Kovácsné Andréka Zsuzsanna testnevelő kollégánk Bonis Bona díjas pedagógus

Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért elismerést azok a pedagógusok és mentorok kapják, akik kiemelkedő munkájukkal hosszú idő óta segítik a tehetséges magyar fiatalokat. Az elismerésben ez alkalommal 53 hazai és határon túli pedagógus, illetve mentor részesült, közöttük kollégánk, Kovácsné Andréka Zsuzsanna is.
Méltatás:
Zsuzsa 11 éve vezeti az iskolai sport tehetségműhelyt, részt vesz tehetségfejlesztő pályázataink megírásában, megvalósításában. A tanulókkal a FODISZ által szervezett sportversenyeken rendszeresen országos szinten is jó eredményekkel szerepelnek. Aktívan fejleszti tanítványai tehetségét, miközben gondot fordít személyiségük fejlesztésére és rekreációs programok biztosítására is.
Nagyon jó szemmel veszi észre a diákokban a tehetség ígéretét és képes ezt továbbfejleszteni. Kiválóan motiválja gyerekeket, akik a kedvéért lelkesen és bátran állnak az újabb és újabb kihívások elé.
Fontos számára sajátos nevelési igényű és hátrányos helyzetű tanulóink egészséges életmódra nevelése, a tehetségek felkutatása és fejlesztése több sportágban is, a tanulók egyéni adottságainak, képességeinek megfelelően.
A testnevelés órákon kívül a tehetséggondozás keretein belül, tehetségfejlesztő sportköri foglalkozásokon is rendszeresen szervez programokat. Irányítása alatt a sportoló tanulók évek óta az atlétika, asztalitenisz terén országos versenyekre is eljutottak.
Az utóbbi évek országos 1-3. helyezett versenyeredményei:
FODISZ:
2019 Atlétika Diákolimpia országos döntő,  800 m-es síkfutás 1. helyezés
2022 Labdarúgás Országos Diákolimpia Döntő 2. helyezés
2022 Országos Asztalitenisz Bajnokság 1. és 3. helyezés
2023 „Kapkodd a lábad” Játékos Sor-és Váltóverseny Országos Diákolimpia Döntője, 3. helyezés; Országos Atlétika Diákolimpia Döntő, 100 m-es futás: IV. korcsoport, 1. hely

Sok szeretettel gratulálok és kívánok még hasonló sikereket Zsuzsának a magam, kollégáim és az iskola diákjainak nevében.

Jenei Andrea
főigazgató