Idén 14. alkalommal tartotta meg Cipősdoboz Akcióját a Baptista Szeretetszolgálat. Az évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvendő jótékonysági programon vehetett részt 2017. december 19-én a Józsefvárosi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Általános Iskola is. Ezen a keddi napon 14 órai kezdettel rendezték meg ugyanis a Nemzeti Múzeumban azt a kampányzáró ünnepséget, amelyen intézményünk tanulói mellett több mint kétszáz gyermek jelenhetett meg.
Negyedik adventi gyertyagyújtásunk
Meggyújtottuk az utolsó, negyedik gyertyát is az adventi koszorúnkon 2017. december 20-án, szerdán, az iskola karácsonyi ünnepsége előtt. Csengettyűszóval kísérve énekelte mindenki a kis aulában L.L. Junior és Nótár Mary Boldog ünnepet! című számát, majd néhány kisdiák elfújhatta a koszorú gyertyáit, hogy azt követően az osztálytermükben ünnepeljenek egy kicsit.
Operaelőadáson jártunk
Az Erkel Színház Bohém kiskarácsony (Operamesék a padlásszobából) című karitatív előadását tekinthette meg a Józsefvárosi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Általános Iskola valamennyi tanulója 2017. december 15-én, pénteken 14 órai kezdettel. A Bohémélet 1937-es, legendás előadásának padlásszobájában játszódó, mindenki számára feledhetetlen élményt nyújtó darabban elhangzott többek között Bizet Carmenjének Mi is jöttünk felvonulni című tétele, Vivaldi legjelentősebb művéből, A négy évszak-ból A tél, Kodály Zoltán Háry Jánosának Toborzója, Csajkovszkijtól A diótörő és James Lord Pierponttól a Jingle Bells.