A Baltazár Színházban jártunk

Az iskola diákjai 2017. november 30-án ellátogattak a Baltazár Színház Graffaló című meseelőadására, amely nem mindennapi stílusban közvetítette a feléjük, hogy a „félelmeink velünk vannak… ész kell hozzá, hogy rájöjjünk, árnyékot csak ott találunk, ahol fény van”. A gyerekek szájtátva és rengeteget nevetve nézték végig az előadást, a végén pedig a színészeket többször visszatapsolva együtt énekelték a fülbemászó záró dallamot.

Posted in Egyéb | A Baltazár Színházban jártunk bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Miniversumi élmények közt

Az Élményekkel Lelkünkért, Egymásért, Kultúránkért Egyesület jóvoltából Miniversum Élményközpontban jártak intézményünk kisdiákjai 2017. november 24-én, hogy saját szemükkel láthassák azt az óriási, rendkívüli részletgazdagsággal kidolgozott és folyamatos mozgásban lévő terepasztalt, amin Magyarország, Ausztria és Németország tájai nagyjából százszoros kicsinyítésben elevenednek meg. A gyerekek számára az jelentette a nem mindennapi tapasztalatot ezen az egyedülálló élményt nyújtó kiállításon, hogy interaktívan is bekapcsolódhattak a kisvasutak indításába, hang- és fényhatásokat kelthettek életre és be tudtak avatkozni az asztalon zajló forgalomba. A többségük tetszését az esti havas tájon zakatoló kisvonat és a kis sífelvonó nyerte el.

Posted in Egyéb | Miniversumi élmények közt bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Bűvészshow

Iskolánk tanulói rendszeresen részt vesznek a Józsefvárosi Galéria változatos programjain. Az alsó tagozatos gyerekek és a felsős tanulók közül jó néhányan ezúttal egy bűvészműsort láthattak. 2017. november 24-én, pénteken délelőtt Feri Bohóc (Kőhalmi Ferenc) szórakoztatta őket, műsora pedig egyszerre volt ámulatba ejtő és vicces. A show sikeréhez a nézők, vagyis a gyerekek maguk is aktívan hozzájárulhattak, hiszen Feri Bohóc őket is bevonta a műsorba: hol a színpadra hívta, hol közös éneklésre buzdította lelkes közönségét.

Posted in Egyéb | Bűvészshow bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

„ÉRTEM” egészségnevelési program – projekt és családi nap

Az „Értem” komplex egészségnevelési program és pályázat zárásaként – szülők közreműködésével – 2017. november 29-én  „ÉRTEM” projekt- és családi napot szerveztünk. A rendezvény programismertetéssel, csoportalakítással és a menetlevelek átadásával kezdődött, a tevékenységek, foglalkozások pedig öt helyszínen valósultak meg:

1.      Életterünk (környezettudatos életmód, környezetvédelem):
Kézműves foglalkozás az újrahasznosítás jegyében

2.      Rendszeres mozgás:
Akadályverseny

3.      Táplálkozás (Egészséges alapanyagok – egészséges ételek):
Ehető adventi koszorú – saláta készítése

4.      Egészségmegőrzés (testünk ismerete, testi épség védelme):
Alapvető elsősegélynyújtási ismeretek

5.      Mentálhigiéné (életvezetési ismeretek):
Szelektív hulladékgyűjtés

A rendezvényt közös salátázással (a csoportok által készített ehető adventi koszorúk elfogyasztásával) zártuk. Köszönjük a Karácsony Sándor Közalapítvány a Józsefvárosért alapítványnak, hogy lehetővé tette a pályázat megvalósulását!

Posted in Egyéb | „ÉRTEM” egészségnevelési program – projekt és családi nap bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

“Temperált” festői élmény

A Józsefvárosi Galéria kiállítótermében jártak intézményünk diákjai, hogy elsajátítsák vagy éppen továbbfejlesszék a temperakép festésének fogásait. A Galéria mindig izgalmas képzőművészeti foglalkozásainak legutóbbi alkalmán néhány negyedikes, ötödikes és hatodikos tanulónk Tenk László festményein keresztül észrevétlenül mélyedhetett el a színek és a fények világában. Mint minden eddigi foglalkozásnak, úgy ennek is az volt a célja, hogy a gyermekek a megszokott iskolai környezetükből kilépve megtapasztalhassák saját kreativitásukat és alkotó énjüket.

