Tehetségpontunk akkreditációja

A Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) által felkért Akkreditációs Bizottság a közelmútban elbírálta Tehetségpontunk akkreditációs kérelmét, s e bírálat eredményeként iskolánk jogosulttá vált a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács helyi intézményi/települési hatókörű, akkreditált kiváló Tehetségpontja cím, valamint az akkreditált/akkreditált kiváló Tehetségpont logójának használatára.
Szántó Judit, a MATEHETSZ Nemzeti Tehetségpont igazgatója levélben fejezte ki gratulációját iskolánknak, mivel Tehetségpontunk „szakmailag hiteles és kompetens tagja a Tehetségpontok egyre bővülő családjának”.
Előreláthatólag 2017. március 25-én kerül sor az akkreditációnk eredményét igazoló dísztábla átadására.

A Tabán Moziban

Iskolánk diákjai a Tabán mozi szervezésében a Harry Potter és a Bölcsek köve című filmet nézhették meg. A film után kvízvetélkedőn vettek részt. Iskolánk csapata a 2. helyezést érte el a hétből. A mozinak, a kvíz-kérdéseknek és az ajándékoknak is örültek a gyerekek. Nagyon ügyesek voltak!
A csapattagok: Danyi Ágnes, Danyi Piroska, Keskeny Evelin, Kozák Debóra és Sebők Gyula; Kísérő tanár: Pálfi Rita
A filmnézést a gyerekek a garasaikból vásárolhatták meg.

Autista osztály az iskolánkban

Intézményünkben, a 2016/2017-es tanévben megnyitotta kapuit autizmussal élő gyermekek 1. osztálya, mely osztályban jelenleg 6 kis tanulónk tölti iskolás hétköznapjait. Protetikus környezet kialakításával biztosítjuk a gyermekek számára a bejósolhatóságot, ezzel megteremtve az érzelmi biztonságot. Az autizmus specifikus módszertan alkalmazásával, a gyermekek egyéni szükségleteit figyelembe véve adaptáljuk a tantárgyi tartalmakat. A tanulási tevékenységekhez egyéni, páros és kiscsoportos helyzeteket alakítunk ki. Fontos szempont a szociális és kommunikációs készségek fejlesztése, a szabadidő hasznos eltöltésének tanítása. A mindennapjaink részét képezik a mozgásfejlesztés és a kézműves tevékenységek. Megfelelő előkészítéssel és vizuális támogatással kapcsolódunk be iskolánk életébe, programjaiba, a közös ünneplésbe.

Deák17Galéria

Iskolánk tanulói Pálfi Rita tanárnővel a Deák17Galériában jártak. A helyszínen modernkori ikonplakátokat nézhettek meg, továbbá megismerkedtek a „like”,  a „snapchat” és más  virtuláis szavak használatával. A tárlatvezetés után saját Ikon-pólókat tervezhettek.  A legmenőbb ikonok a szív, a smile és a villám lettek.

A diákok az élményprogramot a garasaikból vásárolhatták meg.

Látogatás a Várnegyedben

Iskolánk diákjai február közepén a műemléknek számító, emeletes barokk De La Motte-Beer Palotát látogatták meg a Várnegyedben. A palotamúzeumként működő épület berendezéseit és a XVIII. század kevésbé ismert hétköznapjait nagyszerű tárlatvezetés mellett ismerhették meg ezen a szép napon. A gazdag programkínálatban teázás, illetve a padláson száradó levendula és egyéb virágok megtekintése is szerepelt, ám a gyerekek számára az egyik legnagyobb élményt a korabeli toilette-tel való találkozás jelentette.

Felső tagozat farsangja

Az alsós tanulók farsangi mulatságát követően, a felsősök is megtartották a farsangi bulit. A tanulók aktívan részt vettek a farsangi buli megszervezésében is, ugyanis minden osztály készített egy farsangi témájú plakátot is, amely a terem dekorálásában játszott nagy szerepet.

A program 14 órakor kezdődött. Először a bátrabb tanulók produkcióit tekinthettük meg. Voltak tanulók akik, énekeltek, voltak, akik közösen zenéltek és olyanok is, akik tv reklámok feldolgozását vitték a színpadra. Produkciók nagy sikert arattak. Ezután kezdődött a fergeteges farsangi buli, ahol különböző versenyeken vehettek részt a tanulók: fánkevő verseny, székfoglaló, szkander verseny és lufi fújó veresny. A tanulók szórakoztatására berendeztünk egy fotósarkot is, ahol különböző vicces jelmezekbe fényképezkedtek. A buli helyszínén folyamatosan nyitva volt egy büfé, ahol fánkot, rétest, gyerek pezsgőt és szörpöt is árultak. Ezeket a tanulók az iskolában gyűjtött garasokból tudták megvásárolni. A bulin résztvevő pedagógusok és tanulók is nagyon jól érezték magukat.

Farsangos klubnapközi

Február 14-én került sor a farsangi klubnapközire, amelynek témája a farsang volt. Nagyon sok szép alkotás született, a gyerekek aktívak voltak és nagyon élvezték a különböző farsangi díszek készítését.

Az alsó tagozat farsangja

Az alsó tagozatos gyerekek vidám, egész napos farsangi programon vehettek részt ma, az iskolában.

Délelőtt 3 helyszínen próbálhatták ki magukat. A kézműves foglalkozáson ki-ki kedve szerint készíthetett bohócot, de a gyerekek kérhettek arcfestést is. A tankonyhában az ünnepi asztal ételeit készítették el. A harmadik helyszínen a kiszebábot közösen alkották meg a csoportok, amelyet ebéd után, az udvaron hangos versek kíséretében égettünk el. Reméljük, sikerült elűzni a telet!

A délután már a mulatság és a móka jegyében telt. Az osztályok produkcióit és a jelmezes felvonulást hangos taps kísérte. Nagy sikere volt a tombolának is. A napot közös tánc, evés-ivás zárta.

Élményparkban a diákjaink

Iskolánk tanulói a februárt vidám kikapcsolódással indították: a The Champion Élményparkba látogattak el. Rengeteg játékot próbálhattak ki, s mindenki megtudhatta, milyen profi sportolónak lenni. A kedvenc játék a versenyszimuláció, a box és a 3 dimenziós real-time projektor volt. A gyermekek az elért eredményeiket egy új technológiával készült karkötőn rögzítették.  Nagyszerű élmény volt és nemcsak a gyerekeknek. A résztvevők az élménydélutánt 200 garasért vásárolhatták meg.

champion1 champion4 champion3 champion2

Együttérzés az állatokkal

A legújabb klubnapközis foglalkozáson iskolánk második osztálya a szabadban élő állatokra gondolt. A gyerekek eltűnődtek többek között azon, hogyan és mivel táplálkoznak ilyenkor, s hogy mi, emberek milyen módon segíthetünk rajtuk. Madáretetőt készítettek hát és különböző madarakat festettek. Alkotás közben az osztály minden tagja nagyon szépen dolgozott és igazán jól érezte magát, a klubnapközi végén pedig közösen helyezték el a frissen készült állatos kis műalkotásokat a tavalyról még éppen megmaradt fenyőfán.

Melindaklub01 Melindaklub02 Melindaklub03 Melindaklub04