Tájékoztatás újabb járványügyi intézkedésekről 

Tisztelt Szülők! 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma intézkedési terve alapján szeretném Önöket tájékoztatni az intézményben bevezetésre kerülő újabb szabályokról.

  1. Betegségből adódó hiányzások igazolása: Amennyiben gyermekük bármilyen betegség miatt otthon maradt, a háziorvos, kezelőorvos igazolásával, vagy kórházi zárójelentéssel mehet újra az intézménybe. Hatósági karantén esetén a járványügyi hatóság által kiadott, a járványügyi megfigyelést feloldó határozatot szükséges bemutatni.
  2. Kulturális programok: Az intézményben hagyományosan megrendezésre kerülő zárttéri, nagy létszámú, több osztályt is érintő kulturális programokat egyelőre elhalasztjuk. 
  3. Belépés az iskolába: Szülő, kísérő nem léphet be az iskolába, csak az intézményvezető előzetes engedélyével, illetve kifejezetten szülők részére szervezett programon való részvétel céljából. 
  4. Úszásoktatás: Az őszi úszásoktatás felfüggesztésre kerül. 
  5. Sportkör: A sportköri foglalkozásokat kislétszámmal, lehetőség szerint szabadtéri helyszíneken szervezzük meg. 
  6. Étkezés: Az intézményben szeptember 01. óta a tanulók szakaszosan étkeznek, az ebédlőben egyszerre csak két osztály tartózkodik, ugyanazoknál az asztaloknál ülve, megtartva a megfelelő védőtávolságot. 

Jenei Andrea
intézményvezető

Kitüntetés

Sok szeretettel köszöntöm Fucsek Ildikó kollégámat, aki 2020. szeptember 02-án átvehette az ELTE BGGYK dékánja által adományozott Gordosné Szabó Anna-díjat. Nagy szeretettel és tisztelettel gratulálok neki a magam kollégáim nevében. Kívánom, hogy pályafutása során sok öröm, siker és még sok hasonló díj legyen munkája jutalma, mert nagyon megérdemli.

Jenei Andrea
intézményvezető

Intézményünk díjat kapott!

2020. augusztus 31-én, a járványügyi előírások betartása mellett megtartott tanévnyitó értekezleten adta át intézményünknek a Belső-Pesti Tankerületi Központ szakmai igazgatóhelyettese, Csőváriné Gurubi Judit, és Tanügyi Osztályának vezetője, Garamvölgyiné Mérei Judit a Miniszter Elismerő Oklevele elismerést. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy megkaptuk ezt a díjat. Köszönöm a Tankerületi Központnak a felterjesztést és szülőknek, hogy a felterjesztést támogatták.
Leginkbb azonban köszönöm kollégáimnak a kitartó, lelkiismeretes, hihetetlenül nagy szakmaisággal végzett munkájukat!

Jenei Andrea

intézményvezető

Tanévnyitó

A 2020-20201. tanév ünnepélyes tanévnyitója, szeptember 01-én, kissé rendhagyó módon került megszervezésre. Diákjainkkal az udvaron találkoztunk. Már nagyon vártuk őket és ők is nagyon várták, hogy kezdődjön az iskola. Voltak, akik a hosszú iskola nélkül töltött idő miatt pityeregve érkeztek, mások azonnal örömmel vették birtokba az iskola udvarát. Jó volt látni őket, ahogy egyre felszabadultabbak, magabiztosabbak lettek.
Az 1. osztályosokat, a hagyományoknak megfelelően apró ajándékkal köszöntöttük, nagyon örülünk, hogy ők is velünk vannak.
Bízom abban, hogy még sokáig lehetünk hagyományos, iskolai módon együtt és abban is, hogy ebben a tanévben is felejthetetlen pillanatokat fogunk együtt tölteni. Én és pedagógus kollégáim ezen leszünk.

Jenei Andrea

intézményvezető

Fontos járványügyi intézkedések

Tisztelt Szülők! 

Kérem, az alábbiak szíves tudomásul vételét! 

Egészség megőrzés 

Kizárólag egészséges, tünetmentes gyermekeket fogadunk az intézményben.

Az intézménybe lépő tanulók testhőmérsékletét naponta, a felnőttek testhőmérsékletét alkalomszerűen ellenőrizni fogjuk.

