Tisztelt Szülők!

A Belső-Pesti Tankerületi Központ utasítása szerint értesítem Önöket, hogy Intézményünkben a tanulók 2020. március 16-án, hétfőn már nem jelenhetnek meg.
A további feladatok, teendők megbeszélése érdekében az osztályfőnökök keresni fogják Önöket, illetve minden információt megtalálhatnak az intézmény honlapján és FB oldalán is.
Az osztályfőnökök fogják Önöket tájékoztatni arról is, hogy mikor jöhetnek be az iskolába gyermekeik taneszközeit, egyéb felszereléseit átvenni és ők fogják felmérni azt is, hogy kik szeretnék igénybe venni az Önkormányzat által gyermekük számára biztosított étkeztetést.
Kérem, kísérjék figyelemmel honlapunkat és FB oldalunkat, legyenek elérhetőek telefonon és e-mailben, hogy gyermekük minél hamarabb megkaphassa azt a speciális nevelés-oktatást, amire szüksége van!
Együttműködésüket előre is köszönöm!

Jenei Andrea

intézményvezető

Kedves Szülők és Gyerekek!

2020. március 16-tól az iskola átáll a tantermen kívüli digitális munkarendre. Március 16-án és 17-én igyekszünk felkészülni, ehhez kérni fogjuk az Önök és a gyerekek támogatását is.
Egyelőre nem kaptunk részletesebb utasításokat, amint lesz információnk, azonnal tájékoztatást adunk. Kérem, hogy folyamatosan kövessék az intézmény FB oldalát és honlapját! Az Általános Iskola, és az Utazó Gyógypedagógusi Hálózat pedagógusai jövő héten keresni fogják Önöket és a gyerekeket telefonon, vagy e-mailben, hogy meg tudjuk beszélni a digitális oktatás megvalósításának módját és részleteit. Kérem, hogy telefonjukon, vagy a megadott e-mail címen legyenek elérhetőek! Amennyiben kérdésük van, keressenek az iskola telefonszámán (06-1-313-44-64), vagy e-mail címén (titkarsag@jegymiai.hu)!
Vigyázzanak magukra, a gyerekekre, szeretteikre. Bízom abban, hogy mihamarabb egészségesen és vidáman az iskolában személyesen is fogunk egymással találkozni!
Kedves Gyerekek! Nagyon fogtok hiányozni, vigyázzatok magatokra, találkozunk a telefonokon, vagy a számítógépeken keresztül.

Jenei Andrea

intézményvezető

PÉNZ7 tematikus program

Március 2.-6. között intézményünk részt vett a PÉNZ7 – Pénzügyi és vállalkozói témahéten. Ez alaklomból több tanóra is erre a témára épült. Míg az 1. és 2. osztályosok játékos formában ismerkedtek a fizetőeszközökkel, addig a 3.-4. osztály a családi költségvetésről, a takarékosság fontosságáról és a biztosításokról beszélgetett. A felső tagozatosok különböző formában ismerkedtek a hitelekkel, befektetésekkel és a digitális biztonsággal.

Siker a Microsoft Innovatív Iskola Programban

Március 06-án a Microsoft Innovatív Iskola Program Hackathon 2020 nevű versenyén kategóriánkban a diák és a szakmai zsűri értékelése alapján is csapatunk lett a legjobb, így az összes induló közül az 5 legjobb intézmény között végeztünk. A projekt témája: garasos rendszerünk digitalizált formájának bevezetése felső tagozaton.
Nagyon köszzönöm Boros Dávidné Ágota, Kulcsár Krisztina és Kovács Ádám kollégáim ötleteit és támogatását!
Az elnyert díjak:
A diákzsűri döntése alapján saját kategóriánkban a leginkább diákbarát iskolai projekt
A szakmai zsűri döntése alapján kategóriánkban a legjobban adaptálható iskolai projekt

Gratulálok az ebben a munkában közvetlenül és közvetetten résztvevő kollégáimnak!

Jenei Andrea

intézményvezető

Farsang 2020

Farsangi mulatságunkat a hagyományosnak számító kiszebáb „égetésével” kezdtük, hogy elűzzük a telet. Jelmezes felvonulással és csoportos produkciókkal folytatódott az esemény, amit a zsűri pontozott. Amíg a zsűri visszavonult, hogy kiválassza a legjobb három egyéni, illetve csoportos maszkabálost, és a legjobb három álarc-dekorációt készítőt, addig játékos vetélkedőkkel és a büféasztal változatos kínálatának elfogyasztásával múlattuk az időt. Az eredményhirdetés és a díjak kiosztása után zenés-táncos mulatsággal búcsúztattuk a farsangi időszakot.

