Üveggolyó – A Sportkör második foglalkozása

A Magyar Zsonglőr Egyesület tagjai tanították sportkörünk mazsorettező tagjait, akik a 2018. 02.15-én, csütörtökön megvalósított foglalkozáson diabolózhattak és ördögbotozhattak. Az Üveggolyó pályázat e második sportösszejövetelét rendkívüli módon élvezték a sportkörös kisdiákok.

Üveggolyó – A Művészpalánta Műhely második foglalkozása

Az intézményünkben zajló Üveggolyó pályázathoz kapcsolódott legújabb képzőművészeti összejövetelünk is 2014. február 14-én, szerdán, mely napon Csirinyi Luca és Nyitrai Sára tanárnők iránymutatását követve érzelmeink mind jobb megismerését, megélését és kifejezését tanulhatták meg a diákok. A saját magunk és egymás megismerését elősegítendő ráhangolódó játékokat játszhattak, majd beszélgethettek felnőttek s gyerekek, hogy ezt követően mindenki maga gyúrja meg saját sólisztgyurmáját. Ebből az alapanyagból aztán izgalmasabbnál izgalmasabb formák és kreálmányok születtek: emberek és állatok keltek életre. Igaz ugyan, hogy az Üveggolyó pályázat második hete a bánat jegyében telt, s maga a feldolgozandó téma is e negatív alapérzelem volt, művészpalántáink mégis az alkotás örömét élhették meg ezen a délutánon.

Asztalitenisz-bajnokság megint!

Megrendeztük legújabb pingponglabda-bajnokságunkat 2018.02.14-én, szerdán, amikor is az első, a harmadik, az ötödik, a hatodik és a hetedik osztály minilabda-pattogtatásban legjártasabb növendékei vethették be minden ezzel kapcsolatos tudásukat és tehetségüket. E legújabb sporteseményünk szenzációját az adta, hogy elsőseink első alkalommal vehettek részt rajta, mindezt pedig bámulatos ügyességgel sikerült abszolválniuk. A nevezési díj az ilyenkor már megszokott módon kereken 200 garas volt, a Csesznák István és Mohácsi Ramóna között zajló döntő győztese pedig a hatodik osztályos Ramóna lett.