Évnyitó 2017

Iskolánk, a Józsefvárosi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Általános Iskola 2017. szeptember 1-jén ünnepélyes keretek közt megnyitotta kapuit a következő (2017/2018-as) tanévre. Az intézményünk tornatermében megrendezett ünnepségen a hatodik osztályosok műsorát és a kis elsősök beavató sorjátékát követően Jenei Andrea intézményvezető évnyitó beszédet mondott. A beszéd után minden újonnan érkezett kis első osztályos ajándékcsomagot kapott.

Tolnai-díj 2017

Az idei évben első alkalommal ítélte oda nevelőtestületünk három kollégánknak a most alapított Tolnai-díjat, amelynek létrehozását az a szándék vezérelte, hogy elismerjük a nevelőtestületi tagok kiemelkedő szakmai munkáját. A három kategória díjazottjai a következők:

  • Vincze Györgyi (Általános Iskola Intézményegységben dolgozó pedagógus)
  • Zloch Veronika (Utazó Gyógypedagógusi Hálózat Intézményegységben dolgozó pedagógus)
  • Keresztély Emese (Általános Iskola Intézményegységben dolgozó nevelési-oktatási munkát segítő munkatárs)

A Tolnai-díjak ünnepélyes átadására a tanév végi értekezleten került sor.

Szívből gratulálunk mindhárom díjazott kollégánknak!

Partner’s nap

2017. június 19-én, hétfőn a Partner’s Hungary Alapítvány szervezésében azért ültünk össze, hogy megosszuk egymással azt a tudást, amit ebben a tanévben sajátítottak el a nevelőtestület tagjai. Összesen négy tanfolyamon vettünk részt az Alapítvány szervezésében: a Mediáción, a Krízisintervención, a Persona Doll-on és a Kapcsolódó nevelésen. Ezen a napon a résztvevő kollégák bemutatták a nevelőtestületnek, mi mindenről tanultak, valamint közösen összegyűjtötték, hogyan tudnák a legjobban alkalmazni, beépíteni a tanfolyamok anyagát iskolánk mindennapjaiba.

Bonis Bona-díj

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárságához tartozó Új Nemzedék Központ a Nemzeti Tehetség Program keretében „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díjat adott át 2017. június 15-én a Magyar Tudományos Akadémián a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző szakemberek, tehetségsegítők és tehetséggondozó szervezetek erkölcsi és anyagi elismeréseként.

A Józsefvárosi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény és Általános Iskolában a tehetséggondozás terén kiemelkedő munkát végző pedagógus, a „Kiváló tehetségfejlesztő” cím nyertese ebben az évben Kóti Gyöngyi kolléganőnk lett, akinek az egész tantestület szívből gratulál a Bonis Bona-díjhoz, amelyet a sok éve tartó tehetséggondozó munkájának köszönhetően nyert el.

Hajókirándulás

A Legenda Kft. egyik nappali városnéző sétahajóútján vett részt tantestületünk 2017. június 16-án pénteken a fővárost kettészelő Dunán. A Vigadó téri 7-es hajóállomásról 11 órakor induló hajó a Duna Bella program keretében 50 perces úton szállította a Margitszigetre pedagógus utasait, akik egy-egy pohár italt (sört, bort, pezsgőt, üdítőt, ásványvizet) választhattak. Ezt követően a szigeten egy kellemes ebédet költhetett el a tantestület a Margitszigeti Szabadtéri Színpad kerengőjében működő étteremben, a Margit Teraszon, hogy végezetül egy negyedórás úton, egy-egy pohár „Duna Bella” limonádé elfogyasztása mellett visszahajózhasson 14 órára  a városközpontba.

A Józsefvárosi EGYMI tantestülete nevében nagyon szépen köszönjük Hudacsek Miklósnak, a Legenda Kft. vezetőjének a kellemes sétahajóutat.

Ballagás/Tanévzáró 2017

Ünnepélyes keretek között 2017. június 15-én csütörtökön rendezte meg intézményünk tanévzáróval egybekötött ballagási ünnepségét, amelyen elköszönő nyolcadikosaink az Anna and the Barbies együttes Márti dala című számára vonultak be a „Búcsú Ünnepének” helyet adó tornaterembe. A hetedik és nyolcadik osztályosok búcsúvideóinak levetítését követően a ballagók nevében Horváth Vivien és Galambos Márk köszönt el az iskolától, annak minden pedagógusától és diákjától. A szülőknek és a tanároknak szánt virágok átadását, majd a távozó végzősök közös dalát követően Jenei Andrea intézményvezető is megtartotta búcsúbeszédét, hogy nem sokkal ezután kezdetét vehesse maga a tanévzáró. Nyíri Norbert nyolcadik osztályos tanuló és Juhász Péter pedagógus, a Gitár Tehetségprogram vezetőjének előadását Jenei Andrea beszéde követte. Végezetül az intézményvezető asszony elismerő okleveleket és díjakat adott át az azt megérdemlő diákoknak, akiknek szorgalmát, magatartását és tehetségét ismerte el a tantestület a nekik szánt ajándékokkal.

Gyereknap az iskolában

2017. május 26-án, pénteken iskolánkba látogatott a JacKaraoke csapata. Felkérésünket örömmel fogadták, a programot ingyen vállaltak.
Jack, Béci, Dani és Ari, a gyereknek interaktív koncerttel és rengeteg ajándékkal kedveskedtek a közel 2 órás program alatt.
A programon a támogatóktól és a kollégáktól kapott fantasztikus ajándékok, édességek kerültek kiosztásra.
Köszönjük, hogy eljöttek hozzánk, sok örömöt szereztek gyermekeinknek.

A Tabán Moziban jártunk

Néhány első és második osztályos kisdiákunk eljutott a Tabán ArtMozi 2017. május 30-án délelőtt tartott különvetítésére, amelyen a Pixar-Disney 1998-as klasszikus animációs filmjét, az Egy bogár életét tekinthették meg. A vetítést követően a filmmel kapcsolatos kvízkérdéseken törték a fejüket, s ezek megfejtéséért könyvajándékot, filmes posztert és memóriakártyát kaptak a szervezőktől.

Magyarkút 2017 – A strandon

A Gödi Termálstrandfürdő medencéjében hűthették le kedélyeiket a tavasz végi nagy melegben nagyokat kiránduló „magyarkúti vándoraink”.

Magyarkút 2017 – A fellegvárban

Idei táborozóink ellátogattak Magyarország egyik legkisebb városába, a Közép-Dunántúli régió népszerű kirándulóhelyére és kikötővárosába, Visegrádra, ahol egy óriási túra keretén belül mindannyian „magasra törtek”.