Posted in Egyéb | “Temperált” festői élmény bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Gyerekek az idősek klubjában

Az “ÉRTEM” Pályázat égisze alatt megvalósított érzékenyítő foglalkozáson vettek részt iskolánk diákjai az idősek klubjában. A karácsonyt megelőző négyhetes várakozási időszakra, az adventre hangolódás jegyében néhány dalt adtak elő furulyán, majd kézműveskedtek az idősekkel.

Posted in Egyéb | Gyerekek az idősek klubjában bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kirándulás, kilátó, kőfejtő

A Budapest II. kerületében található Árpád-kilátóhoz látogattak el iskolánk ötödik, hatodik, hetedik és nyolcadik osztályos diákjai 2017. november 10-én. Az 1929-ben Friedrich Lóránt tervei szerint terméskövekből felépített, népies stílusú építmény mellett kirándulást tettek a Budai Tájvédelmi Körzethez tartozó Kecske-hegyi kőfejtőhöz is, túrájuk legkülönlegesebb élménye pedig egy libanoni cédrus megtekintése volt.

Posted in Egyéb | Kirándulás, kilátó, kőfejtő bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Pályaorientációs projekt- és családi nap

Az iskolánkban megrendezett Pályaorientációs projekt- és családi nap az élet értelmének megtalálása, az értelmes jövőkép, a céljaink megvalósulásának lehetőségeként felfogható tanulás jegyében tartott program. Továbbá az intézményünkbe járó gyermekek, tanulóink szülei, pedagógusaink és meghívott vendégeink (roma származású példaképek, speciális szakiskolák) együtt gondolkodására épült.

A program hat helyszínen valósult meg:

Példaképek 1.: dr. Orsós Zsuzsanna biológus
Példaképek 2.: Jónás Tímea diplomás főápoló, Nyírő Gyula Kórház
Példaképek 3.: dr. Horváth Ferenc rendőr őrnagy, Roma Rendőrök Országos Egyesületének elnöke
Példaképek 4.: Menyu Csaba üzletvezető, szociális asszisztens
Példaképek 5.: Rostás Árpád a nép asztalosa

Szakiskolák:
Budapesti Komplex SZC Mándy Iván Szakközépiskolája és Szakiskolája
Budapesti Komplex SZC Újbudai Szakiskolája
Budapest XVIII. Kerületi SOFI Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és EGYMI

A meghívott példaképeink beszéltek gyermekkorukról, a tanulás, a szorgalom, a tisztesség jelentőségéről, a kitűzött célok fontosságáról és a kitartó munkáról, s arról, hogy ők miként érték el mindezt, kik segítették céljaik elérését. Ezek a közös gondolatébresztő beszélgetések nemcsak motiváló, hanem érzelmileg megindító hatással is voltak a résztvevőkre. A rendezvény a tolnais Sztárban Sztárral zárult, amelyen meghívott példaképeink zsűrizték tanulóink fergeteges produkcióit.

Hálásan és nagy tisztelettel köszönjük vendégeinknek, hogy elfogadták meghívásunkat!

Posted in Egyéb | Pályaorientációs projekt- és családi nap bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Közlekedjünk okosan! – Novemberi klubnapközi

November hónapunk klubnapközijének témái a közlekedési és elsősegélynyújtási ismeretek voltak. Az “ÉRTEM” Pályázat keretein belül tető alá hozott november 10-ei foglalkozáson intézményünk alsó tagozatos kisdiákjai egy felvezető ismertető végighallgatása után közlekedési táblákról, szabályokról és az elsősegélynyújtás fontosságáról beszélgettek.  Ezt követően fejlesztő hatású kézműves feladatokkal foglalkoztak, záróakkordként pedig megnézték a Bori közlekedik című mesét. A 2.b osztályos gyerekek ezek mellett egy minden képzeletet felülmúló terepasztal készítésébe is belevágtak.

