Intézményünk Szín-Kör-Játék Tehetségműhelyének 2018. február 13-án, kedden tető alá hozott második foglalkozásán az előző héten terítékre került öröm után a bánattal foglalkozhattak a műhely „kis dolgozói”. Ezen érzelem negatív töltete ellenére az Elek Ányos színművész által vezetett összejövetelen remekül érezte magát minden gyermek, akik ezúttal találkozhattak Czető Zsanett szinkronszínésznővel és énekesnővel, valamint Horváth Csongor színésszel is.
Üveggolyó – A Zenei Tehetségműhely második foglalkozása
Az öröm után a bánaté volt a főszerep a Zenei Tehetségműhely következő, 2018. február 13-ai foglalkozásán. Az Üveggolyó pályázat második muzikális kis ülésén Bakó Katalin tanárnő és a növendékek első körben megbeszélték a bánat érzésének leglényegesebb jellemzőit, majd segítőjük, Fenyő Fruzsina előadóművész zongorakíséretével elénekelték a Csillagok, csillagok című magyar népdal modern feldolgozását. Ezt követően a bánat leghatékonyabb ellenszereként bevethető vigasztalásra kerítettek sort egy közös mozgásos játék formájában és Caramel egyik dalát hallgatva-énekelve. A Fonogram-díjas énekest Mozart és Vivaldi követte a sorban, ugyanis a műhely kis tagjai meghallgatták, miként dolgozta fel műveiben a bánat témáját az osztrák bécsi klasszikus és az olasz barokk-kori zeneszerző. A bánat tematikáját körüljáró második zenei műhelyfoglalkozás záróakkordjaként közösen furulyázták el a Fenn a csillagok felett című dalt.
Üveggolyó – Látogatásunk a Nemzeti Színházban
Az Üveggolyó pályázathoz kapcsolódóan Petőfi Sándor emblematikus művét, a János vitézt tekintették meg intézményünk és partneriskolánk tanulói, pedagógusai 2018. február 12-én, hétfőn a Nemzeti Színházban. A magyar népies irodalom egyik legjelentősebb alkotását ezúttal Vidnyánszky Attila vitte színre, méghozzá úgy, hogy Kukorica Jancsi próbatételes kalandjait a gyermekek is sajátjuknak tekinthessék. A kétfelvonásos színpadi mű teljes egészében lekötötte diákokat.