Sütemény egy 100-asért!

Süteménysütés zajlott a tankonyhán 2017. november 8-án Tomaskovic Dijána és a 7-8. osztályos lányok közreműködésével. Egy szelet sütemény ára kereken 100 garas volt, a kis vásárlók pedig kétféle (gyümölcsös-grízes és kakaós-krémes) süteményből is választhattak.

Terematlétika

Terematlétika-bajnokságot rendeztünk 2017. november 8-án. 2-6.osztályos tanulók vettek részt rajta, s a nevezési díj 200 garas, a szurkolói díj pedig 100 garas volt.

“ÉRTEM” – Rendszeres mozgás, testnevelés

Az “ÉRTEM” Pályázat jóvoltából sporteszközökkel, kerékpárokkal és rollerekkel bővítettük a sportköri tehetségműhely foglalkozásainak eszközállományát a közlekedéssel kapcsolatos ismeretek hatékonyabb elsajátításához.
A vásárolt sporteszközök használatával elkezdődött a FODISZ és Ki Mit Tud? versenyekre való felkészülés és edzés, a gyermekeink pedig nagy örömmel kezdték el használni az új drótszamarakat és hajtányokat.

Főzőverseny IV.

Elérkeztünk a Karácsony Sándor Közalapítvány a Józsefvárosért által megnyert “ÉRTEM” komplex egészségnevelési program keretein belül megrendezett iskolai főzőversenyünk utolsó fordulójához. Ahhoz a fordulóhoz, amelyen három osztály (az 1-2.a, az 1.b és a 2.b) is megmérettette főző- és sütőtudományát.
A 2017. november 6-án tető alá hozott “tankonyhai vetélkedő” végső összecsapásában az 1-2.a osztály főfogásként Tartiflette-ét, alias francia rakott burgonyát készített friss “spagetti” salátával, desszertként gyümölcságyon altatott csokoládés pohárkrémet szervírozott, italként pedig az Oylyan pincészet Rosé borát ajánlották volna, ha nem iskolában, hanem egy elegáns étteremben kápráztathatták volna el a zsűritagokat: így maradt a levendulaszörp.
A “Tökösök” fantázianáven futó 1.b osztályosok repertoárján olyan ételkülönlegességek szerepeltek, mint a sajtkosár, a zöldségeskosár, a linzertésztából alkotott borsószemes kis fej és a paleodesszertként kínált sütőtök-banán püré.
A 2.b-sekből álló Sündörgők csapata Sün Sámuel eledelét (sült zöldséggel és krumplipürével felszolgált sült húst), valamint fordított almatortát tálalt fel az ítészeknek.

Mindset tréning az iskolában

A Partner’s Hungary pályázatának révén vettünk részt 2017. október 20-án a Mindset tráningen, amely egy kétórás műhelymunka keretein belül zajlott. A hatékony tanulásmotiváció témakörét érintő foglalkozáson intézményünk pedagógusai mellett jó néhány szülő is részt vett.
Megtekintettünk és feldolgoztunk egy rövidfilmet, amelyben Carol S. Dweck mutatja be a fejlődésfókuszú gondolkodásmódhoz kapcsolódó kísérletének sarokpontjait, majd saját élményen alapuló helyzetgyakorlatokon keresztül próbálhattuk ki, miként működik az elmélet. Mindenki rendkívül hasznosnak találta a tréninget, amely nagyon jó hangulatban zajlott.

Atlétikabajnokság

Tanulóink ez alkalommal házi atlétikabajnokságon vehettek részt. A nevezési díj 200 garas, a szurkolói jegy pedig 100 garas volt. Második osztálytól nyolcadik osztályig érkeztek versenyzők, akik helyből távolugrásban, medicinlabda-dobásban és gerelyhajításban mérték össze ügyességüket.

Falfestészet az iskolában

A Magyar Festészet Napja 2017 apropóján és a Mosolygó Kórház Alapítvány jóvoltából az e.on munkatársai fantasztikus alkotásokkal varázsolták át intézményünk falait. A munkálatokat iskolánk Művészpalánta Tehetségműhelyének néhány tanulója is segítette és Illés Andrea festőművész, grafikus irányította.

Köszönjük!

Aquincumban a kiválasztottak

Egy felső tagozatosokból álló kis delegáció látogatott el Óbudára, a Római Birodalom Aquincumának emlékeit bemutató Aquincum Múzeumba. A Sziklay Mariann és Tomaskovic Dia tanárnőkkel útra kelő gyerekek Budapest III. kerületének római kori emlékeit nézhették meg a város régészeti emlékeinek e legnagyobb gyűjtőhelyén. Jártak természetesen Magyarország legnagyobb területű régészeti parkjában, a romkertben és a múzeum épületeiben is, továbbá megtekintették a Római Birodalom egyik, ha nem a legjelentősebb császárának, Publius Aelius Hadrianusnak a tiszteletére rendezett időszaki, Hadrianus – Egy ókori karrier története címen futó kiállítást is.

Éremhullás az atlétikai bajnokságon

Iskolánk diákjai idei évi sportolói tevékenységüket kezdték meg 2017. október 17-én a FODISZ által szervezett Budapesti Atlétika Bajnokságon. A visszatérésük tagadhatatlan sikerként könyvelhető el, mivel a tavalyi évhez hasonlóan ismét éremesővel érkeztünk haza.
Bogdán Zsolt megvédte bajnoki címét magasugrásban és 125 cm-es egyéni csúccsal megnyerte a versenyt, Gergely Rajmund második, Forrai Nataniel pedig harmadik helyezést ért el.
Vidák Ramóna kislabdahajításban az előkelő második helyen végzett, az előbb már említett Forrai Nataniel 800 méteres síkfutásban szintén második lett. Épphogy lemaradt a dobogóról Csesznák István, aki magasugrásban és kislabdahajításban a negyedik helyezést érte el.
Valamennyi kis sportolónknak szívből gratulálunk!