Üveggolyó – A Művészpalánta Műhely harmadik foglalkozása

Az Üveggolyó égisze alatt megvalósított harmadik képzőművészeti összejövetelünk központi témája maga a düh volt 2018. február 21-én. Művészpalántáink a kezdet kezdetén Kovács Ádám tanár úr gondolatébresztő kép- és videoösszeállítását tekintették meg, hogy ennek hatására megoszthassák egymással, ki mikor és miért volt mérges legutóbb. A lelki mélységeket érintő eszmefuttatás konklúziójaként egyöntetűen állapíthatta meg műhelyünk minden tagja, hogy az alkotás megnyugtathat, s akár bosszúságunk, haragunk levezetője is lehet. Azt ezt követő agyagozás során dühmentesen gyúrtak, gömbölyítettek, lapítottak a gyerekek, akiknek kezei közül fantáziadús agyagművészeti mestermunkák kerültek ki.