Az idén is meghívtuk a szülőket, hogy velük együtt mulathassunk. Öröm volt látni a farsangi bálon, hogy milyen sok szülő, hozzátartozó tisztelte meg rendezvényünket jelenlétükkel. Remekül szórakoztunk, mindenki nagyon jól érezte magát, még a kistestvérek is bekapcsolódtak a közös táncba.

Magyar Parasport napja

Az idei évben immár 3. alkalommal került megrendezésre a Magyar Parasport napja, melyhez intézményünk ismét nagy örömmel csatlakozott. A február 17-ei héten diákjaink osztályfőnöki, illetve napközis óra keretében a FODISZ oldaláról letöltött filmeket nézték meg az 1-8. évfolyamon. Ezután beszélgető kör formájában a fogyatékkal élők helyzetének megbeszélése következett, melyen a tanulók is elmondták gondolataikat, véleményüket.

Vizuális óra keretében a parasportról készültek szebbnél szebb rajzok, melyekből külön-külön az alsós és felsős osztályokban is meghirdettük a három leglátványosabb alkotást, melyek kikerültek az iskola faliújságjaira is.

Február 21-én, pénteken délelőtt sportrendezvénnyel folytattuk Lélekmozgató programunkat. Alsós diákjaink váltóverseny keretében próbálhatták ki magukat “parasportolóként”, melyen lelkesen és jókedvűen mérhették össze tudásukat. Felsős tanulóink ülőzsinórlabda házibajnokságban tehették próbára magukat, melyen óriási versenyszellemben vettek részt.

Iskolánkban az idei programon két meghívott parasportoló is részt vett, mely hatalmas megtiszteltetés volt pedagógusaink és diákjaink számára is. D. Kiss Zoltán parataekwondos edzőjével, Szarka Tündével érkezett, ahol egy rövid beszélgetés után gyerekeink Zoltán és Tünde segítségével kipróbálhatták magukat a sportágban is. Másik vendégünk Juhász Veronika paralimpikon párbajtőröző volt, aki életútjának bemutatásával megmutatta tanulóinknak, hogy egy messzinek tűnő kitűzött cél is elérhetővé válik megfelelő kitartással, szorgalommal és türelemmel. Ezután diákjaink belekóstolhattak a vívás világába is, majd Veronika az olimpiai ezüstérmével aranyozta be napunkat, hiszen mindenki megnézhette, megfoghatta, ami hihetetlen élmény volt gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.

NTP-TFJ-19

Tehetségsegítés feltételrendszerének javítása a Józsefvárosi EGYMI és Általános Iskolában

Örömmel értesítünk mindenkit, hogy intézményünk az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett „A tehetségsegítés feltételrendszerének javítását célzó hazai programok támogatása” című pályázaton 1 millió forintos támogatásban részesült. A pályázat célja, a tanórán kívüli tehetséggondozó munka és a tanulók képességkibontakoztatását segítő tárgyi eszközök fejlesztése, bővítése.

Tolnai piac

Február elején megrendezésre került a tanév második Tolnai piaca, melyet már nagyon izgatottan vártak tanulóink. Garasaikat játékokra, könyvekre, és más vonzó tárgyakra válthatták a gyerekek.

A jövőd a tét! – Pályaválasztási családi nap

Pályaválasztási nap alkalmából az alsó tagozatos tanulóink  ellátogatottak a 8. kerületi tűzoltóságra. Rendkívül érdekes túrát tettünk, ahol a tűzoltók mindent megmutattak nekünk, meséltek munkájukról. A gyerekek felpróbálhatták az egyenruhát, beülhettek a tűzoltóautóba, sőt, még egy próbariadót is szerveztek nekünk, ami nagyon látványos volt. Második állomásunkra, egy autószerelő műhelybe érkeztünk, ahol a mesteremberek bevezettek az autószerelés/javítás világába. A végén a gyermekek csoki mikulást kaptak, aminek nagyon örültek.

Küszöbön a pályaválasztás a 6-7-8-os tanulóinknak, és hogy könnyebbé tegyük a szakmaválasztásukat, meghívtuk a Magyar Gyula Kertészeti Szakgimnázium és Szakiskolát, a Mándy Iván Szakképző Iskola és Speciális Szakiskolát, és a BKSZC Újbudai Szakiskolát. A meghívott iskolákból érkező Vendégek részletes felvilágosítást adtak intézményükről és a szakmák választásával kapcsolatosan. A diákok és szüleik megismerhették a beiskolázás menetét, a szakképzés lépcsőfokait, a megújuló rendszer alapjait, a diákéletet, és az iskolákat is a bemutató kisfilmeken keresztül.