Zsinórlabda 2.

Az idei második zsinórlabda-bajonkságunkat tartottuk meg iskolánk tornatermében 2016. október 5-én, szerdán a hatodik és a hetedik órában. Az előzőnél is több érdeklődőt vonzó sporteseményen „nagyon szépen és türelmesen játszottak a felsős tanulóink” – nyilatkozta a bajnokság főszervezője, Pálfi Rita tanárnő. A nagyok lelkesen segítették a kicsiket, s mind a felsősök, mind az alsósok a garasaik beváltásával vehettek részvételi jegyet a meccsre. Ugyanígy nézőjegyet is garassal vásárolhattak a közönség soraiba vágyók. A vegyes összetételű és hat-hat tagból álló csapatok a Spártaiak, a Real Madrid és a Verhetetlenek fantázianéven futottak, a másnapi eredményhirdetésen pedig kiderült, hogy az abszolút győztes zsinórlabda-team a Spártaik nevű csapat lett.

zs3 zs2 zs1