Pályaorientációs- és szakképzési börze

Október 3-án, iskolánk 7. és 8. osztályos tanulói a Mátyás téri Kesztyűgyárba látogattak el. a VEKOP – 6.2.1-15-2016-00013 Magdolna-Orczy Negyed Szociális Városrehabilitációs Program keretében megrendezett pályaorientációs- és szakképzési börzére, ahol  tájékoztatást kaptak a középfokú intézmények kínálta lehetőségekről.  A gyerekek nyitottak és érdeklődőek voltak a kínált szakmák iránt.

FINA Úszó Világkupa

Október 4-6. között Budapest adott otthont a FINA Úszó Világkupa sorozatnak. Iskolánk a Magyar Úszó Szövetség által felajánlott tiszteletjegyekkel 14 diákot vitt el a péntek délelőtt megrendezett elődöntőkre, ahol a sok olimpikon úszó közül többek között Hosszú Katinka háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizennégyszeres Európa-bajnok magyar úszónőt is láthatták.
Tanulóink és kísérő pedagógusaik felejthetetlen élményekkel gazdagodtak.

MOZIDÉLUTÁN

2019. szeptember 25-én iskolánk alsó és felső tagozatos tanulói mozidélutánon vettek részt. Az ebéd utáni program keretében a Pókverzum című filmet nézhették meg, mely alatt a jó hangulat, a popcorn és egy kis frissítő tea is biztosítva volt.

Utánpótlás Szumó Európa- Bajnokság

Iskolánk nyolcadikos tanulója Forrai Nataniel, 2019. szeptember 28-án az utánpótlás szumó EB-n U18- as kategóriában 5. helyen végzet. Gratulálunk eredményéhez!

Kutatók Éjszakája – Óbudai Egyetem

Iskolánk tanulói szeptember 27-én részt vehettek a Kutatók Éjszakája című programon az Óbudai Egyetem jóvoltából. Rövid előadást nézhettünk meg a kokilla öntésről, amit helyben szemléltettek is nekünk csokoládéval, melyet meg is kóstolhattunk. Majd vendégül láttak minket egy szendvicsre és üdítőre.

70 éves a Józsefvárosi EGYMI és Általános Iskola – születésnapi köszöntő

Ma 70 éve nyitotta meg kapuit a Józsefvárosi EGYMI és Általános Iskola. Akkor, 1949-ben, Józsefvárosban, jelenlegi iskolánk elődjeként kis létszámú osztályok nyíltak. 1951-ben a VIII. kerület Százados út 6. szám alatt jött létre Fővárosi Gyógypedagógiai Iskola elnevezéssel elődünk; 1955-től a József utca 20-ban, Gyógypedagógiai Iskola elnevezéssel, majd 1961-ben a Nap utca 33-ban működött az intézmény.

1989-ben épült fel a Tolnai Lajos utca 11-15. szám alatt az új, 8 osztály számára épített intézmény, ahol az iskola a mai napig található. 1998. szeptember 1-én befejeződött az iskola bővítése, a diákok és pedagógusok birtokba vehették az új tornatermet és tantermeket.

2005-ben intézményünk működése bővült, neve megváltozott, Józsefvárosi Egységes Gyógypedagógiai és Módszertani Központ és Általános Iskola lett, szakszolgálati és utazó gyógypedagógusi ellátást is végezhettek a pedagógusok.

2015. szeptember 01-től intézményünk regisztrált tehetségpontként működik. 2016 szeptemberétől az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar külső gyakorlóintézményeként tanulásban akadályozottak pedagógiája, pszichopedagógia és logopédia szakirányról hallgatókat fogadhatunk.

A 2016/2017. tanévtől az ép értelmű, autizmus spektrumzavarral és egyéb pszichés fejlődési zavarral valamint beszédfogyatékossággal küzdő tanulók számára is nyitottá vált intézményünk.

2016-ban kiválóra akkreditált Tehetségpont és az Oktatási Hivatal Bázisintézménye, 2018-ban Európai Tehetségpont lettünk.

2018. szeptember 01-től intézményünk feladata bővült Terézváros és Erzsébetváros utazó gyógypedagógusi ellátásnak megszervezésével és biztosításával.

Számos újítás, innováció fémjelzi az intézmény hírnevét. Kiváló pedagógusok és igazgatók segítették az itt nevelkedő tanulók sikeres iskolai pályafutását és továbbtanulását. Köszönöm szépen elődeink, és a ma nálunk dolgozó pedagógusok elhivatott munkáját, mellyel segítették és segítik a sajátos nevelési igényű tanulók nevelését-oktatását, társadalmi integrációját.

Az intézmény 70. születésnapja, és a jelenlegi épület felépítésének 30. évfordulója alkalmából szeretettel köszöntöm régi és mai diákjainkat, pedagógusainkat és a szülőket, akik bizalmukkal megtisztelnek minket és segítik munkánkat!

Kívánom, hogy még sok-sok éven át támaszkodhassunk egymásra, segíthessünk egymásnak, éljünk meg közösen még annyi, vagy több sikert, amit ez alatt a 70 év alatt megéltek elődeink és megélünk mi, mind a mai napig.

Sikeres 70. tanévet kívánok minden diákunknak, szüleiknek és pedagógusunknak!

Szeretettel:

Jenei Andrea

intézményvezető

Margitsziget

2019. június 07-én a második osztályosok a szüleikkel, hozzátartozóikkal együtt eltöltött egy kellemes napot a Margitszigeten.

Fővárosi Kulturális Fesztivál

2019. május 22-én rendezték meg a Fővárosi Kulturális Fesztivált, melyen tanulóink idén is nagyon szépen szerepeltek.

A Szín-Kör-Játék csoportunk Egyszer egy menőfi című darabjával ezüst, míg Furulya csoportunk Évszázadok zenéje című produkciója arany minősítést kapott. Gratulálunk a résztvevőknek!

2019. Pedagógusnap – kitüntetett pedagógusaink

2019. június 5-én, a VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában, Pedagógusnap alkalmából átadásra kerültek a Pedagógusnap alkalmából adható kitüntetések. Mélységesen nagy büszkeséggel tölt el, hogy intézményünk hat kiváló pedagógusa kapott kitüntetést. Nagy szeretettel gratulálok kollégáimnak, örülök, hogy egy ilyen emberileg és szakmailag is kiváló és elhivatott csapat tagja lehetek. Kitüntetett kollégáink: Józsefvárosi Gyermekekért kitüntetés: Bakó Antalné; Miniszter Elismerő Oklevele kitüntetés: Kacsala Gabriella, Kovácsné Andréka Zsuzsanna, Märcz Klára, Szeitz Mónika, Varró Péterné

Jenei Andrea, intézményvezető

Olvass tovább