Posted in Egyéb | Közlekedjünk okosan! – Novemberi klubnapközi bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Sütemény egy 100-asért!

Süteménysütés zajlott a tankonyhán 2017. november 8-án Tomaskovic Dijána és a 7-8. osztályos lányok közreműködésével. Egy szelet sütemény ára kereken 100 garas volt, a kis vásárlók pedig kétféle (gyümölcsös-grízes és kakaós-krémes) süteményből is választhattak.

Posted in Egyéb | Sütemény egy 100-asért! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Terematlétika

Terematlétika-bajnokságot rendeztünk 2017. november 8-án. 2-6.osztályos tanulók vettek részt rajta, s a nevezési díj 200 garas, a szurkolói díj pedig 100 garas volt.

Posted in Egyéb | Terematlétika bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Újra Mozisuliban

Két ötödikes tanuló a Kino Moziban járt 2017. november 7-én, hogy megnézzék a Vili a veréb című magyar animációs filmet a Mozisuli keretein belül.

Posted in Egyéb | Újra Mozisuliban bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

“ÉRTEM” – Rendszeres mozgás, testnevelés

Az “ÉRTEM” Pályázat jóvoltából sporteszközökkel, kerékpárokkal és rollerekkel bővítettük a sportköri tehetségműhely foglalkozásainak eszközállományát a közlekedéssel kapcsolatos ismeretek hatékonyabb elsajátításához.
A vásárolt sporteszközök használatával elkezdődött a FODISZ és Ki Mit Tud? versenyekre való felkészülés és edzés, a gyermekeink pedig nagy örömmel kezdték el használni az új drótszamarakat és hajtányokat.

Posted in Egyéb | “ÉRTEM” – Rendszeres mozgás, testnevelés bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Főzőverseny IV.

Elérkeztünk a Karácsony Sándor Közalapítvány a Józsefvárosért által megnyert “ÉRTEM” komplex egészségnevelési program keretein belül megrendezett iskolai főzőversenyünk utolsó fordulójához. Ahhoz a fordulóhoz, amelyen három osztály (az 1-2.a, az 1.b és a 2.b) is megmérettette főző- és sütőtudományát.
A 2017. november 6-án tető alá hozott “tankonyhai vetélkedő” végső összecsapásában az 1-2.a osztály főfogásként Tartiflette-ét, alias francia rakott burgonyát készített friss “spagetti” salátával, desszertként gyümölcságyon altatott csokoládés pohárkrémet szervírozott, italként pedig az Oylyan pincészet Rosé borát ajánlották volna, ha nem iskolában, hanem egy elegáns étteremben kápráztathatták volna el a zsűritagokat: így maradt a levendulaszörp.
A “Tökösök” fantázianáven futó 1.b osztályosok repertoárján olyan ételkülönlegességek szerepeltek, mint a sajtkosár, a zöldségeskosár, a linzertésztából alkotott borsószemes kis fej és a paleodesszertként kínált sütőtök-banán püré.
A 2.b-sekből álló Sündörgők csapata Sün Sámuel eledelét (sült zöldséggel és krumplipürével felszolgált sült húst), valamint fordított almatortát tálalt fel az ítészeknek.

Posted in Egyéb | Főzőverseny IV. bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Mindset tréning az iskolában

A Partner’s Hungary pályázatának révén vettünk részt 2017. október 20-án a Mindset tráningen, amely egy kétórás műhelymunka keretein belül zajlott. A hatékony tanulásmotiváció témakörét érintő foglalkozáson intézményünk pedagógusai mellett jó néhány szülő is részt vett.
Megtekintettünk és feldolgoztunk egy rövidfilmet, amelyben Carol S. Dweck mutatja be a fejlődésfókuszú gondolkodásmódhoz kapcsolódó kísérletének sarokpontjait, majd saját élményen alapuló helyzetgyakorlatokon keresztül próbálhattuk ki, miként működik az elmélet. Mindenki rendkívül hasznosnak találta a tréninget, amely nagyon jó hangulatban zajlott.

Posted in Egyéb | Mindset tréning az iskolában bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva