„Temperált” festői élmény

A Józsefvárosi Galéria kiállítótermében jártak intézményünk diákjai, hogy elsajátítsák vagy éppen továbbfejlesszék a temperakép festésének fogásait. A Galéria mindig izgalmas képzőművészeti foglalkozásainak legutóbbi alkalmán néhány negyedikes, ötödikes és hatodikos tanulónk Tenk László festményein keresztül észrevétlenül mélyedhetett el a színek és a fények világában. Mint minden eddigi foglalkozásnak, úgy ennek is az volt a célja, hogy a gyermekek a megszokott iskolai környezetükből kilépve megtapasztalhassák saját kreativitásukat és alkotó énjüket.

Gyerekek az idősek klubjában

Az „ÉRTEM” Pályázat égisze alatt megvalósított érzékenyítő foglalkozáson vettek részt iskolánk diákjai az idősek klubjában. A karácsonyt megelőző négyhetes várakozási időszakra, az adventre hangolódás jegyében néhány dalt adtak elő furulyán, majd kézműveskedtek az idősekkel.

Kirándulás, kilátó, kőfejtő

A Budapest II. kerületében található Árpád-kilátóhoz látogattak el iskolánk ötödik, hatodik, hetedik és nyolcadik osztályos diákjai 2017. november 10-én. Az 1929-ben Friedrich Lóránt tervei szerint terméskövekből felépített, népies stílusú építmény mellett kirándulást tettek a Budai Tájvédelmi Körzethez tartozó Kecske-hegyi kőfejtőhöz is, túrájuk legkülönlegesebb élménye pedig egy libanoni cédrus megtekintése volt.

Pályaorientációs projekt- és családi nap

Az iskolánkban megrendezett Pályaorientációs projekt- és családi nap az élet értelmének megtalálása, az értelmes jövőkép, a céljaink megvalósulásának lehetőségeként felfogható tanulás jegyében tartott program. Továbbá az intézményünkbe járó gyermekek, tanulóink szülei, pedagógusaink és meghívott vendégeink (roma származású példaképek, speciális szakiskolák) együtt gondolkodására épült.

A program hat helyszínen valósult meg:

Példaképek 1.: dr. Orsós Zsuzsanna biológus
Példaképek 2.: Jónás Tímea diplomás főápoló, Nyírő Gyula Kórház
Példaképek 3.: dr. Horváth Ferenc rendőr őrnagy, Roma Rendőrök Országos Egyesületének elnöke
Példaképek 4.: Menyu Csaba üzletvezető, szociális asszisztens
Példaképek 5.: Rostás Árpád a nép asztalosa

Szakiskolák:
Budapesti Komplex SZC Mándy Iván Szakközépiskolája és Szakiskolája
Budapesti Komplex SZC Újbudai Szakiskolája
Budapest XVIII. Kerületi SOFI Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és EGYMI

A meghívott példaképeink beszéltek gyermekkorukról, a tanulás, a szorgalom, a tisztesség jelentőségéről, a kitűzött célok fontosságáról és a kitartó munkáról, s arról, hogy ők miként érték el mindezt, kik segítették céljaik elérését. Ezek a közös gondolatébresztő beszélgetések nemcsak motiváló, hanem érzelmileg megindító hatással is voltak a résztvevőkre. A rendezvény a tolnais Sztárban Sztárral zárult, amelyen meghívott példaképeink zsűrizték tanulóink fergeteges produkcióit.

Hálásan és nagy tisztelettel köszönjük vendégeinknek, hogy elfogadták meghívásunkat!

Közlekedjünk okosan! – Novemberi klubnapközi

November hónapunk klubnapközijének témái a közlekedési és elsősegélynyújtási ismeretek voltak. Az „ÉRTEM” Pályázat keretein belül tető alá hozott november 10-ei foglalkozáson intézményünk alsó tagozatos kisdiákjai egy felvezető ismertető végighallgatása után közlekedési táblákról, szabályokról és az elsősegélynyújtás fontosságáról beszélgettek.  Ezt követően fejlesztő hatású kézműves feladatokkal foglalkoztak, záróakkordként pedig megnézték a Bori közlekedik című mesét. A 2.b osztályos gyerekek ezek mellett egy minden képzeletet felülmúló terepasztal készítésébe is belevágtak.

Sütemény egy 100-asért!

Süteménysütés zajlott a tankonyhán 2017. november 8-án Tomaskovic Dijána és a 7-8. osztályos lányok közreműködésével. Egy szelet sütemény ára kereken 100 garas volt, a kis vásárlók pedig kétféle (gyümölcsös-grízes és kakaós-krémes) süteményből is választhattak.

Terematlétika

Terematlétika-bajnokságot rendeztünk 2017. november 8-án. 2-6.osztályos tanulók vettek részt rajta, s a nevezési díj 200 garas, a szurkolói díj pedig 100 garas volt.

Újra Mozisuliban

Két ötödikes tanuló a Kino Moziban járt 2017. november 7-én, hogy megnézzék a Vili a veréb című magyar animációs filmet a Mozisuli keretein belül.

„ÉRTEM” – Rendszeres mozgás, testnevelés

Az „ÉRTEM” Pályázat jóvoltából sporteszközökkel, kerékpárokkal és rollerekkel bővítettük a sportköri tehetségműhely foglalkozásainak eszközállományát a közlekedéssel kapcsolatos ismeretek hatékonyabb elsajátításához.
A vásárolt sporteszközök használatával elkezdődött a FODISZ és Ki Mit Tud? versenyekre való felkészülés és edzés, a gyermekeink pedig nagy örömmel kezdték el használni az új drótszamarakat és hajtányokat.

Főzőverseny IV.

Elérkeztünk a Karácsony Sándor Közalapítvány a Józsefvárosért által megnyert „ÉRTEM” komplex egészségnevelési program keretein belül megrendezett iskolai főzőversenyünk utolsó fordulójához. Ahhoz a fordulóhoz, amelyen három osztály (az 1-2.a, az 1.b és a 2.b) is megmérettette főző- és sütőtudományát.
A 2017. november 6-án tető alá hozott „tankonyhai vetélkedő” végső összecsapásában az 1-2.a osztály főfogásként Tartiflette-ét, alias francia rakott burgonyát készített friss „spagetti” salátával, desszertként gyümölcságyon altatott csokoládés pohárkrémet szervírozott, italként pedig az Oylyan pincészet Rosé borát ajánlották volna, ha nem iskolában, hanem egy elegáns étteremben kápráztathatták volna el a zsűritagokat: így maradt a levendulaszörp.
A „Tökösök” fantázianáven futó 1.b osztályosok repertoárján olyan ételkülönlegességek szerepeltek, mint a sajtkosár, a zöldségeskosár, a linzertésztából alkotott borsószemes kis fej és a paleodesszertként kínált sütőtök-banán püré.
A 2.b-sekből álló Sündörgők csapata Sün Sámuel eledelét (sült zöldséggel és krumplipürével felszolgált sült húst), valamint fordított almatortát tálalt fel az ítészeknek.