Tanácsok a nyári vakációra a 3. osztálytól

A nyári szünidőben sokkal több a gyermekbaleset, mint a tanév során. Fogadjátok meg a 3. osztály tanácsait, hogy jól teljen a nyaratok!

– A kereszteződésben odafigyelek! Először szétnézek, és ha a lámpa zöld, csak akkor megyek át. A romlandó ételt nem hagyom az asztalon, hanem elteszem a hűtőbe. (Kun András)

– Azt tanácsolnám, ne menjen bele a mély vízbe az, aki nem tud jól úszni. Biciklizni csak a megfelelő védőfelszerelésben keljenek útra. Mindenféle csapatban, illetve egyénileg játszott játékok esetében figyelünk mások, illetve saját testi épségünkre. (Molnár Péter)

– Azt javaslom, ha mennek bicajozni, legyen rajtuk bukósisak, térdvédő, meg könyökvédő. Ha mennek úszni, ne menjenek be mély vízbe, kenjék be magukat napolajjal, nehogy leégjenek. A gyerekek az anyukájukkal menjenek be a vízbe, nehogy elmerüljenek a mély vízben. Ha labdáznak, akkor figyeljenek oda, nehogy kimenjen az útra, és ha kimennek, nehogy elüsse az autó őket. Még azt is javaslom, ha jönnek ki a vízből, vegyenek fel egy papucsot, ne kapjanak el fertőzést, és nehogy elcsússzanak a vízen. Akkor menjenek át az úttesten, ha zöld a lámpa, piroson a kocsi elütheti őket. (Kiss Benjámin)

– Ha fára akarsz mászni, akkor vastag ágú fát ajánlok, például a diófát. Azért lépek a vastag ágakra, mert az elbír, a vékonyra pedig azért nem, mert az gyenge. A diófának olyan vastag az ága, hogy elbír még engem is. Vékony és kicsi, nem erős fára nem szabad mászni, mert letörik. Biciklizéskor vigyázok magamra, nézem, hol megyek, csak a betonon szabad. A csúszdán nem szabad ugrálni, mert betörik, meg nem mászok fel, mert csúszik, és ülök rajta amikor lecsúszok. (Bölönyi Benjámin)

– A balesetek elkerülése érdekében sisakot húzok a fejemre bicajozásnál. Nem ugrok bele a tóba, mély lehet. Nagyon figyelek, az úttesten balra-jobbra szétnézek, és csak úgy kelek át az úttesten. Napozás előtt bekenem magam naptejjel mindenhol. Hűtőbe teszem az ételt, hogy ne romoljon meg. (Zita néni)

Kihívás napja

Az idei évben bár rendhagyó módon, de iskolánk ismét megtartotta május 27-én, szerdán a Kihívás napját. Ennek a rendezvénynek a fő célja, hogy felhívjuk a figyelmet a mozgás fontosságára, jelentőségére. A helyzetre való tekintettel többek között digitális formában jutattuk el sporttal kapcsolatos összeállításunkat a gyerekek számára, azonban a Budapestre is vonatkozó enyhítések figyelembevételével testnevelő tanáraink a II. János Pál pápa térre invitálták mozogni vágyó diákjainkat és családtagjaikat. A két órás programon volt futás, gimnasztika, focimeccs, melyre szülők is becsatlakoztak, valamint asztalitenisz és erősítőpark kipróbálása is. A sportos délelőtt jó hangulatban, kellemes mozgással és beszélgetéssel telt el, a családok és kollégáink is remekül érezték magukat.

Madarak és fák napja – Rajzpályázat

Május elején intézményünk rajzpályázatot hirdetett tanulóinknak a madarak és fák napja alkalmából. A sok, szép alkotás közül a zsűri a következőket díjazta:

 

Rajz kategória 1.-2. osztály:

I. helyezés: Glázer Emese 1.o és Csutorás Benő 2.o

II. helyezés: Sárközi Rozália Zoé 2.o

III. helyezés: Raduly Nikolett 2.o

 

Rajz kategória 3.-4. osztály:

I. helyezés: Komáromi Balázs 3.o

II. helyezés: Kun András 3.o

III. helyezés: Kiss Benjamin 3.o

 

Rajz kategória 5.-6. osztály:

I. helyezés: Hengl Éden Manó 5.o

II. helyezés: Hamza Dávid 5.o

III. helyezés: Pók Gyula Zoltán 6.o és Pók István Bertalan 6.o

 

Fotó kategória 3.-4. osztály:

I. helyezés: Szabó Zoltán Márk 4.o

II. helyezés: Kiss Benjamin 3.o

III. helyezés: Bölönyi Benjamin 3.o és Komáromi Balázs 3.o

Fotó kategória 5.-6. osztály:

I. helyezés: Hengl Éden Manó 5.o

 

Fotó kategória 7.-8. osztály:

I. helyezés: Gergely Rajmond 7.o

II. helyezés: Bogdán Zsolt 7.o és Forrai Nataniel 8.o

III. helyezés: Maruzs Krisztián 8.o

 

Ehető kép kategória 3.-4. osztály:

I. helyezés: Szabó Zoltán Márk 4.o

II. helyezés: Komáromi Balázs 3.o

III. helyezés: Kiss Benjamin 3. o

Gratulálunk a szép eredményekért!

Kedves Gyerekek!

Ezzel a rövid videóval, tanáraitok által küldött kedvenc képekkel szeretnénk üzenni Nektek. Üzenni, hogy nagyon hiányoztok nekünk, sokat gondolunk Rátok. Üzenni, hogy Ti vagytok a mi NAGY hőseink. Üzenni, hogy az iskola üres nélkületek. Üzenni, hogy már nagyon várjuk, hogy személyesen is találkozhassunk veletek. Addig is, legyetek jók, ha tudtok!

