JacKaraoke

2017. május 24-én, szerdán iskolánk tanulói JacKaraoke-nak köszönhetően gyereknapi kavalkádban vehettek részt a Madarász utcai Gyermekkórház udvarán. A gyerekek a meghívásnak köszönhetően koncerten voltak, a nagyobbak a filmek hőseinek, a kisebbeknek a nekik felállított ugrálóvárnak örülhettek. Mindenkinek sok-sok meglepetés jutott ezen a napon. A gyerekek pizzát, tortát, üdítőt, édességeket kaptak. A kisebbek játékokkal térhettek haza.

Köszönjük Jacknek és lelkes csapatának a meghívást és a a nagyszerű hangulatot.

A Józsefvárosi Galériában jártunk

Generációk nőttek fel a Sajdik Ferenc Kossuth-díjas grafikus, karikaturista által rajzolt karaktereken, ezért mi is elmentünk a gyerekekkel a Józsefvárosi Galériába, hogy megnézzük a humoros, egysoros szövegekkel ellátott karikatúrákból álló válogatást.

A Galériában interaktív foglalkozáson is részt vehettek tanulóink. A múzeumpedagógiai foglalkozáson a mindannyiunk által ismert A nagy ho-ho horgász és Pom Pom meséiben szereplő figurákat ismerhették meg a gyerekek.

Sajdik Ferenc rajzai gyönyörű létrát kínáltak nekünk, élvezet volt rajta fölkapaszkodni. Olyan érzelmeket élhettek át tanulóink, mint életszeretet, emberszeretet, állatszeretet.

Szakmai műhelyfoglalkozás iskolánkban

Intézményünk mint az Oktatási Hivatal Bázisintézménye május 11-12-én a Budapesti Pedagógiai Oktatási Központtal együttműködve szakmai műhelyfoglalkozásnak adott otthont. A Budapestről és Pest megyéből érkező gyógypedagógusok, fejlesztőpedagógusok, befogadó tanítók és tanárok a „Sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók integrációját segítő szaktanácsadáson” vettek részt.