megvalósuló tehetséggondozó programok támogatása. A pályázati kiírásnak eleget téve a programokat és műhelyfoglalkozásokat 2021.március 1. és június 30. között valósítjuk meg.