Döntő a Kálmán Imre Teátrumban

2022.12.11-én, vasárnap a döntő fordulójához érkezett a Budapesti Operettszínház által meghirdetett „Tiétek a színpad! Keressük napjaink ifjú La Mancha lovagját!” elnevezésű vetélkedője. Intézményünk Szín-Kör-Játék nevű színjátszócsoportja is részt vett a végső megmérettetésen. Tanulóink a Kálmán Imre Teátrum színpadán mutatták Don Jani kalandjai című darabjukat.

A szakmai zsűri elismerő szavakkal illette a produkciót és nagyon megdicsérte a csoportot a hihetetlen fejlődésért, amit láttak. Az eredményhirdetéskor Különdíjjal jutalmazták az előadásukat.

Akikre büszkék vagyunk:
Marton Zinajda
Sárközi Rozália Zoé
Vidák Sára Lilien
Hamza Dávid
Hengl Éden Manó
Kárpáti Dávid
Kovács Barnabás
Kiss Benjamin
Lakatos Péter
Marosvári András

Köszönjük felkészítő tanáraik, Szilvás Nóra és Vigh Laura munkáját!
Gratulálunk a csodás eredményhez!

Tisztelt Szülők és Támogatóink!

2022.12.12-16-ig iskolánk épülete előtt 15:30-16:15-ig karácsonyi vásárt tartunk. Szeretettel és sok szép portékával várjuk Önöket!

Üdvözlettel:
Az intézmény tanulói és pedagógusai

Kedves Barátunk, Támogatónk!

Ebben az évben is készülünk arra, hogy tanulóink számára örömtelivé varázsoljuk a Karácsonyt.
Együtt sütünk-főzünk, díszítünk, a szülőknek ajándékot készítünk. 🎁
Szeretnénk, ha a gyerekeknek is kerülne valami az iskolai karácsonyfa 🎄 alá. Kérjük, ha módjában áll, a plakáton szereplő módon támogasson minket ebben! Legyen Ön is egy kisgyerek, és a JEGYMIAI angyalkája! 😇

Köszönettel, barátsággal:

Jenei Andrea
intézményvezető

Színjátszósaink továbbjutottak a döntőbe

2022. november 17-én a Szín-Kör-Játék tehetségműhely tanulói részt vettek a „Tiétek a színpad!” játék középdöntőjén. Ennek apropóján a Budapesti Operettszínházban mutathatták be Don Jani kalandjai című előadásukat. A szakmai zsűri nagyon meg volt elégedve tanulóink teljesítményével, így a döntőbe is bejutottak.

A végső megmérettetés 2022. december 11-én lesz, a Kálmán Imre Teátrumban fogják bemutatni darabjukat a többi döntős csapattal együtt.

Gratulálunk a kiváló eredményhez!

A középdöntőről készült cikkek és interjúk az alábbi linkeken hallhatók, olvashatók:

http://www.sugopeldany.hu/2022/11/szerepet-jatszunk-mind-instasztarok-es.html

Kossuth rádió: (07.47.15-től hallható a műsorról készült interjú)

Konferencia a Józsefvárosi EGYMI és Általános Iskolában

A Budapesti Pedagógiai Oktatási Központ által szervezett Őszi Pedagógiai Napok keretében szerveztük meg intézményünkben a Játékosítás és digitalizáció a gyógypedagógiában című konferenciát.

A konferencia résztvevőit köszöntötte Herczeg Katalin, a BPOK főosztályvezetője, és Szili-Darók Ildikó, Józsefváros alpolgármestere, valamint Jenei Andrea, intézményvezető, aki bemutatta az intézmény utóbbi 10 évének innovációit is.

A konferencia első részében két plenáris előadásra került sor, majd az intézmény jó gyakorlatainak bemutatása történt meg a szekciókban.

Az első előadáson Az Oktatási Hivatal Tananyagfejlesztési Főosztály munkatársa, Takács Ádám az SNI tanulók a digitális térben című előadásában bemutatta azokat a digitális tankönyveket és feladatokat, melyeket az NKP oldalán találhatunk meg, és kifejezetten tanulásban, vagy értelmileg akadályozott tanulók számára készítettek a fejlesztők.

Kerékgyártó Csilla, a Józsefvárosi EGYMI szakvizsgázott, okleveles mesterpedagógusa A játékosítás digitális lehetőségei a gyógypedagógiában című előadásában a játékosítás elméletéről, lehetőségeiről beszélt, és mutatta be ennek intézményünkben megvalósuló gyakorlatát.

A szekciókban a konferencián résztvevők megismerhették néhány intézményi innovációnkat. Olyan újításokat mutattak be kollégáink, melyek a konferencia címéhez, a digitalizációhoz, vagy a játékossághoz, vagy mindkettőhöz kapcsolódni tudtak.

Szekciók:

– A Játékosítás lehetőségei kéttanáros modellben és elkülönített oktatásban ép intellektusú és enyhe értelmi fogyatékos tanulók együttnevelésében. Előadók: Kerékgyártó Csilla és Szeitz Mónika

– Játékok a képességfejlesztés szolgálatában. Előadók: Gulyás Blanka, Nagyné Bozsó Eszter, Varró Péterné

– E-portfólió és digitális diagnosztikus mérés. Előadók: Bogár Orsolya, Schüttler Vera

– Play decide érzékenyítő játék az együttnevelés hatékonyabb működtetése érdekében. Foglalkozásvezetők: Báncs-Szendrődi Szilvia, Boncz Beáta

 

Köszönjük a lehetőséget a konferencia megszervezésére és felkért előadóinknak, szekcióvezetőinknek az igen magas szakmai színvonalú munkáját!

Végtelen nagy büszkeséggel tölt el, hogy egy ilyen alkotó szakmai közösség tagja lehetek.

Jenei Andrea
intézményvezető

 

Don Jani kalandjai – Közönségszavazás

Örömmel értesítünk Mindenkit, hogy iskolánk Szín-Kör-Játék színjátszó csoportja a legújabb darabjukkal jelentkeztek a Budapesti Operettszínház által meghirdetett „Tiétek a színpad” elnevezésű játékra, és amivel bekerültek a középdöntőbe. A mai napon ellátogatott hozzánk Czikora István László színész, aki mentorként hasznos tanácsokkal, ötletekkel látta el a csapatot. A Don Jani kalandjai premier előadásáról készült felvétel felkerült a Budapesti Operettszínház Facebook oldalára, ahol egy közönség szavazáson is részt vesz. A legtöbb szavazatot kapott mű bekerül a döntőbe.

A szavazás menete: A linkre kattintva megjelenik a videó. A videó alatti 👍Tetszik gombot kell megnyomni, és kész is.

Szavazni 2022. 11. 17. 16.00 óráig lehet. Köszönjük, ha támogatja tanulóink továbbjutását!

Videó link

Konferencia a JEGYMIAI-ban

Intézményünkben 2022. november 17-én 13.00-tól konferenciát rendezünk.
A konferenciára az alábbi linken lehet regisztrálni:
Amennyiben jelentkezik, kérem, a titkarsag@jegymiai.hu e-mail címre írja meg, hogy melyik szekcióba szeretne jelentkezni!
A program bővebb ismertetése az alábbi linken található programfüzet 6-7. oldalán található.

Üdvözlettel:

Jenei Andrea
intézményvezető