1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára emlékezetes, szép műsorral készültek nyolcadikos diákjaink. Egy 1956-ban valóban megtörtént szerelmi történetet dolgoztak fel, egy csepeli munkásfiú és egy Tompa utcai lány harcok között fellángolt szerelmét, és azt a valóságot, melyben megtudhattuk, hogy a fiú Bárány Jancsi áldozata lett a forradalmi eseményeknek, 29 évesen kivégezték. A gyerekek különböző dalokat énekeltek el, EDDA számmal érzékeltették, hogy le kell dönteni a diktatúra magas falait, Apostol dalra keringőztek az őszi utcán, még békében, visszaidézve a fájó szerelem elvesztését. Együtt egy csapatként énekelték az 56-os indulót, amely most is az 1956-ban velünk szimpatizáló Lazió futball csapatának az indulója. Még az olasz bajnokcsapat meze, logója, szurkolói sálja is megjelent a műsorban, egy olyan szurkolói sál, amelyen magyarul és olaszul is olvasható az induló, melyet Bajcsi Károly Lazio szurkoló biztosított számunkra. Elhangzott Undi Antal 8.osztályos tanuló verse is, melyet a diktatúráról írt, annak félelmeit, eget beborító szörnyűséges felhőivel együtt. Bródy 1956 meg nem valósult álmainak zenéje alatt sorolták a tanulók a forradalom áldozatainak neveit, foglalkozását, életkorát, láttatva milyen sokszínű volt ez a forradalom, sokféle foglalkozású és korú ember adta életét a szabadságért. A forradalmat túlélő szerelmes lány, már idős korú Hajnal Margit a műsorban mindenkit arra kért, emlékezzenek a hősökre, akik életüket áldozták azért a szabadságért, amit mi már megélhetünk. A műsor végén egy olyan dalt énekeltek el a gyerekek, melyet ők maguk írtak és zenésítettek meg, megfogalmazva, számukra mit jelent a szabadság.
A színpadkép, valódi színházi élményt varázsolt elénk, ahol a megemlékezés végén a lyukas zászló, a szabadság dalának elhangzása könnyeket csalt a szemekbe.
Az emlékműsort összeállította és rendezte, kreatívan igazgatta Dr. Marossy Endréné, Gaál-Schneider Ilona.
A műsor meghívott vendégei Bódis Kriszta képviselői irodájából, a Roma Önkormányzatból, Roma Kulturális Alapítványból, Józsefvárosi Újságtól, és a Tankerületből elismerően szóltak a műsor színvonaláról, a gyerekek hihetetlen munkájáról, a megemlékezés méltóságáról.



