Advent

December 14-én közösen meggyújtottuk a harmadik adventi gyertyánkat az iskola aulájában. A 2. osztály elénekelt egy karácsonyi dalt, majd Komáromi Balázs elszavalta Mentovics Éva: Hókristályok roppantak című versét, amellyel első helyezett lett a budapesti szavalóversenyen.

Országos Terematlétika Bajnokság

2018. december 6-án került megrendezésre a FODISZ által rendezett Országos Terematlétika Bajnokság, melyre két tanulónk, Varga Zsanett 3. osztályos és Oláh Krisztofer 5. osztályos tanulónk jutott tovább, miután megnyerték a budapesti fordulót. Az országos döntőbe a megyei elődöntők összesített 1-2. helyezettjei jutottak be mindkét nemben és korcsoportban. Az eseményre 16 megyéből, 46 közoktatási intézményből 118 diák érkezett. Tanulóink ismét remekül helyt álltak, sportszerű versenyzésük példamutató volt. Varga Zsanett az I. korosztályos lányok összetett versenyében országos bajnok lett, melyhez szívből gratulálunk!

Mikulás az iskolában

Erzsébetvárosi Kéttannyelvű Általános Iskola, Szakgimnázium és Szakközépiskola dráma tagozatos tanulói lepték meg iskolánk tanulóit akik verssel, énekkel készültek ebből az alkalomból. A Télapó órási sikert aratott a gyerekek körében, akik végül a tőle kapott ajándékcsomagokkal és boldogan tértek vissza tantermeikbe.