Vízhét

Iskolánk az idei tanévben is csatlakozott a Happy-hét elnevezésű, a vízfogyasztást népszerűsítő programhoz. A május 8-12. közötti héten a figyelem az elegendő és jó minőségű folyadék, ezen belül is a vízfogyasztás fontosságára irányult.
A pedagógusok minden osztályban a témával foglalkozó tanórákat, játékos foglalkozásokat tartottak. A testnevelés órán ezen a héten súlyzóként szolgáltak a vizes palackok. A gyerekek között az egyik legnépszerűbb program a „Vízbár” volt, ahol a szünetekben citrommal és mentával ízesített ásványvizet kínáltak egymásnak a tanulók.

 

Diákjaink az Arénában

A Cinema City jóvoltából iskolánk tanulói megnézhettek egy filmet az Aréna Plázában. A diákok A Szépség és a Szörnyeteg-et választották 3D-ben. A programon most is garassal vehettek részt: a 400 garast tizenegy tanuló fizette be.

FODISZ Atlétika Budapest Bajnokság

Május 9-én ismét részt vettünk a FODISZ Atlétika Budapest Bajnokságon, ahol tanulóink megint csak remekül szerepeltek. Kis-és nagydiákjaink különböző futó-és ügyességi számokban mérték össze tudásukat a többi iskola sportolóival. Hamza József 800m-en elsőként futott át a célvonalon, kislabdahajításban pedig 2. helyezést ért el. Horváth Vivien kislabdahajításban megvédte tavalyi bajnoki címét. Magasugrásban az első három helyezést az iskolánk szerezte meg: 1. Bogdán Zsolt, 2. Csesznák István, 3. Sebők Gyula. Első helyezettjeink jövő héten Nyíregyházán az országos versenyen mérhetik újra össze tudásukat az ország legjobbjaival. Gratulálunk versenyzőinknek!