Aki az iskolában lázas lesz, vagy egyéb, betegségre utaló tüneteket mutat, azt elkülönítjük, a szülőt és az iskolaorvost értesítjük. Amíg a szülő megérkezik, addig a gyermek számára felügyeletet biztosítunk.

A reggeli beléptetésnél a szülők nem jöhetnek be a külső kapun. Ha szeretnének ügyeket intézni, telefonon (06-1-31-44-64), vagy e-mailben (titkarsag@jegymiai.hu) egyeztetett időpontban megtehetik.

A maszk a gyermekek és pedagógusok számára nem kötelező. Más, az iskolába belépő személyeknek kötelező a helyesen feltett maszk viselése.

Ügyelet 

Az iskola azt kéri, a gyerekek a reggeli és esti ügyeleten csak a legszükségesebb időt töltsék. Az osztályok számára csak vegyes csoportban tudunk ügyeletet biztosítani.

Az ügyelet továbbra is reggel 7.00 órakor kezdődik.

Az első tanórát tartó gyógypedagógus kolléga 7.45-re érkezik és az osztály jelenlévő tanulóit felkíséri a tanterembe. A további, érkező gyermekek folyamatosan felvonulnak a tantermekbe.

A délutáni ügyelet 5 óráig tart, amennyiben az időjárás engedi, az ügyeletet az udvaron – vagy az udvaron és egy kijelölt földszinti osztályteremben megosztva oldjuk meg.

A járványügyi ajánlásokat szem előtt tartva, a tömeges jelenlétet lehetőleg elkerülve az önállóan közlekedő, egyedül hazainduló tanulók délután 15.45 órakor az aulából elindulhatnak, amennyiben a szülő/gondviselő ehhez írásban hozzájárul.

A gyermekeikért érkező szülők a várakozás ideje alatt nem tartózkodhatnak az iskola épületében, így a porta előterében sem.

Lehetőséget biztosítunk – az ajánlott szociális távolságtartás betartásának elérése érdekében – arra, hogy a szülők a gyermekeket 15.30 és 16.00 óra között is elvihessék az iskolából, ha erre lehetőségük nyílik. Kérjük, ezt a szándékukat írásban előre jelezzék az osztályfőnökök által kért módon!

Ha valaki a szokottól eltérő időben vinné el gyermekét, azt előre jeleznie kell az üzenő füzetben, vagy a KRETA-n, TEAMS-en keresztül.

Kapcsolattartás 

Az Önök számára a kapcsolattartásban az elektronikus megoldásokat részesítjük előnyben a KRÉTA és a TEAMS felületen keresztül.

Takarítás, fertőtlenítés 

A takarítás és fertőtlenítés folyamatos lesz az épületben.

A tanórákon és a szünetekben biztosítjuk a rendszeres, ahol lehet, az időjárás függvényében a folyamatos szellőztetést. Kérjük, hogy megfelelő ruhát biztosítsanak!

Testnevelés 

A testnevelés órák levegőzéssel, sétával, udvaron és a műfüves pályán is lebonyolíthatók, heti minimum egy óra a tornateremben lesz. Az úszásórák várhatóan szeptember közepétől indulnak.

Étkezés 

A reggeliztetést, ebédeltetést az étkedében elnyújtott időintervallumban bonyolítjuk le, egyszerre csak 2 osztály fog étkezni. Ebéd előtt mindenki kezet mos. Az ebédlő tisztán tartásáért és fertőtlenítéséért az étkezést lebonyolító szervezetek a felelősek.

Szülői kötelezettség 

Az intézmény járványügyi eljárásrendjének megismerése minden szülőnek kötelessége lesz, melyet a honlapon megtalálhatnak és a KRÉTA ellenőrzőn keresztül eljuttatunk. A járványügyi intézkedési terv elolvasását aláírásával, vagy a KRÉTA ellenőrzőn keresztül történő üzenettel kérem, igazolják 2020. szeptember 10-ig.

 

Budapest, 2020. szeptember 1.

Jenei Andrea

intézményvezető

 

Tanévkezdés

Kedves Tanulók és Szülők!

A 2020/2021-es tanév hagyományos formában fog indulni 2020. szeptember 01-én. Néhány fontos információt szeretnénk Önökkel megosztani a tanévkezdéssel kapcsolatban.

