Játékos terasz

A Starbucks önkéntesei szórakoztató játékokat festettek fel iskolánk nagy teraszára 2018. május 8-án. A gyerekek jövőbeli szabadidős tevékenységét nagyban segítő és kiegészítő felfestések létrejöttét Kerek Fanninak és csapatának köszönhetjük.

A Föld JEGYMIAI-s napja

A világon első ízben 1970-ben, Magyarországon pedig 1990-ben tartott Föld napja mozgalom jegyében telt a 2018. április 21-ei tanítási napunk. A bolygónk természeti környezetének megóvásáról szóló szombaton különféle játékos feladatok révén tanulhatták meg diákjaink, miért fontos törődnünk a Földdel és megismerkedhettek a szelektív hulladékgyűjtés előnyeivel is. A projektnapként aposztrofálható kis eseménysorozatunkon egy krémes csokis-ízvilágú tortakülönlegességet, vakondtúrástortát készíthettek még, végezetül pedig minden osztály virágokat ültethetett.

Örömjáték volt színjátszócsoportunk előadása

A Szín-Kör-Játék – „Játszva tanulni” tehetségműhely kis diákjai 2018. április 21-én a XXVII. Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Találkozón vettek részt. A gyerekek nagyon jól érezték magukat, rengetek tapasztalattal és élménnyel gazdagodtak. A kollégánk, Deák Norbert által írt, Cirkusz a cirkuszban című darabot a zsűri bronz minősítéssel, valamint egy különdíjjal is jutalmazta a színpadi „Örömjátékért”.

Fellépőink voltak:

Bódi Amanda 2.o
Rákosi Tímea 2.o.
Szabó Zoltán Márk 2.o.
Varga Zsanett 2.o.
Hengl Éden Manó 3.o.
Csáki Krisztina 4.o.
Dévényi János 4.o.
Mózer Krisztián 4.o.
Pók Gyula Zoltán 4.o.
Serbán Zsigmond 4.o.
Forrai Nataniel 6.o.
Kuglics Dávid 7.o.

FODISZ Mezeifutó Diákolimpia

Mátrafüreden rendezték meg 2018. április 19-én a FODISZ Mezeifutó Diákolimpia országos döntőjét, amelyen a Budapest-bajnok Kuglics Dávidunk indulhatott el. A népes és rendkívül erős mezőnyben Dávid a 9. helyet szerezte meg, maga a sportrendezvény pedig csodálatos környezetben, verőfényes napsütésben és kitűnő hangulatban zajlott.

Tavaszi túra

Budapest legmagasabb pontján és legismertebb kilátóhelyén, a János-hegyen jártak felső tagozatosaink 2018. április 20-án, emellett pedig kirándulást tettek a Zugligetben található Tündér-sziklánál is.

Kerti séta a Füvészek Birodalmában

A Pál utcai fiúk ikonikus helyszínén, a Füvészkertben jártak 5., 6. és 8. osztályosaink. A Füvészkertért Alapítvány és a Szamóca Kiskertész Tanoda környezettudatosságra oktató és szemléletformáló programsorozatának 2018. április 17-ei sétáján az ELTE Botanikus Kertjének legjellegzetesebb növényeivel ismerkedhettek meg a gyerekek. A fővárosunkba egy talpalatnyi természetet hozó józsefvárosi „arborétum” pálmaházaiban olyan egzotikus gyümölcsöket láthattak, mint a kókusz, a banán vagy a mangó, a virágba borult fákról pedig számtalan fényképet készíthettek, melyekkel később benevezhetnek a Kovács Ádám tanár úr által meghirdetett fotóversenyre.

Üveggolyó – Köszönetnyilvánítás

Iskolánk, a Józsefvárosi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Általános Iskola ezúton szeretné megköszönni mindenkinek az „Üveggolyó” című pályázat megvalósulásáért tett erőfeszítését.

