Tanulmányi versenyen az 1.a!

2017. április 6-án iskolánkból két 1. a. osztályos tanulóval részt vettünk az Újpesti EGYMI által szervezett MA-SNI komplex tanulmányi versenyen. Eredményes délelőtt volt; figyelmes kiszolgálásban, érdekes feladatokban, izgalmas várakozásban és pihentető játékban volt részünk. Gratulálunk Misinek és Simonnak a remek helytállásért! Köszönjük a szülők támogatását!

Digitális Témahét

Iskolánk idén is csatlakozott a 2017. április 3-7. között megrendezésre kerülő Digitális Témahét programjaihoz. A pedagógusok egymástól tanulhattak, tanóráján/foglalkozásán mindenki bemutatta, milyen sokféle módon használhatóak a tanításban a digitális eszközök
A közelgő T-Faktor Tehetségnapról szóló plakátokat ezúttal a digitális kép- és szövegszerkesztés technikáját felhasználva készítették el a tanulók. Sőt, ezen a héten a számítógép még testnevelés órán is megjelent. A gyerekeknek projektorral a falra vetített célpontokra kellett a labdával célozniuk.

Török pedagógusok intézményünkben

Idén ismét Törökországból érkező pedagógusokat láttunk vendégül iskolánkban, akik az Erasmus+ pályázat keretében érkeztek Budapestre. Az itt töltött 4 nap alatt több fővárosi intézményt látogattak meg, többek között hozzánk is eljöttek megismerni az együttnevelés és a külön nevelés hazai módszereit, jó gyakorlatait, mindennapjait. Örömmel és büszkeséggel láttuk, hogy a fibulás diákjaink a külföldiek körében is népszerűek.