Nagyon fontos, hogy a járvány megfékezése érdekében, mindenki betartsa az egészségügyi szabályokat. A portán kézfertőtlenítőt helyzetünk el, ennek használata után alapos kézmosásra van lehetőség a földszinti folyosókon lévő mosdókban. Az intézményben dolgozókon és a tanulókon kívül mindenki csak szájmaszkban tartózkodhat az épületben. Ha úgy látjuk, hogy a védőtávolság betartása nehézséget okoz az iskolában, akkor a tanulóknak is javasolt a szájmaszk viselése. Ezért kérjük, hogy a tanulóknál mindig legyen szájmaszk. A gyerekek tanulásra készen érkezzenek az iskolába, hozzák be a megbeszélt taneszközeiket, mert ez a nap már tanítási nap lesz. Járványügyi tájékoztató.

A tanévnyitó ünnepségünket szeptember 1-én, 8.00 órakor tartjuk az intézmény udvarán, ahová csak az elsős és másodikos tanulók szülei jöhetnek be, számukra a szájmaszk kötelező.

CSAK EGÉSZSÉGES GYERMEK, TANULÓ ÉRKEZZEN AZ ELSŐ TANÍTÁSI NAPON AZ ISKOLÁBA ÉS UTÁNA IS FOKOZOTTAN FIGYELJEN MINDEN SZÜLŐ, HOGY NE KÜLDJE ISKOLÁBA GYERMEKÉT, HA BÁRMILYEN TÜNETET MUTAT. 

Kérjük a szülőket, hogy külföldi tartózkodásról értesítsék az osztályfőnököket.

Az osztályfőnökökkel a digitális oktatás alatt megszokott módon tudják a kapcsolatot tartani. Az intézmény elérésére a 06-1-31-44-64-es telefonszámon, vagy a titkarsag@jegymiai.hu e-mail címen van módjuk.

Szeretettel várjuk a tanulókat szeptember 01-én!

Budapest, 2020. augusztus 28.

Jenei Andrea
intézményvezető

 

Tanulói ügyelet

Tisztelt Szülők!

Augusztus 24-31-ig, 8.00-16.00 óráig intézményünkben szervezzük meg a tanulói ügyeletet.
Amennyiben szeretnék igénybe venni az ügyeletet, kérem, jelezzék a titkárságon, a 06-1-313-44-64-es telefonszámon, 2020. augusztus 18-án (kedd) 16.00 óráig!

Jenei Andrea
intézményvezető

Nyári ügyelet

Tisztelt Szülők!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a nyári szünetben az alábbi időpontokban tartunk ügyeletet:

július 08. (szerda) 9 – 13 óráig

július 22. (szerda) 9 – 13 óráig

augusztus 05. (szerda) – 9 – 13 óráig

augusztus 19. (szerda) – 9 – 13 óráig

Budapest, 2020. július 1.

Jenei Andrea

intézményvezető

Kedves Gyerekek, Szülők!

Ennek a rendhagyó tanévnek a végén, rendhagyó módon az Általános Iskola nyugdíjba vonuló intézményegység-vezetője, Markielné Mészáros Márta köszönt el a diákoktól és zárta a 2019/2020. tanévet.
Köszöntő, tanévzáró beszédével búcsúzom én is a tanévtől, és kívánok jó pihenést és kellemes vakációt!

Jenei Andrea
intézményvezető

 

Sok szeretettel köszöntök minden tanulónkat, szülőket, kollégáimat!

Ismét eltelt egy tanév. Ez egy rendkívüli és felejthetetlen tanév volt mindannyiunknak. Rendkívüli helyzetben tanultunk, dolgoztunk.

Az ősz folyamán, amikor elkezdődött az iskolai tanév, az intézmény utcájának és az intézményünk udvarának felújításával kellett szembenéznünk. Amikor a felújítás végre befejeződött már sajnos beköszönt a téli hideg idő. Ebben a nehéz időszakban is megpróbáltunk számotokra nagyon sok szép és érdekes feladatokat kidolgozni, megvalósítani. A tanulás mellett számos kulturális, sport és kézműves programokat szerveztünk. Emlékezzetek csak vissza: itt volt nálunk a Giusto zenekar kamarazenei koncertet adtak nekünk, vagy gondoljunk csak a Lázár Ervin program keretében szervezett, illetve a Turay Ida színház által biztosított színházi előadásokra. A tél folyamán megismerkedhettetek a paralimpiai sportágak jeles képviselőivel, kiváló versenyzőkkel tölthettetek el néhány órát. A Jeles napok keretében eljött hozzánk a Mikulás, valamint a Karácsonyt adventi megemlékezésekkel, műsorral és ajándékozással tettük számotokra felejthetetlenné. Nem is tudom felsorolni, hogy a Garasos programok keretében mennyi-mennyi érdekes és izgalmas játékkal, délutáni eseményekkel színesítettük a hétköznapokat.

