Kapkodd a lábad! 2017

Idén is részt vettünk a FODISZ által megrendezett „Kapkodd a lábad” játékos váltóversenyen, amelyre a gyerekekkel már jó ideje készültünk. Kis- és nagydiákjainknak akadálypályán kellett megmérettetniük magukat, és szoros küzdelemben az előkelő 4. helyezést érték el. Gratulálunk nekik!

Résztvevők:

1. osztály: Buri Krisztofer, Rákosi Tímea, Bódi Amanda, 3. osztály: Mózer Krisztián, Oláh Krisztofer, Ruszó Achilles, 4. osztály: Gergely Rajmond, 5. osztály: Forrai Nataniel, 6. osztály: Csuka Tibor

Március 28-án került megrendezésre a FODISZ Budapesti Asztalitenisz Bajnokság. Iskolánkat Horváth Vivien képviselte, aki magabiztos győzelemmel továbbjutott az országos bajnokságra. Gratulálunk!

Újabb moziélmény

A Tabán Art Mozi szervezésében iskolánk tanulói újabb garasos programon vehettek részt: A tenger dala című animációs filmet nézték meg. A rajzfilm megtekintése után kvízversenyen vettek részt, s mind a mozinézést, mind pedig a plakáttervezést nagyon élvezték.

Versillusztrációs pályázat

Költészet napi versillusztrációs pályázatot hirdettek a budapesti 1-12. osztályos tanulók számára, s az erre beküldött pályaművekből rendeznek időszaki kiállítást 2017. április 11. és május 13. között a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjteményben (IX. ker., Erkel u. 15.) és a FSZEK Boráros téri könyvtárában (IX. ker., Boráros tér 2.). A József Attila születésnapját középpontba állító programon a főváros 19 kerületének 54 iskolájából 612 diák vett részt – összesen 83 pedagógus felkészítésében. A kiállítás előválogatóján egy öttagú zsűri végül 263 versillusztrációt választott ki bemutatásra, s az iskolánk szempontjából legörömtelibb hír ezzel kapcsolatban, hogy három nyolcadik osztályos diákunk, Horváth Vivien, Galambos Márk és Hamza György előkelő helyezést ért el a pályázaton. Ennek értelmében pedig mindhárman meghívást kaptak a versillusztrációs pályázat megnyitójára és díjátadó ünnepségére.

Szívből gratulálunk mindhármuknak!