A program felelős szakemberei voltak:

Bakó Antalné
Csaba Imola
Csirinyi Luca
Deák Norbert
Kovács Ádám
Kovácsné Andréka Zsuzsa
Kóti Gyöngyi
Laczik Anikó
Nyitrai Sára
Szatmári Edit
Szilvás Nóra
Tolnai-Menyhárt Márta
Tomaskovic Dijana
Vigh Laura
Zilizi Nikolett

A pályázat megvalósulását segítő művészmunkatársaink voltak:

Elek Ányos
Fenyő Fruzsina
Szabó Márton
Czető Zsanett
Horváth Csongor
Sőnfeld Mátyás
Dangel Artúr
Turóczi Levente

Köszönjük a pályázat záró rendezvényét segítő tantestületi kollégák hathatós közreműködését és fáradhatatlan munkáját.

Külön köszönjük Fábián Tibornénak, a Belső-Pesti Tankerületi Központ pályázati referensének a program sikeres megvalósulásához nyújtott napi szintű segítségét.

Végül és nem utolsó sorban pedig köszönetünket szeretnénk kifejezni az alábbi partnerintézményeink felé:

Losonci Téri Általános Iskola
Deák-Diák Általános Iskola
Molnár Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Lakatos Menyhért Gimnázium 10. osztályos tanulói

FODISZ Mezei futó Diákolimpia

A Népligetben rendezték meg 2018. április 12-én a FODISZ Mezei futó Diákolimpa budapesti döntőjét. Iskolánkat két tanuló képviselte a ragyogó időben és kitűnő hangulatban megtartott sporteseményen: a 30. helyen végző Csesznák István és az 1. helyezést elért Kuglics Dávid, aki győzelmével jogot szerzett arra, hogy részt vehessen az országos döntőn is.

Az NTP-KTK-17-A-0004-Üveggolyó program bemutatása – záró rendezvénye

Projekt- és családi nap keretében rendezett T-Faktor-Tehetségnapot és hozzá kapcsolódóan egy kiállítást 2018. április 13-án a Józsefvárosi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Általános Iskola.

Délelőtt négy helyszínen zajlottak az érzelmek tükrében megtartott foglalkozások:
– A sportkör – testi kinesztetikus és táncműhely szekciójában zsonglőrködhettek, mazsorettezhettek és a diaboló, az ördögbot, ileltve a mazsorettbot használatával ismerkedhettek meg a gyerekek.
– A Művészpalánta – téri, vizuális művészeti műhely berkein belül só-liszt kerámiát formázhattak, pólót és kaspót festhettek és a pixelhobby technikával ismerkedhettek meg a csapatokba osztott tanulók és vezetőik.
– A Fibula=Híd, kapocs zeneművészeti műhely a hangszerkészítés lehetőségeit tárta a „kisérdemű” elé a Zenebatyu Zengő Élményprogram égisze alatt.
– A Szín-Kör-Játék – „Játszva tanulni” műhely dramatikus játékok formájában a spontán szerepformálás alapjaival szórakoztatott kicsiket és nagyokat egyaránt.

A programon készített megannyi produktumot és alkotást tekinthették meg eztán az érdeklődők a szünetben, mely alatt állófogadást is tartott a vendéglátó Józsefvárosi EGYMI.

A T-Faktor elnevezésű tehetségkutató „műsor” a szünetet követően vette kezdetét „Játsszunk cirkuszt!” címmel, amelyen a programban részt vevő tanulók mutatták be számaikat. A Tehetségnap a Fibula Zeneművészeti Műhely fellépésével indult, amikor is a Fenn a csillagok felett és a Kocsi szekér, kocsi szán című darabokat adta elő. Ezt követte a Szín-Kör-Játék – „Játszva tanulni” műhely, amelynek kis művészpalántái kollégánk, Deák Norbert Cirkusz a cirkuszban című dramatikus játékát adták elő. A folytatásban a Sportkör – Kinesztetikus és táncműhely bemutató produkciójában gyönyörködhettek vendégeink, míg végül utolsó produkcióként az Artistaképző Bohócosztályának két előadója, Dangel Artúr és Turóczi Levente bohócokként szórakoztatták őket.

Az Üveggolyó pályázatot és magát a Tehetségnapot intézményvezetőnk, Jenei Andrea búcsúbeszéde zárta, s a nap végére a koronát egy pizzás állófogadás tette fel.

Digitális Témahét

Iskolánk 2018-ban is részt vett a Digitális Témahéten, melynek keretében tanulóink ismerkedhettek a különböző digitális eszközök használataival, az egyes programok adta lehetőségekkel, illetve játékos formában dolgozhatták fel a tanultakat.