Szeretettel, Andrea néni, és minden felnőtt az intézményből

Kreatív pályázat

Iskolánk a Madarak és fák napja alkalmából kreatív pályázatot hirdet. A részletekért tekintsék meg a plakátot.

Tavaszi szünet

A tavaszi szünet első napja 2020. április 9. csütörtök, utolsó napja április 14. kedd.

A szünet előtti utolsó tanítási nap április 8. szerda, a szünet utáni első tanítási nap április 15. szerda.

Intézményünk ismét az Oktatási Hivatal bázisintézménye

Örömmel tájékoztatom kollégáimat, az intézményünkbe járó tanulók a szüleit és a gyerekeket, hogy az Oktatási Hivatal honlapján található lista szerint intézményünk ismét elnyerte az Oktatási Hivatal Bázisintézménye címet.

Gratulálok kollégáimnak, hiszen ennek a címnek az elnyerését magas színvonalú nevelő-oktató, gyógypedagógiai munkájukkal ők tették lehetővé számunkra!

Jenei Andrea

intézményvezető

Tájékoztatás a gyermekfelügyeletről

A 1102/2020. (III.14.) Korm. határozat 1.d) pontja értelmében a 2020. március 16. napjától a szülők igényei alapján, indokolt esetben a nemzeti köznevelésről szóló törvény hatálya alá tartozó iskolák esetében a területileg illetékes tankerületi központ szervezi meg munkanapokon a gyermekek, tanulók napközbeni kiscsoportos felügyeletét 8-17 óra között.

A Belső-Pesti Tankerületi Központ intézményünket is kijelölte ügyeletet biztosító iskolának, saját tanulóink számára.

Ügyelet igénybevételére szülői igény esetén, indokolt esetben  van lehetőség.

Az ügyeletet kérő szülőknek igényeiket jelezni szükséges a 06-1-313-44-64-es telefonszámon, vagy a titkarsag@jegymiai.hu e-mail címen.

Jenei Andrea

intézményvezető

Tájékoztató a KRÉTA ellenőrzőbe történő belépésről

Kedves Szülők!

A KRÉTA napló/ellenőrző használatához megkapták ma az osztályfőnököktől a felhasználó nevet (gyermekük OM azonosítója), és a jelszót (gyermekük születési ideje, kötőjelekkel).

Kérem, a KRÉTA ellenőrző felületét kövessék folyamatosan, mert ott jelennek meg majd a tanulnivalók, gyakorolnivalók, videók, képek, játékok, kérdőívek, ezen keresztül tudnak az osztályfőnökökkel és a gyerekeket tanító pedagógusokkal kapcsolatba lépni.

A KRÉTA belépés folyamata:

1.     A böngészőbe írják be: www.jegymiai.hu

Ekkor megjelenik az intézmény honlapja.

2.     A honlap felső menüsorában kattintsanak az E-naplóra!

3.     A megjelenő KRÉTA napló felületen írják be a megadott felhasználó nevet és jelszót, majd kattintsanak a Bejelentkezés feliratra.

Ekkor megnyílik az Önök számára is látható házi feladat és üzenetek funkció, amiben megtalálhatják azokat az anyagokat, amiket gyermekeikkel gyakorolni tudnak otthon.

Ebben a funkcióban Önök is tudnak üzenni a gyógypedagógusnak.

Ha kérdésük, kérésük vannak, keressenek az iskola telefonszámán (06-1-313-44-64) , vagy e-mail címén (titkarsag@jegymiai.hu)!

Jenei Andrea
intézményvezető

Étkezés biztosítása

Kedves Szülők!

A kialakult helyzetre tekintettel, 2020. március 16-tól a kerületi iskolákban nem lesz tanítás. Igény szerint az Önkormányzat megszervezi a gyermekek számára az iskolai étel átvételét. Az egyszer használatos műanyag dobozba becsomagolt ételek átvételére az iskolában, a bal oldali rácsos ajtónál, naponta 11.30 és 13.00 között lesz lehetőség.

Amennyiben igénylik az iskolai étel átvételét, az alábbi elérhetőségek valamelyikén szíveskedjenek jelezni! Lehetőségük van arra is, hogy az ételrendelést nem mondják le, de nem veszik azt át, ezzel támogatást nyújtva egy kerületben élő rászoruló számára. Amennyiben így kívánnak eljárni, kérem, azt is jelezzék!

Kérjük, hogy a szervezés gördülékeny bonyolítása érdekében 2020. március 16. délelőtt lehetőleg e-mail útján tegyék meg jelzésüket a lenti címeken. Minden esetben tüntessék fel a gyermek iskoláját, osztályát és születési dátumát! Abban az esetben, ha a szülők részéről nem érkezik jelzés az iskolai étel igényléséről, a gyermekek étkezése lemondásra kerül.

Amennyiben az étel átvételét igénylik, de az iskolai átvétel valamilyen nyomós ok miatt akadályoztatott, kérem az iskolával egyeztessenek!

Schakel Laura; e-mail: schakel.laura@jszszgyk.hu

Az étkeztetés ügyintézésének központjában az alábbi telefonszámon és e-mail címen várjuk az igényeket és a kérdéseket:

06-20-22-11-445, 06-1-210-76-37 / 25 mellék

elelmezes@jszszgyk.hu

Amennyiben segítséget igényelnek az ügyintézésben, keressenek minket az iskola telefonszámán: 06-1-313-44-64!

Jenei Andrea
intézményvezető