Rendkívüli helyzetet mondtam az elején, hiszen a tanév utolsó negyedévét valóban rendkívüli helyzetben, rendkívüli felkészüléssel kellett megvalósítani. Mindannyiunk számára egy teljesen új, idegen világban éltük meg a mindennapokat.

Az, hogy most itt állunk, sikeresen be tudjuk fejezni a tanévet, bizonyítványt, ajándékkönyvet, oklevelet tudunk osztani, azt bizonyítja, hogy mi, együtt közösen, Ti tanulók, szülők és mi az intézmény dolgozói példaértékűen tettük dolgunkat, megálltuk a helyünket. Nagyon-nagyon büszkék vagyunk Rátok és nagy nagy dicséret illeti a szülőket. Köszönet az iskola valamennyi dolgozóinak is. Egy nagy tapsot megérdemlünk mindnyájan.

Külön köszönjük meg Andrea néninek, hogy tudása, helytállása, és személyisége lehetővé tette a biztonságos tanulást, munkavégzést, az iskola folyamatos működését.

Számomra is rendkívüli ez a tanévzáró ünnepség. Utoljára állok itt, veletek közösen, mint az iskolánk vezetőségének tagja. Nyugdíjba megyek. Nem búcsúzom azonban, bízom benne, hogy a jövő tanév folyamán ismét találkozunk

Kívánok mindenkinek nagyon szép, tartalmas és egészségben gazdag nyári VAKÁCIÓT!

Ezennel a 2019/20-as tanévet lezárom.

Tanácsok a nyári vakációra a 3. osztálytól

A nyári szünidőben sokkal több a gyermekbaleset, mint a tanév során. Fogadjátok meg a 3. osztály tanácsait, hogy jól teljen a nyaratok!

– A kereszteződésben odafigyelek! Először szétnézek, és ha a lámpa zöld, csak akkor megyek át. A romlandó ételt nem hagyom az asztalon, hanem elteszem a hűtőbe. (Kun András)

– Azt tanácsolnám, ne menjen bele a mély vízbe az, aki nem tud jól úszni. Biciklizni csak a megfelelő védőfelszerelésben keljenek útra. Mindenféle csapatban, illetve egyénileg játszott játékok esetében figyelünk mások, illetve saját testi épségünkre. (Molnár Péter)

– Azt javaslom, ha mennek bicajozni, legyen rajtuk bukósisak, térdvédő, meg könyökvédő. Ha mennek úszni, ne menjenek be mély vízbe, kenjék be magukat napolajjal, nehogy leégjenek. A gyerekek az anyukájukkal menjenek be a vízbe, nehogy elmerüljenek a mély vízben. Ha labdáznak, akkor figyeljenek oda, nehogy kimenjen az útra, és ha kimennek, nehogy elüsse az autó őket. Még azt is javaslom, ha jönnek ki a vízből, vegyenek fel egy papucsot, ne kapjanak el fertőzést, és nehogy elcsússzanak a vízen. Akkor menjenek át az úttesten, ha zöld a lámpa, piroson a kocsi elütheti őket. (Kiss Benjámin)

– Ha fára akarsz mászni, akkor vastag ágú fát ajánlok, például a diófát. Azért lépek a vastag ágakra, mert az elbír, a vékonyra pedig azért nem, mert az gyenge. A diófának olyan vastag az ága, hogy elbír még engem is. Vékony és kicsi, nem erős fára nem szabad mászni, mert letörik. Biciklizéskor vigyázok magamra, nézem, hol megyek, csak a betonon szabad. A csúszdán nem szabad ugrálni, mert betörik, meg nem mászok fel, mert csúszik, és ülök rajta amikor lecsúszok. (Bölönyi Benjámin)

– A balesetek elkerülése érdekében sisakot húzok a fejemre bicajozásnál. Nem ugrok bele a tóba, mély lehet. Nagyon figyelek, az úttesten balra-jobbra szétnézek, és csak úgy kelek át az úttesten. Napozás előtt bekenem magam naptejjel mindenhol. Hűtőbe teszem az ételt, hogy ne romoljon meg. (Zita néni)