Kárpát-medencei Tehetségnap 2017

A Kárpát-medencei Tehetségnap keretében a mai napon, a Szent Margit Gimnáziumban átvettük kollégáimmal a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács által adományozott Akkreditált Kiváló Tehetségpont címet tartalmazó oklevelet. Nagyon büszke vagyok arra, hogy sikerült intézményünkben a tehetséggondozást olyan magas szinten megvalósítani, hogy megérdemeljük ezt a rangos elismerést. Köszönöm kollégáim áldozatos tehetséggondozó munkáját, különösen Kóti Gyöngyi kollégámnak, aki fáradhatatlanul, lelkesen, lendületesen, nagy odaadással végzi ezt a fedatot. Köszönöm a gyerekek felkészülését a versenyekre, fesztiválokra és köszönöm a szülők támogatását is.

Jenei Andrea, intézményvezető

JEGYMI-s diákok látogattak a józsefvárosi rendőrkapitányságra

A józsefvárosi rendőrkapitányság rendszeresen tart nyílt napot a kerületi iskolások és óvodások számára. Március 21-én délelőtt a Józsefvárosi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézet és Általános Iskola (JEGYMI) felső tagozatos diákjai látogattak el a Víg utcai rendőrkapitányságra, ahol megtekintették a térfigyelő központot is.

Tovább a cikkhez: http://jozsefvaros.hu/hir/4584/jegymi-s-diakok-latogattak-a-jozsefvarosi-rendorkapitanysagra

JÓ SPORT kitüntetés

Forrai Natanielnek, iskolánk 4. osztályos tanulójának, 2017. március 18-án JÓ SPORT kitüntetést adományozott Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete. A kitüntetést Dr. Kocsis Máté Polgármester Úr adta át. Gratulálunk Natanielnek a kitűnő sportteljesítményhez és további sikereket kívánunk! Köszönjük Kovácsné Andréka Zsuzsanna testnevelő kolléganőnk felkészítő és tehetségfejlesztő munkáját. Köszönjük Dudás Istvánné Képviselő Asszonynak a felterjesztést.

A Józsefvárosi EGYMI és Általános Iskola diákjai és nevelőtestülete nevében: Jenei Andrea, intézményvezető

48-as klubnapközi

Az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc délelőtti megemlékezését követően került sor az alsó tagozatosok körében a klubnapközi megtartására, ami a megemlékezés jegyében telt.

Pénz7

Ebben az évben is részt vett iskolánk „A Pénz7”, azaz a pénzügyi tudatosság és gazdálkodás hetén. A témahétben a 4.-8. osztályok vettek részt.
Az idei programban a Bankoljunk okosan! – korszerű pénzkezeléssel ismerkedtek meg a diákok. A tanórai foglalkozások játékos programok voltak.

Konfliktus-, agresszió- és zaklatáskezelő készségek fejlesztése

Intézményünk sikeresen pályázott a Partner’s Hungary által meghirdetett Konfliktus-, agresszió- és zaklatáskezelő készségek fejlesztése tanárok, diákok és szülők körében egy békés és demokratikus társadalomért című pályázatára. A pedagógusok felkészítése és a program tervezése két nevelőtestületi csoportmunkával megkezdődött. Izgatottan várjuk a program folytatását bízva abban, hogy intézményünkben a program hatására csökkenni fog a konfliktusok és az agresszív megnyilvánulások száma, illetve még felkészültebbé válunk ezek megelőzésére és kezelésére.

Drogprevenció

Hagyománnyá vált már iskolánkban, hogy tavasszal egy hónapot a bűnmegelőzésnek szentelünk. Március 7-én a programsorozatunk első lépcsőfoka a felsősöknek tartott drogprevenciós előadás volt. Dande Márta rendőr százados VIII. kerületi Rendőrkapitányságról látogatott el hozzánk. A gyerekekkel szituációs játékokon, filmeken keresztül ismertette meg a drog káros hatásait. Tanulóink az előadást követően kötetlenül beszélgethettek a rendőrnővel.

Tolnai piac

A héten az iskolánkban megnyitotta a kapuit a Tolnai Piac. A gyerekek a garasaikból játékokat, ékszereket, iskolai szereket vásárolhattak. Az összes bevétel, 4050 garas lett. A sikeres program péntekenként folytatódni fog.
A piac vezetője: Csaba Imola tanárnő
Pénztáros: Kozák Debóra, eladók: Keskeny Evelin, Oszkó Viktória, biztonsági őr: Sebők Gyula

Rendőr Múzeumi látogatás

Bűnmegelőzési hetünk következő helyszíne 8-án a Rendőr Múzeum (Mosonyi u) volt, ahol Rostás Ottó és Vingler Attila tartott számunkra előadást „Hogy ne legyünk áldozatok?” címmel.

Daka Béla nyugalmazott rendőr alezredest már régi ismerősként köszönthettük, hisz évek óta ő vezeti körbe aktuális kis csapatunkat. A Rendőrségtörténeti két terem után az előtérben megnézzük a Múlt és jelen című fotókiállítást, majd karjelvények között szemezgettünk. A Kriminalisztikai terembe lépve megnéztük az igazi kitömött Kántor kutyát és filmbeli társát, Tuskót. Kántor és társa után régi ujjlenyomat olvasót nézegettünk, majd közlekedés és bűncselekmények elkövetőinek tárgyait, motorokat, többi között Pannonia és rabosító-fényképezőt is láthattunk.

Az előadást és tárlatvezetést követően kötetlen beszélgetéssel egybekötve a gyerekek kipróbálhattak néhány rendőrségi kelléket.

Csíny és bűn határán

Bűnmegelőzési projekthetünk következő programja 10-én, pénteken a Csíny és bűn határán című előadás volt. Előadó: Tolnay Krisztina rendőr főtörzszászlós. a VIII. kerületi rendőrkapitányságról. Az előadáson 4-8. osztályos tanulók vettek részt. Az előadó a korosztályoknak megfelelő módon definiálta, és tudatosította a tanulókban, hogy hol van a határ a vicc, a csínytevés, a jópofaság, illetve a szankciókat maguk után vonó bűncselekmények között. Az előadást követően a gyerekek feltehették kérdéseiket, melyeket az előadó szívesen megválaszolt.