Együttérzés az állatokkal

A legújabb klubnapközis foglalkozáson iskolánk második osztálya a szabadban élő állatokra gondolt. A gyerekek eltűnődtek többek között azon, hogyan és mivel táplálkoznak ilyenkor, s hogy mi, emberek milyen módon segíthetünk rajtuk. Madáretetőt készítettek hát és különböző madarakat festettek. Alkotás közben az osztály minden tagja nagyon szépen dolgozott és igazán jól érezte magát, a klubnapközi végén pedig közösen helyezték el a frissen készült állatos kis műalkotásokat a tavalyról még éppen megmaradt fenyőfán.

Melindaklub01 Melindaklub02 Melindaklub03 Melindaklub04

Januári klubnapközi

Január 17-én került sor az alsó tagozatosok számára megrendezett klubnapközire, amelynek témái a téli mesék voltak. Az egyes osztálytermekben párhuzamosan zajlott a délutáni foglalkozás, ezen pedig a tanulók nagy örömmel láttak neki a munkának és igazán szép alkotások születtek.

Klubnapk02 Klubnapk01 Exif_JPEG_420 Exif_JPEG_420

Lángosparty

Az idei év első jelentős eseménye volt nálunk január 11-én az ún. lángosparty, amelynek köszönhetően egész délután lángos illata szállt az iskolában. Tomaskovic Dijana tanárnő az ötödikes fiúk és a hetedikes lányok segítségével lángost sütött, majd árusított.  Az iskola tanulói 100 garasért vásárolhattak sós, fokhagymás és tejfölös lángost. Amennyiben valaki sajtosat szeretett volna venni és enni, azt már 120 garasért tehette meg.

l1_ l2_ l3_ l4_

Sportkör tehetségműhely

A Sportkör tehetségműhely tanulói a Budapesti TANAK Atlétika Diákolimpián, ismét kiválóan szerepeltek:

Horváth Vivien 8. o. tanuló – kislabdahajítás – I. helyezés
Forrai Nataniel 4. o. – 800 m-es síkfutás – II. helyezés

Gratulálunk tanulóinknak és a versenyre felkészítő pedagógusainknak!

Sportkör tehetségműhely

A Sportkör tehetségműhely tanulói és pedagógusai ismét megmutatták maximális felkészültségüket. A TANAK Terematlétika Diákolimpián kiváló eredményt ért el:

Jakab Mátyás 1. b. o., Varga Zsanett 1. b. o., Varga Amanda 3. o., Sárközi Zsolt 4. o. (váltófutás) – III helyezés
Jakab Mátyás 1. b. o. – I. helyezés
Varga Amanda 3. o. – II. helyezés
Danyi Ágnes 6. o. – III. helyezés
Sebők Gyula 7. o. – I. helyezés
Hamza József 8. o. – I. helyezés

Zsinórlabda Diákolimpia

Decemberben megrendezett Zsinórlabda Diákolimpián: Jakab Mátyás 1. b. o., Varga Amanda 3. o., Vidák Ramóna 5. o, Bogdán Tibor 5. o., Takács Márk 7. o., Hamza György 8. o., Hamza József 8. o. Nyíri Norbert 8. o. tanulóink IV. helyezést értek el.

Gratulálunk!

Művészpalánta tehetségműhely

A Művészpalánta tehetségműhely tanulói, a BRFK Bűnmegelőzési Osztály által meghirdetett „Szuperhős vagyok” elnevezésű rajzpályázaton, ismét Különdíjat nyert alkotásaikkal.

Jakab Mátyás 1. b. o.
Szalai Kálmán 2. o.
Varga Amanda 3. o.
Sárközi Enikő 6. o.
Kurta Dávid 6. o.
Sümegi Erzsébet 7. o.
Galambos Márk 8. o.
Hamza György 8. o.
Horváth Vivien 8. o.
Sztojka Renátó 8. o.

Gratulálunk a nyerteseknek!

sz

Adventi gyertyagyújtás 4.

Advent 4. gyertyagyújtása a Gitár-örömzene és a Fibula kezdő csoport tehetségműhely, illetve a 8. osztály tanulói közösen előadott műsorával igazán meghitt hangulatban valósult meg.

advent44 advent43 advent42 advent41

Karácsonyi ünnepség

A mai napon intézményünkben Karácsonyi ünnepséget tartottunk. A gyerekek, szülők és pedagógusok nagyon jól érezték magukat.

Köszönjük szépen Sántha Péterné Alpolgármester Asszonynak a szaloncukrot, az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar hallgatóinak és munkatársainak, különös képpen  Dr. Rajnai Zoltán dékán Úrnak, valamint a Plazma Szolgálatnak a sok-sok karácsonyi ajándékot.

Kívánunk mindenkinek Békés Karácsonyt és Boldog Új Esztendőt:

a Józsefvárosi EGYMI és Általános Iskola tanulói és munkatársai

p1070443 p1070431