Tájékoztatás újabb járványügyi intézkedésekről 

Tisztelt Szülők! 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma intézkedési terve alapján szeretném Önöket tájékoztatni az intézményben bevezetésre kerülő újabb szabályokról.

  1. Betegségből adódó hiányzások igazolása: Amennyiben gyermekük bármilyen betegség miatt otthon maradt, a háziorvos, kezelőorvos igazolásával, vagy kórházi zárójelentéssel mehet újra az intézménybe. Hatósági karantén esetén a járványügyi hatóság által kiadott, a járványügyi megfigyelést feloldó határozatot szükséges bemutatni.
  2. Kulturális programok: Az intézményben hagyományosan megrendezésre kerülő zárttéri, nagy létszámú, több osztályt is érintő kulturális programokat egyelőre elhalasztjuk. 
  3. Belépés az iskolába: Szülő, kísérő nem léphet be az iskolába, csak az intézményvezető előzetes engedélyével, illetve kifejezetten szülők részére szervezett programon való részvétel céljából. 
  4. Úszásoktatás: Az őszi úszásoktatás felfüggesztésre kerül. 
  5. Sportkör: A sportköri foglalkozásokat kislétszámmal, lehetőség szerint szabadtéri helyszíneken szervezzük meg. 
  6. Étkezés: Az intézményben szeptember 01. óta a tanulók szakaszosan étkeznek, az ebédlőben egyszerre csak két osztály tartózkodik, ugyanazoknál az asztaloknál ülve, megtartva a megfelelő védőtávolságot. 

Jenei Andrea
intézményvezető