2017. április 28-án a FODISZ Mezei futó Diákolimpia budapesti versenyén vettünk részt két tanulónkkal, Hamza Józseffel és Csesznák Istvánnal. A futás a Népligetben volt, változatos terepen. A 27 fős mezőnyben a győzelmet Hamza Józsi szerezte meg végig vezetve, kitűnő versenyzéssel! István a 19. helyen végzett. Az országos döntőn Hamza József képviseli majd intézményünket. Gratulálunk versenyzőink eredményéhez.
admin
Persona Doll képzés
Intézményünk sikeresen pályázott a Partner’s Hungary által meghirdetett Konfliktus-, agresszió- és zaklatáskezelő készségek fejlesztése tanárok, diákok és szülők körében egy békés és demokratikus társadalomért című pályázatára. Ennek keretében intézményünkből ketten részt vettek a Persona Doll képzésen. A módszer segítségével egymás különbözőségének elfogadására tanítjuk a gyerekeket. Eszközünk egy baba (a persona doll), akinek saját személyisége, múltja, félelemi és örömei vannak – pont úgy, mint bármelyik gyereknek. Mi Gusztival már nagyon várjuk a közös munkát!